Nem akartunk kilépni a templomainkból, erre be kellett zárni őket. Soha nem látott mértékben érjük el most az örömhírrel az embereket. Isten, a körülmények Istene, érdemes figyelni rá!
I.Szent Szergiusz (VII. század) rendelte el ezt az ünnepet. Latin elnevezése: Annuntiatio Domini. Magyar neve onnan ered, hogy a fák oltását ezekben a napokban szokták végezni a gazdák.
Mi viszont fényképezővel bejártuk a Pálos Buszt, mielőtt a járvány miatt felfüggesztették volna a megtekintési lehetőséget.
A Szentatya interjút adott a torinói „La Stampa” napilapnak: „Az ima segít, hogy megértsük sebezhetőségünket, de az Úr erőt és közelséget sugároz nekünk”.
Amit Isten egybeköt, ember ne válassza szét - Csaba testvér a házasságkötés szentségéről elmélkedik.
Sötét időszaknak nevezte az új típusú koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzetet Ferenc pápa a La Stampa című olasz napilapnak nyilatkozva pénteken. Úgy ítélte meg, hogy a járvány végeztével az emberiség egy "háború utáni" légkörben találja majd magát.