Ukrajnában is kigyulladt egy templom
SZEMlélek 2019. április 17.

Ukrajnában is kigyulladt egy templom

Szinte pontosan 24 órával a Notre-Dame tetőszerkezetének lángra kapása előtt Liubotyn városában hasonló tűzeset történt. A bécsi dómra is érdemes vigyázni.

ukrantuz.jpg

Amint beszámoltunk róla, a világ figyelmének középpontjába kerülő párizsi katedrális kigyulladásával szinte egyazon napon Jeruzsálemben is tűz keletkezett, mégpedig az al-Aksza mecsetben, amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye. A mecsetre felügyelő hatóság szerint a tüzet a környéken játszadozó gyerekek okozták, nem szándékosan.

Arról azonban még kevésbé olvashatunk a híradásokban, hogy április 14-én 18 óra környékén, tehát szinte pontosan egy teljes nappal a párizsi főszékesegyház kigyulladása előtt lángra kapott egy ortodox templom az ukrán Harkov régiójában található Liubotyn településen. Az eddigi információk szerint 120 négyzetméternyi terület égett le, az épület fából készült kupolája összeomlott. A tűz okát még vizsgálják, de a helyi lakosok szerint a hétvégén elektromos zárlat fordult elő a templomban. Az eredetileg 1890-ben épült templomot a II. Világháború idején lerombolták, majd 1975-ben újjáépítették.

A három eset összefüggését lehet akár egyfajta apologetikus figyelmeztetésnek is tekinteni, ám mindenképp érdemes tekintettel lenni arra, hogy amennyiben ezekben a méretes épületekben tűz keletkezik, az nagy károkat tud okozni.

Tudják ezt Bécsben is, amelynek főtemplomában épp felújítás zajlik – adódik az analógia a párizsi katedrálissal. Christoph Schönborn érsek azonban nem aggódik a Stephansdom miatt, miután az épület fa tartószerkezetét a II. Világháborút követő felújítás során acélra cserélték. Christian Feiler, a bécsi tűzoltóság vezetője ugyanakkor a vienna.at tudósítása alapján rámutatott: a Stephansdom tűzvédelmi terve régen készült – sőt, az inkább leltározási terv, "nem is klasszikus tűzvédelmi terv".

süti beállítások módosítása