Holnap lesz a 16. Református Zenei Fesztivál
SZEMlélek 2019. május 23.

Holnap lesz a 16. Református Zenei Fesztivál

A május 24-én pénteken kezdődő háromnapos eseménysorozat több helyszínen zajlik, a központ a Bakáts téren lesz.

safe_image_php.jpg

 "Ökumenikus alkalomról van szó, amely a fellépők és a közönség tekintetében egyaránt nyitott. A református egyháznak olyan hatalmas kultúrája és fontos társadalmi szerepe van, amit érdemes megmutatni. A református intézményrendszer műhelyei mellett mindig vannak profi fellépők is" - mondta Böszörményi Gergely főszervező, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke, aki csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsora közös vendége volt.
Mint kiemelte, a fesztiválon koncertet ad mások mellett a Vujicsics Együttes, a Sebő-együttes, a Kaláka, a Makám, Fassang László és a Fölszállott a páva ifjú tehetségei. Utóbbiak pénteken 16 órától adnak másfél órás koncertet a Bakáts téren.
"A három nap során számos műfajból lesznek fellépők, láthatók és hallhatók nép- és világzenei produkciók, kórusok is. Az egyik kórustalálkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházának dísztermében tartják szombaton 10 órától, ezen nyolc kórus vesz részt, iskolai, gyülekezeti és városi kórusok, köztük egy negyven fős kínai protestáns kórus" - ismertette a főszervező.
A másik kórusesemény szombaton 18 órakor lesz, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén lép fel az ökumenikus fesztiválkórus; lesz zsoltáréneklés, Kossuth-nóta és elhangzik a Szózat is.
A pénteki nyitónapon este zsoltáros fáklyás menet vonul végig a Ráday utcán és 22 órakor érkezik a Kálvin téri református templomba, ahol egy késő esti zenés áhítatot tartanak. Az Unitárius Templomban barokk estet ad Dinnyés Soma, és lesz program a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban is.
"Az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseket is hallgathatnak a hitről, az összetartásról, a nemzetünkről. Pénteken Bogár László professzorral találkozhatnak, szombaton Szigeti Gábor író hozza el a Márai-szalont borkóstolóval, zsíroskenyérrel és hagymával, vasárnap Bagdy Emőke pszichológus a vendég. A fesztivál a zenei programok mellett gasztronómiai kínálattal és vásári termékekkel is várja az érdeklődőket a Bakáts téren" - mondta Böszörményi Gergely.

Forrás:MTI

süti beállítások módosítása