A közelmúlt összefüggéseit kutató szakembert nem akadályozza sokak életét érintő munkájában, hogy fizikai értelemben nem lát szinte semmit.
Interjú Kollár Lászlóval elutasított ebédmeghívásról, a bizalomvesztés miatt külföldre távozó tehetségekről, a magyar társadalom sebzettségéről, partneri törekvésekről.
Interjúalanyunk 10 éves kora óta matekversenyekre járt, ma egyetemi katedrán oktatja a tudományt, közben hármasikrek apukája lett, s bár hobbiséfnek tartja magát, egy kicsit több ennél, amit a konyhában művel.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetőjével az új technológiáról és a közbeszéd terepein terjedő spekulációkról beszélgettünk.
A döntéshozóknak, a kormánynak és a társadalom széles körének kíván tájékoztatást nyújtani az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia készített, és április 22-én eljuttatott az EMMI, az ITM és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek.
Hillél Fürstenberg, a jeruzsálemi Héber Egyetem és Gregory Margulis, az amerikai Yale Egyetem matematikusa kapta megosztva a 2020. évi Abel-díjat "a valószínűségszámítás és a csoportelmélet dinamikái, a számelmélet és a kombinatorika módszereinek úttörő használatárért" - jelentette be szerdán a…
Az egyetem szakemberei magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az időskori betegség a nőknél.
Freund Tamás neurobiológus, Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, valamint Szathmáry Eörs evolúcióbiológus a jelölt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki posztjára, koncepcióik elérhetők az mta.hu oldalon.
Nem történik meg gyakran, hogy egy akadémiai székfoglaló beszédet megért egy átlagember. Az még ritkább, hogy egy egész tudományos beszéd arra fusson ki: „Isten lényege a szeretet”. Nem voltam egyedül, aki egyfajta eufóriába kerültem, amikor Csermely Péter akadémiai székfoglaló beszédét hallgattam.
A Napot még soha nem látott közelségből és szögből vizsgáló Solar Orbiter műhold február 10-én indult hétéves útjára a floridai Kennedy Űrközpontból. A projekt résztvevője Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csillagászprofesszora.