Georg Friedrich Händel és Johann Sebastian Bach két zenei próféta. Ugyanannak az évnek tavaszán születtek egy hónap különbséggel. 1685-ben. Mind a kettőnek egy-egy szülője erősen dolgozott azon, hogy ne legyenek zenészek.
Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála.
A Papp László Sportarénában debütált Kovács Ákos lánya – a koncerten résztvevő vendégszerzőnk összefoglalta az esemény kapcsán megfogalmazódott gondolatait.
Három dalnok, eltérő életutak, mégis sok közös nevező, sok nevetés és mély, nagyon személyes vallomások – egyszerre vidám és komoly beszélgetést hozott a SZEMlélek autós műsorának újabb adása.
A zongorát a szegedi Szent Gellért Plébánia TÉKA Alapítványa adományozta a MÁV helyi igazgatóságának.
Megváltozik-e egy népszerű zenészbanda, ha megtér a frontember? Szólhat-e ugyanaz a dal a szerelmednek és Jézusnak egyszerre? Dalolásban gazdag lett az Útitárs műsor 9. adása; mutatjuk a beharangozó videót.
A hangszertanulás nem csak a kézügyességet és a zenei készségeket fejleszti, de egy amerikai kutatás szerint hangszeren zenélő gyerekek a zenével nem összefüggő területeken is jobban teljesítenek. A hangszeres zenetanulás fontos mentális és pszichés készségeket fejleszt.
Különleges világba csöppentem ma. Azt tapasztaltam, hogy a zene megmozgatja a kerekesszékben ülőt, és a katedra mögött állót is. Szép muzsikát hallva szinte érzi az ember, ahogy agyféltekéi is táncba kezdenek, és duettet énekel a ráció az emócióval. Ez volt az élményem azon a zeneterápiás…
Visszakapta 310 éves, 250 ezer font (95 millió forint) értékű hegedűjét Stephen Morris zenész, aki két hete egy londoni vonaton felejtette a hangszert.
Koncertsorozattal és tematikus tárlatvezetésekkel ünnepli alapítását a Magyar Nemzeti Múzeum november 15. és 17. között.
Úgy tűnik, új stílusban is kipróbálja magát az ismert előadó, ezáltal vélhetően többekhez eljutnak majd dalai üzenetei.