A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a lombikprogram kapcsán fejtette ki a katolikus hozzáállás lényegét.
Novemberben jelenik meg Beer Miklós új interjúkötete, amelyben szó esik a lombikprogramról is. A téma aktualitására tekintettel a főpásztor és a kiadó engedélyével részleteket közlünk a könyvből.
– Érthetetlenül állok sokak megnyilvánulása előtt – fogalmazott újabb megszólalásában a lombikprogrammal kapcsolatos társadalmi vitát elindító győri püspök.
10 nappal az államalapítás ünnepét követően szükségesnek tűnik számot vetni, átgondolni a kimondott szavak eredeti célját és valós hatását.
A lombikbébiprogram körüli vitában számos írás született, számos vélemény látott napvilágot. Érvek és ellenérvek, igazság itt, igazság ott. Nehéz kérdés, valós polémia. De van egy kis hiányérzetem. Mintha a legfontosabbról nem esne szó.
A református lelkészből lett miniszter szerint igenis ki kell terjeszteni a mesterséges megtermékenyítés programját.
Az ismert szerzetes Szent Józsefet állítja a gyermektelenek számára példaképül, s a szerető családra vágyó állami gondozottak felé irányítaná a figyelmüket.
Áradnak hozzánk a reakciók az életadás témájában elindult párbeszéd mentén – ezúttal egy olvasói levelet adunk közre. Szerzőjének, úgy tűnt, nem lehet gyermeke, aztán egy ateista orvos tanácsára a technológia helyett Istenhez fordult.
A győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke reagált a közbeszédben kialakult vitára. Szerinte tudatlanság áll a lombikbébiprogram hátterében, és a tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn.
Egy rádióműsor képes volt bebizonyítani, hogy szükséges és hasznos is őszintén beszélgetnünk fontos társadalmi problémákról. Az eddigi vita számos tanulsággal szolgált.