Van remény az értékes popzene továbbvitelére
SZEMlélek 2019. december 15.

Van remény az értékes popzene továbbvitelére

A Papp László Sportarénában debütált Kovács Ákos lánya – a koncerten résztvevő vendégszerzőnk összefoglalta az esemény kapcsán megfogalmazódott gondolatait.

akos_anna.jpg

Az adventi böjti időszakban nehéz igent mondani egy koncertmeghívásra, de bevallom őszintén, az igényesnek ígérkező élő fellépések mindig elcsábítanak. Megérte, ezúttal nemcsak Ákos miatt – lánya, Anna, a duplakoncert első estéjén debütált saját szerzeményével.

Ákostól már megszokhattuk, hogy nem egynyári dalszerző, nem „futó kalandokat” keres a közönségével, hanem vállalja akár a megosztó szerepet is, saját értékrendjét képviseli dalaival és megszólalásaival. Úgy látszik, kifizetődő saját magát adni, mert ezek a dalok immár több mint harminc éve töltik meg a különböző koncerttermeket, a Papp László Sportarénát példának okáért idén ötödször is duplán.

Letisztult színpad, lézershow, különböző effektek a kivetítőn – ez a látványvilág várt azokra, akik december 13-án ellátogattak a 2019-es Ákos duplakoncert első estéjére. Nehéz dolga volt a zenekarnak, ugyanis több mint harminc évet kellett belesűríteniük nagyjából harminc dalba, vagyis különböző stílusokat kellett elővenniük, még akkor is, ha a legtöbb dalt újrahangszerelték a koncertre. Volt tehát Depeche Mode-os Bonanza Banzai, andantés egy szál gitár és a jól megszokott dübörgő pop-rock.

Ákos kétségkívül éppen zenetörténelmet ír: nem sok mai előadóművészről merném kijelenteni, hogy unokáinknak is fogjuk játszani majd a dalait.

Ezt viheti tovább az előadóművész legnagyobb lánya, Őry-Kovács Anna, aki több dalt – köztük az általa szerzett Elhiszem-et és az előadóművész elhunyt édesapjának, azaz Anna nagyapjának emlékét megidéző Felemel címűt – énekelte együtt Ákossal a színpadon.

akos_anna2.jpg

Az este folyamán kiderült, hogy az énekes-előadóművész istenhitét is átörökítette utódjára, azt pedig jól hallottuk, hogy énektudásból és a dalszerzés talentumából sincs hiány. Minden összeállni látszik tehát ahhoz, hogy Anna az édesapja által lerakott úton haladjon tovább, reményt adva nekünk, hogy a popzene továbbra is képes értéket átmenteni és képviselni.

Sáhó Eszter

(Nyitókép: Ákos Instagram oldala, a koncertfotót a szerző készítette)

süti beállítások módosítása