10 nappal az államalapítás ünnepét követően szükségesnek tűnik számot vetni, átgondolni a kimondott szavak eredeti célját és valós hatását.

Főtisztelendő Püspök Úr, kedves András atya!

Ön az elmúlt napokban nagy nyilvánosság előtt több alkalommal fogalmazott meg határozott gondolatokat a lombikprogrammal kapcsolatban. A katolikus tanítást képviselte ezekben a megszólalásaiban, kritikával illette a kormány ezzel ellentétes törekvését. Hívő katolikusként örömmel kellene fogadni e tényt, mert bár sokan szükségét érezzük, hogy időnként utat mutassanak társadalmi kérdésekben pásztoraink, évek óta hiány tapasztalható ilyen bátor iránymutatásból.

Mégsem örülhetünk, s ezt talán Ön is így gondolja. Ünnepi szentbeszédében szavai szerint a kormányra vonatkozóan fogalmazott meg üzenetet, amit valamiért nagy tömeg és kamerák előtt, emberek millióihoz fordulva mondott el. Ezzel elindított egy élénk össznemzeti párbeszédet, amely akár megújulás, újragondolás felé is vezethet. Közelről figyelve azonban a reakciók áradatát az a meggyőződésem, hogy a Szent István-bazilika előtti téren, majd a Magyar Nemzetnek és a Hír Televíziónak adott interjúban nem olyan stílust választott meg, amely méltó az építő, szeretetteljes, az életadás természetes, szent műhelyét védő dialógushoz.

Mostanra bizonnyal Ön is felismerte, hogy eredeti szándékától függetlenül magyar családok, párok tízezrei érzik úgy, a lelkükbe gázoltak, s egyik napról a másikra bűnössé váltak azok, akiknek eszük ágában sem volt Isten akarata ellen fordulni. Néhányan talán megtévesztettek, talán kevéssé tájékozottak, de rengetegen közülük éppen szívük legnagyobb szeretetét kívánják továbbajándékozni, amiért komoly áldozatokat is készek vállalni.

A párbeszéd nagy érték, ezért néhány napja arra kértem munkatársán keresztül, álljon a nyilvánosság elé, és fejtse ki bővebben abban a bizonyos szentbeszédben elmondott, tömör gondolatait. Ez az említett két interjú formájában azóta meg is történt, ám a bűn, bűnösség túlzó hangsúlyozása, vízilovak és bogarak említése rossz hangsúlyokat adott hozzá a kialakult vitához. Sokan élnek ebben az országban, akik másféle iránymutatást várnak a katolikus egyház tagjaitól, egyszerű hívektől és főpásztoroktól egyaránt.

Katolikus hittanárként meghívást kaptam a múlt héten a Kossuth rádió részéről egy beszélgetős műsorba, ahol egy mesterséges beavatkozás által gyermeket szülő édesanya és egy bioetikus társaságában képviseltem egyházunk tanítását. Ott is megerősítést nyert, hogy a közvetlen, megértő, figyelmes hozzáállás képes megnyitni a szíveket, közeledést hozni a párbeszédben eltávolodás, szembehelyezkedés helyett.

Hittanárként és újságíróként szeretnék most bocsánatot kérni azoktól, akiket akár én magam, akár a katolikus egyház képviselői megbántottak szavaikkal ebben a vitában! Szeretet nélkül csupán zengő érc, pengő cimbalom lennénk, amely hozzáállás idegen az evangélium szellemétől, Krisztus tanításának hiteles képviseletétől.

Arra kérem, gondolja újra Ön is eddigi megszólalásait, tekintse át azok hatását! Nem kérhetem, de bátorítom, hogy amennyiben helyénvalónak látja, hasonlóan nagy nyilvánosság előtt fejezze ki, hogy nem akarta megbántani az életadásra törekvő párokat, s kész meghallani, meghallgatni fájdalmukat, érző szívvel mellettük állni megpróbáltatásaik közepette.

Bízom benne, hogy megértően fogadja segítő szándékkal megfogalmazott levelemet!

Üdvözlettel:

Gégény István
a SZEMlélek értékmagazin főszerkesztője