Egy rádióinterjú különös tanulsága.

A sokadik felkérést kaptam nemrég a Klubrádiótól, hogy egy bizonyos témában a teológia és a média világában egyaránt járatos szakemberként válaszoljak a kérdéseikre. Kicsit meglepődtem a mostani megkeresésen, ugyanis a Szent Gyermekség Műve fiataljainak parlamentbeli látogatása és az épületben elmondott imája volt az apropó.

Nem gondoltam, hogy túl sokat hozzá tudnék tenni az alapinformációhoz – bárki rövid tájékozódás nyomán képbe kerülhet, mi ez a szervezet, mi volt maga a program.

A Bolgár György által vezetett műsorban való megszólalási lehetőséget arra igyekeztem ezért leginkább felhasználni, hogy magáról a misszióról, önmagunk misszionálásáról, Magyarország missziós terület mivoltáról ejtsünk pár szót. Ráadásul Ferenc pápa októberre missziós hónapot hirdetett, így igazán sok üzenetet tudtam átadni a rádió hallgatóinak.

A kérdező egy ponton arra tett utalást, hogy sokakat azért zavarhat, hogy gyermekek imádkoznak országunk vezetőiért, mert ez olyan hatást kelt, mintha ezzel az illetők – illetve "opcionálisan" az őket erre rávevők – bizonyos politikusokat dicsőítenének.

Elmondtam, hogy érdemes különválasztani az imádást az imádságtól.

A keresztények rendszeresen imádkoznak a mindenkori politikusokért, nemzetünk vezetőiért.

Nem azért, mert "megérdemlik", hanem az imádságban az adott személyt, személyeket Isten oltalmába ajánljuk, gyakran azért, mert úgy véljük, az illetőnek szüksége van lelki támogatásra, közbenjárásra – akár megújulásra, gondolkodása megváltozására.

– Na, de vajon így volt-e ez 2010 előtt is, imádkoztak-e a templomokban Gyurcsány Ferencért is – tette fel a kérdést Bolgár György, kifejezve ezzel kétségét, hogy csupán "egyes keresztények számára kedves vezetőknek" járna esetleg az ima általi segítség.

Válaszként megerősítettem, amit az imént már leírtam: a keresztények nem csupán a számukra szimpatikus politikusokért imádkoznak, hanem a mindenkori állami vezetőkért, éspedig rendszeresen. Ez nem zárja ki, hogy bizonyos politikusokért bizonyos közösségek vagy személyek bármikor imát mondjanak.

Mindebből nem az az elsődleges tanulság, hogy keresztényként szoktunk-e, "szeretünk-e" imádkozni azokért, akik kevéssé állnak közel hozzánk, bár talán erről is elindulhat érdemi párbeszéd. A fő üzenet számomra mindenképpen ott fedezhető fel, hogy még egy tájékozott újságírónak sincs fogalma arról, mit tesznek a keresztények, amikor imádkoznak. Nem hiszem, hogy elsősorban a keresőké,másként gondolkodóké a felelősség, amiért nincsenek képben az imádság lényegét illetően.

Nagyon igaza van Böjte Csaba testvérnek, aki azért indította útjára a SZEMlélek értékmagazin médiatámogatásával is közzétett Keresztény Tanösvény elnevezésű videósorozatát, mert úgy érzi, ideje átismételnünk, elmélyítenünk magunkban, miért és miként vagyunk mi Krisztus követői.

Nagy hiányjelként, egyben felkiáltójelként maradt meg számomra ez a rádiós beszélgetés: vajon mennyire vagyunk hiteles keresztények, mennyire töltjük be kovász szerepünket, képesek vagyunk-e a világ világosságaként jelen lenni saját környezetünkben?

Köszönettel tartozom azoknak a gyermekeknek, akik együtt imádkoztak a magyar nemzetért és annak vezetőiért a Parlamentben. Az eseményről készült egyetlen fotó önmagában is fontos missziós küldetést tölthet be, szíveket nyithat meg, fontos kérdéseket és értékes válaszokat eredményezhet.

(Nyitókép forrása: MTI)