Cristina Scuccia fiatal olasz apáca, aki a Forráspont elnevezésű ifjúsági rendezvény "sztárvendége" volt. A fellépése előtt beszélgettünk vele.
Judit nővér gitározik, focizik, még a szerelem érzését is ismeri. Ma is szenvedélyesen szeretve van.
52 részből álló videósorozatot indított a ferences szerzetes, ennek apropóján nyilatkozott a SZEMléleknek a keresztények saját magukra vonatkozó tennivalóiról.
A megmondóembernek tartott lelkipásztor továbbra is iszik kólát. Videóüzenetben mondja el, miért nem állt be a tiltakozók sorába.
Nyugdíjba igen, vissza azonban nem vonul a bátor hangvételéről ismert püspök. Ott folytatja, ahol abbahagyta, ám ezentúl videóblogban buzdít összefogásra.
Annyi minden lehetne egy fiatalból: vállalkozó, mérnök, influencer, sztárséf vagy tűzoltó, katona, akár még vadakat terelő juhász is.
Számos különleges helyen étkezhetünk világszerte, de aki ide betér, igazán egyedi hozzávalót is kap a menüből rendelhető finomságok mellé.
Nagy érdeklődés kísérte a 100 százalékban cigányok által lakott településen szolgáló katolikus pappal, Lankó Józseffel készült interjúnkat, aki ezúttal kisfilmben beszél sajátos missziójáról.
A börtönök lakóinak lelki világáról beszélgetett Balatonszárszón Dani Eszter lelkész, a Református Egyház Missziói Irodájának vezetője és Székely János római katolikus szombathelyi megyéspüspök.
A díjnyertes fotós épp Afrika szívében tartózkodik, onnan adott interjút a SZEMléleknek zsákba rejtett kígyókról, 200 kilós mosolyról és egy energikus magyar misszionáriusról.