Nyugalom nincs, béke van
GundelTakácsGábor 2020. április 22.

Nyugalom nincs, béke van

Nem tudjuk, mi lesz velünk, de aki Istenben él, tudja, hogy minden okkal van.

berkesi.jpg

Mostanában, hogy az istentiszteleteken csak a közvetítések segítségével vehetünk részt, több alkalom van arra, hogy olyan lelkészeket is meghallgathassunk, akik más gyülekezetekben hirdetik az igét. A Duna Tévé közvetítésével élve hallgattam meg a Pozsonyi úti Református Templom istentiszteletét, Berkesi Gábor lelkipásztor igeszolgálatát.

1Kor 1,18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

A válság időszaka lelki értelemben is válság és sok kérdést vet fel. Miben higgyünk a bajban? A kereszt bolondság, vagy Isten ereje? A kereszt csak egy akasztófa, vagy hit nélkül már nem élnénk? Tudomány, vagy Isten, esetleg ahogy Einstein mondta: tudomány ÉS Isten? Mi a kereszt üzenete? Súlyos kérdések harminc percben.

Egy istentisztelet furcsa dolog: sokféle ember sokféleképpen hallgatja, mégis mindenki el tudja vinni a maga gondolatait. A fenti kérdések is sok-sok gondolatot szülnek, szültek bennem is. Számomra nem kérdés a kereszt ereje, az ember azonban újra és újra átgondolja és megfogalmazza maga körül a dolgokat. De van itt még egy gondolat, ami a legerősebben munkál bennem, mert egyszerű, de végtelenül pontos megfogalmazása annak, amiben ezekben a napokban élek: nincs nyugalom, béke van.

A tudomány nem tud választ adni a járványra, nem tudjuk, hogy mi lesz velünk, meddig tart ez az egész és nem tudjuk, hogy mi lesz utána. Naponta rengetegen betegednek meg és halnak meg. Nincs nyugalom. Isten azonban erőt, békét ad. Aki Istenben él tudja, hogy minden okkal van.

Ismerjük Jób hitét: Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve! Hisszük, hogy a baj tanítás, hisszük, hogy a tanítás által jobbá leszünk. Hisszük, hogy nem vagyunk egyedül. A hitünk békét ad. Megbékélést Isten akaratában. Berkesi Gábor szelíd mosollyal, óriási békét adva bocsátott minket utunkra. Nyugalom nincs, béke van. Az istentisztelet során elhangzó vers is erről tesz bizonyságot.

Reményik Sándor: Békesség Istentől
 
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.
 
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.
 
Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.
 
Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

süti beállítások módosítása