A május 24-én pénteken kezdődő háromnapos eseménysorozat több helyszínen zajlik, a központ a Bakáts téren lesz.
Új dalt tett közzé a Kowalsky meg a Vega együttes, ami ezúttal is egyszerre szókimondó, miközben tele van "varázsszavakkal".
Sósósó címmel új lemezt készített Szarka Tamás. A Ghymes együttesben ismertté vált zenész, énekes, dalszerző, költő az anyagot, amelyre saját haláláról is írt egy dalt, május 25-én a fővárosi Nemzeti Színház nagyszínpadán mutatja be.
Közös programsorozatot indít PIM a Hajón címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az A38 hajó, első alkalommal kedden várják a közönséget zenével és irodalommal.
Fontos lenne a Tízparancs szerint élni, a hatalmi motiváció "bizonyítottan nagyon káros" a Bibliára hivatkozás esetén – ez a véleménye a hitét felvállaló zenésznek vallás és közélet viszonyáról.
Az oldal a teljes hazai dzsessz-szakmát kívánja képviselni és megjeleníteni a műfaj rajongóinak szélesebb köre felé, partnerkapcsolatban a dzsesszhez kapcsolódó legnagyobb intézményekkel, szervezetekkel.
Az alkotóművész gyermekkorát és fiatalkorát feldolgozó, az 1910-es szerzői estet a középpontba állító fikciós dokumentumfilm készült "A mi Kodályunk" címmel.