Interjú Kollár Lászlóval elutasított ebédmeghívásról, a bizalomvesztés miatt külföldre távozó tehetségekről, a magyar társadalom sebzettségéről, partneri törekvésekről.

– Külső szemlélőként olyan érzésem van, mintha egy ostromlott várba érkeztem volna erre a beszélgetésre. Idebent is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg Önökben?
– Nem örülünk, ha viharok jelennek meg a Magyar Tudományos Akadémia környékén, de tesszük a dolgunkat. Úgy próbálunk tevékenykedni, hogy mi magunk ne keltsünk viharokat. Szakmai szempontok mentén munkálkodunk, igyekszünk haladni előre.

– Nehéz lehet úgy haladni előre – különösen ebben a viharos időszakban, amikor például a minisztérium utólag néhány helyen módosította, felülbírálta a tudományos bizottságok döntését –, hogy pár napja kiderült: Palkovics László nem fogadta el az MTA elnöke, Freund Tamás gesztus értékű, párbeszédre buzdító ebédmeghívását, helyette a miniszter üzenetet küldött, amely nyilvánosan is megjelent.
– Az lenne a cél, hogy beszéljünk egymással, beszéljünk a kormányzat képviselőivel. Fontos megjegyezni, hogy elnök úr nem a médián keresztül üzent miniszter úrnak, hanem elküldött egy személyes levelet. Magam is írtam az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) korábbi elnökeként, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) korábbi elnökével, az ERC korábbi alelnökével és az OTKA másik korábbi elnökével közösen egy levelet miniszterelnök úrnak, amelyben jeleztük, hogy szakmailag nem értünk egyet mindazzal, ami történt. Azt gondoljuk, valódi megoldást kellene találnunk arra, hogy amit szakmailag nem tartunk helyesnek, az garantáltan ne is történhessen meg. Ismétlem, ezek nem nyílt levelek voltak. Nagyon kár, hogy ezek kiszivárogtak, ahogy az is sajnálatos, hogy Palkovics miniszter úr levele is nyilvánosságra került.

Szükséges lenne beszélnünk egymással, hiszen az Akadémián hatalmas szakmai tudás van, amire az ország érdekében építeni kellene. Nyilván nem örülünk, ha ez nem jön létre. Tovább kell menni, folyamatosan keressük a tárgyalás lehetőségét.

– Egyből aktualitásokkal indult a beszélgetésünk, de mielőtt elmélyednénk a részletekben, kérem, fogalmazza meg, mi a Magyar Tudományos Akadémia átfogó küldetése ma, 2020-ban!
– A legfontosabb elveket már megfogalmazta az Akadémia előző vezetése, amelyet jóváhagyott az MTA közgyűlése.

– Ez az MTA honlapján is elérhető Küldetésnyilatkozat?
– Így van. A tisztújításkor annak tartalmával az összes pályázó egyetértett. Az Akadémia nem az akadémikusokból álló klub, hanem az összes köztestületi tagot képviseli az intézmény. Ez nagyjából 17 ezer embert jelent, akik valamennyien PhD-fokozattal rendelkeznek. Jóllehet, az Akadémia nem értett avval egyet, hogy elvették az intézményhálózatát, aminek többször erőteljesen hangot is adott, de az új helyzetben feladata, hogy az összmagyar tudományosság képviselője legyen. A köztestületi tagok kutatóintézetekben, múzeumokban, egyetemeken dolgoznak – a többség utóbbi intézmények munkatársa. Az MTA 11 osztályán belül számos bizottság működik, amelyek lefedik a teljes magyar tudományosságot. Mivel a szakma krémje van jelen ezekben a bizottságokban, valóban szakmai válaszokat tudunk adni szakmai kérdésekre.

– Az olvasók egy része velem együtt valószínűleg nem tartozik ebbe a krémbe. Sokan nem értjük pontosan, mi a tétje, hogy ki felel a kutatói hálózatért, mi az az OTKA, milyen mérhető eredménye van az említett bizottságok létezésének. Bennük, bennünk jogosan merül fel a praktikus kérdés, hogy miért hasznos az országnak, ha fenntartunk egy tudományos akadémiát?
– Sokan talán azt sem tudják pontosan, mi az értelme, haszna a tudományos kutatásoknak. Mégis, nagyon sok múlik azon, hogy egy országban a tudomány művelése kiemelkedő szinten folyik-e. A kutatás közvetlen eredménye, hogy a tudományos kérdésekre adott válaszokból cikkek, könyvek születnek, amelyekre épülve aztán gyakran konkrét, az iparban hasznosítható, gazdasági előnyt jelentő, vagy társadalmi hatást kiváltó, a kultúra megőrzését szolgáló további eredmények is keletkezhetnek. De a tudományos kutatás nem csupán azért fontos, mert erre épülhetnek alkalmazások, nem pusztán azért, mert nem várt eredmények is születhetnek belőle, hanem azért is, mert a kutatás kapcsán alakulnak ki olyan tudományos műhelyek, amelyekben a jövő gondolkodó értelmisége nevelődhet ki. Nem kizárólag tudósok képződnek ezekben a közösségekben, hanem nyitott gondolkodású, problémafelvető személyiségek, akik meg merik kérdőjelezni a korábbi evidenciákat. Ebből tud kinőni az innováció is.

Nagyon fontos, hogy az egyetemeken, de már a középiskolákban is nyitott gondolkodásra, érdeklődésre neveljük a fiatalokat. Csak így tudunk ugyanis válaszolni az élet meglepő kérdéseire.

Számos mérnöki képzést végző egyetem küldetésnyilatkozatában ott szerepel, hogy arra kell a hallgatókat képezni, hogy a ma még nem ismert problémákat meg tudják oldani. Negyven éve nem ezt mondták az egyetemek, hanem azt, hogy tudjon például a mérnök a megszokott gyakorlat szerint hidat tervezni. A valóban hasznosuló tudás nyitott gondolkodás nélkül elsorvadna. A Magyar Tudományos Akadémia nevében az első szó ugyanolyan fontos, mint a második: 2025-ben kétszáz éves Akadémiánknak alapítása óta feladata a magyar nyelv és kultúra megőrzése, ezt Magyarország helyett senki nem fogja elvégezni. Ahogyan a magyar társadalommal kapcsolatos kutatásokat sem.

– Idéznék az MTA elnökének székfoglaló beszédéből, amely még konkrétabbá teheti, milyen gyakorlati haszna lehet a társadalom számára, hogy van egy ilyen intézményünk. Freund Tamás ugyanis az áltudományok elleni harcot is megjelölte fontos tevékenységként, amelynek létjogosultsága a koronavírus járványa kapcsán felbukkanó sajátos elméletek terjedése láttán igencsak szükségszerűnek tűnik.
– Mindenképpen akad az Akadémiának tennivalója e téren. A honlapunkon egy külön csoportba rendezve olvashatóak a témával foglalkozó írások, amelyek a különböző áltudományos elméleteket teszik helyre. Az Akadémiának nagyon komoly felelőssége van az élet minden területén. Ez néha hálátlan feladat, de meg kell szólalnunk, ha egy-egy áltudományos dolog terjedni kezd. Koronavírus esetén emberek halhatnak bele, ha azt hiszik némelyek, hogy veszélytelen dologról van szó, vagy bizonyos gyógyszernek hitt szereknek lenne gyógyító hatásuk. Ilyenkor erkölcsi kötelességünk megszólalni, ahogy ezt sok esetben meg is tettük.

– A közvélemény leggyakrabban az MTA elnökével, szavaival, tevékenységével találkozik. Adódik a kérdés, hogy mi a feladata a főtitkárnak azon túl, hogy az elnök közvetlen helyettese.
– Talán kezdhetnénk azzal, hogy Arany János volt az MTA egyik legismertebb főtitkára. Eredetileg a főtitkárhoz tartoztak a kutatóhálózattal és annak mintegy 5000 dolgozójával kapcsolatos ügyek. Ez jelenleg nyilván nem így van. Az intézményhálózat leválasztása előtt 168 főállású munkatárs tartozott az Akadémiához, jelenleg ez a létszám 100 körüli. Közülük mindössze 3 választott vezető – az elnök, a főtitkár és a főtitkár-helyettes – tevékenykedik itt főállásban. Nagyon jó a munkamegosztás közöttünk, sokat beszélünk, közösen hozunk döntéseket, szétosztjuk egymás között a feladatokat. Saját hátterem miatt a kutatási pályázatok kezelésében várhatóan kiemelt szerepem lesz, amely fontos részét képezi az életpályamodellnek.

– Amint utalt rá, nem örülnek, hogy a kutatóhálózat elkerült Önöktől, így bizonyos értelemben kevesebb feladaton kell osztozniuk a vezetőknek. De mi múlik azon, hogy egy Maróth Miklós által vezetett külön szervezet, vagy az MTA irányítja ezeket a tudományos intézeteket?
– Nem az a legnagyobb baj, hogy elvált az Akadémiától a kutatóhálózat, hanem az a kérdés, hogy kellő tudományos szabadsága lesz-e, kellő távolságban lesz-e a politikától – ezért küzdöttünk a tárgyalások során. A kérdésre előbb-utóbb az idő választ fog adni. Az új vezetés tagjaiként azt fogalmaztuk meg jelen helyzetben, hogy mint MTA előre kívánunk nézni. Az a célunk, hogy a kialakult körülményeket tudomásul véve – függetlenül attól, hogy az intézethálózat leválasztásával nem értettünk egyet – megvalósítsuk az Akadémia küldetését.

– Ami nem lesz könnyű, amennyiben tényleg igaz, hogy sok független kutató elvesztette a bizalmát a kormányzatban az elmúlt hónapokban tapasztaltak miatt.
– Így van, és ez nagy károkat okoz. Egy nemzetközileg jegyzett tudósnak nagy a mobilitása. Ha nincs bizalom, könnyen vált országot, hagy itt bennünket.

– A lábával szavaz?
– Igen, szavazhat. Egy 35 éves eredményes kutatót tárt karokkal fogadnak a világon mindenhol. Emiatt a kiszámíthatóság, az életpályamodell borzasztóan fontos, különben elveszítjük a legjobb embereinket, az iskolateremtőket. Ez nem csupán arról szól, hogy a jövőben nem itt születik majd meg egy tudományos eredmény, hanem az a közeg sérül, ahol a gondolkodó értelmiség létrejön.

Nem az eredmény hiánya a legnagyobb probléma, hanem az az űr, ami a tehetséges tudós után marad.

– Létezik egy olyan feltételezés a mindenkori – tehát nem kifejezetten a mostani – kormányzat kapcsán, hogy kevesebb önállóan gondolkodó emberre és minél több irányítható állampolgárra van szüksége. Bízom benne, hogy az előbb Ön által elmondottak kapcsán meg tudja cáfolni ezt a véleményt a mostani kormányzatra vonatkozóan.
– Ha létezne ilyesféle tudatosság a kormány részéről, az ördögi lenne. Ennek nyilvánvalóan az ellentettje igaz, gazdasági oldalról is. Ha valaki kíváncsi, kételkedő, ez nem azt jelenti, hogy az illető nem tud együttműködni, hanem nem amiatt fogad el valamit, mert például egy fontos pozíciót betöltő személy mondja, hanem mert megérti a döntés okát is. Ez nem csupán a tudományos kérdésekre, hanem az élet minden területére igaz. Nagyon gyorsan változó világunk van, ezért olyan emberekre van szükség, akik képesek az új kihívásokat felismerni, képesek alkalmazkodni, változtatni, innovatívan cselekedni. Ha hiányozna ez a gondolkodásmód, előbb-utóbb a legvacakabb beszállítói tevékenység felé tolnánk el az iparunkat is, amitől rendkívül kiszolgáltatottá válnánk. Azt gondolom, ez egyetlen kormánynak sem lehet érdeke.

– Ha tehát ugyanaz a célja a Magyar Tudományos Akadémiának és Magyarország Kormányának, akkor mégis mi ez a feszültség Önök között?
– Mi nem szeretnénk összefeszülni, együtt akarunk dolgozni. Ezt többször is hangsúlyozta az elnökünk. Bármilyen értelmiségi számára komoly kérdés, hogy mikor és hogyan kell megszólalnia. Ez nem triviális dolog. Az Akadémiának az az alapvető attitűdje – az előző vezetésnek is az volt –, hogy együtt kívánunk működni a mindenkori kormányzattal. Felelősséget érezve az egész magyar társadalomért a kormányzat természetes partnereinek kell lennünk. Előfordulhat ugyanakkor, hogy megszólalási kényszerbe kerülünk. Ilyen volt az OTKA-pályázatok ügye, amelyek kapcsán nem tehette meg az MTA elnöke, hogy nem fejti ki a véleményét. De az Akadémia nem szeretne szkanderezni. Ha mégis, akkor „muszáj-Herkulesek” leszünk, de ezt el szeretnénk kerülni. Dolgozni kívánunk, a tudományosság és az ország érdekében.

– Számomra még mindig a bizalomhiány tűnik a központi problémának, ami olyan sebzettséget okoz, ami gátolja a kibontakozást.
– Ez egy sebzett ország. Sokkoló élményt jelentett számomra, hogy amikor 30 éve Amerikában visszavittem a könyveket a könyvtárba, csak beraktam a köteteket egy tárolóba. Nem kaptam pecsétet, nem ellenőrizte senki, hogy nem loptam-e el egy kiadványt. Ott és akkor ez fel sem merült. Úgy tudtam onnan telefonvonalat kapni, hogy felhívtam a társaságot és azt mondták, egy óra múlva élni fog a vonalam, majd a hónap végén fizetek. Nem kellett semmit aláírni, sem előre rendezni a számlát.

A bizalmatlanság árát sokféleképpen szenvedjük meg idehaza, amikor bürokratikus béklyókat rakunk a kutatóinkra, a tanárainkra, mindenkire.

Nagy baj, hogy ez így van, de persze oka is van annak, hogy így alakult, rengetegen sajnos visszaélnek az esetleges bizalommal. Alapvető lenne, hogy tudjunk bizalomra építeni, és tudjuk így a sebeinket is gyógyítani, miközben persze ostobának sem kell lenni, nem szabad elfogadni a visszaéléseket. De ez jelen van az iskolákban is. A tudomány területén különösen nem kéne jelen lennie a bizalmatlanságnak. Az Akadémia elnöke határozottan dolgozik azoknak a csatornáknak a kialakításán a kormányzat képviselői felé, amelyeken beszélni tudunk egymással, s amely segíthet észrevenni, hogy – amint Ön is említette – valójában közösek a céljaink.

– Palkovics László, akit régebb óta, a járműipar világából ismerek, meg is említi a nyilvánosságra került levelében, hogy ő nem csupán miniszter, hanem a tudomány embere is. Ő is az MTA tagja, így még kevésbé érthető, hogy miért nehéz szót értenie a két félnek egymással.
– A maga területén Palkovics László kiváló kutató – a mi osztályunkon lett akadémikus. Nem szívesen kommentálom a levelét, remélem, hogy a kérdésről előbb-utóbb lesz párbeszéd. Mégsem kerülöm meg a kérdést, hisz a szintén kiszivárgott, általunk írt levél úgyis világosan tartalmazza a véleményemet: a miniszter úrtól idézett mondatot nagyon szerencsétlennek tartom. A tudomány finanszírozásánál rendkívül fontos, hogy a döntéseket az erre delegált közösségek hozzák meg. Ezek a csapatok nagyon sok szempontot végigbeszélve, végigvitázva meghatározzák a pályázatok sorrendjét. Ha abba szólna bele a forrás biztosítója, hogy több pénzt ad, így a meghatározott sorrendben többen kapnak támogatást, azzal nem lenne gond. Azzal sem lenne probléma, ha eljárási hiba vagy etikai vétség miatt avatkoznának be. De az átfogó szakmai tudás a bizottságban van meg, egy grémium átgondolt döntését a legkiválóbb képességű személy sem szabad, hogy szakmailag felülbírálja.

– Vannak olyan kérdések, amelyeket ennél az asztalnál most nem fogunk válaszolt találni. Az viszont nem másokon múlik, hogy milyen tervek vannak az Önök asztalán az MTA következő évekre vonatkozó tevékenységét illetően.
– Sok konkrét lépést szeretnénk megtenni, ez elnök úr programjából is kiderül. Sok olyan terv van, amit saját magunk is meg tudunk tenni, van, amihez kellene külső támogatás. Mindenképpen nyitni szeretnénk a társadalom felé, kiemelten a középiskolák felé. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük minél több emberrel a tudás világát. El fog indulni az MTA Székház rekonstrukciója, itt is fontos szempont a tudomány népszerűsítésének funkciója.

Szándékunkban áll a Mindentudás Egyetemének újraindítása.

A Magyar Tudomány Ünnepébe is szeretnénk sokkal szélesebb érdeklődő kört bevonni. Törekedni fogunk rá, hogy a szakmai rendezvényeink könnyebben befogadhatóak legyenek a nagyközönség számára. Fel kívánjuk ajánlani a kormányzatnak, hogy jelentős tudásbázisunkra építve szakmai kérdésekben szívesen állunk a döntéshozók rendelkezésére. Nyitnunk kell az egyetemek és általában a kutatóhelyek felé, ezt egyetemi oktatóként is fontosnak tartom.

– Hiszen főként ott termelődnek ki a jövő akadémikusai.
– Abszolút így van. A legtöbb kutatóintézetnek van szerződése valamelyik egyetemmel, ott jönnek létre azok a szakmai műhelyek, ahol a jövő kutatói már jelen vannak. Nem lesz minden PhD-fokozatot szerzett személyből kutató, de ők lesznek a társadalom, az ipar, a gazdaság meghatározó, vezető személyiségei.

Beszélgetőtárs: Gégény István