Interjúalanyunk 10 éves kora óta matekversenyekre járt, ma egyetemi katedrán oktatja a tudományt, közben hármasikrek apukája lett, s bár hobbiséfnek tartja magát, egy kicsit több ennél, amit a konyhában művel.
Nemcsak a katolikus papok hagyják ott a pályát, hanem a református lelkészek is, méghozzá nagy számban. Pedig sokan azt hiszik fő bajnak, hogy nem nősülhetnek a papok.
Egy mozaikcsaládban élő írónő olvasónk reagál Bolyki László szerzőnk apaképpel, illetve annak hiányával kapcsolatos cikkére.
Sokféle hivatást ad az Isten, de egészen biztos, hogy senkinek nem az a feladata, hogy gyászhuszárként elsirassa a XXI. század elején a világunkat!
Rendhagyó tanévet zártunk. Szinte minden megkérdőjeleződött, amit eddig az iskoláról, iskolai szerepekről gondoltunk.
Amikor a kis Tony még csak 41 napos volt, olyan súlyosan bántalmazták a biológiai szülei, hogy életmentő beavatkozásra szorult és mindkét lábát amputálni kellett.
Június 13-án 11 órától június 15-én hajnali 3-ig 40 órás tiltakozó akcióval emlékeznek a budapesti Szabadság téren az örökbefogadó szülőknek szóló 40 órás tanfolyamra.