Hazamehettek a kórházból a 2019. november 7-én császármetszéssel született kecskeméti hármasikrek, Zoltán, Tamás és Ádám.
Ha belekukkantunk egy-egy család életébe, nagyon széles skáláját találhatjuk a nevelési elveknek. De egy téma biztosan előkerül minden családban, van valami, ami minden, de minden háztartásban gond mifelénk, és ez az, hogy mennyit üljenek a gyerekek a kütyük, különösen a számítógép ellőtt.
„Azt látjuk, hogy hatalmas vágy van arra, hogy valamiben végre legyen már egyetértés” – mondja beszélgetőtársam. A díjak, elismerésmerések olykor minden más eszköznél hatékonyabban alakítják a közgondolkozást.
Az UNICEF Magyarország kihirdette a Gyerekbarát Település pályázat végeredményét. Idén a címet és a vele járó 2 millió forintot Jászboldogháza és Tata nyerte el.
Gyakran látni olyan férfiembert, aki melós ruhában éppen egy kisbolt mellett álldogál, vagy szimplán sétálva egyik kezében sörösüveget vagy energiaitalt, másik kezében cigarettát szorongat. Készül a munkára, „férfimódra”.
Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban csütörtök hajnalban. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő a negyedik gyermek, akit az inkubátorban hagytak.
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás.
Az élményekre, a művészetekre és a környezettudatosságra helyezi a hangsúlyt november 30. és december 24. között a Budapest öt tematikus utcájának összefogásával létrejött SlowXmas programsorozat.
Négyszázötven asztalon 80 játékmester segítségével több mint ezer magyar és külföldi játékot lehet kipróbálni a Társasjátékok ünnepén, amelyet november 23-án és 24-én tartanak Budapesten, a Lurdy Házban.
Palesztin és zsidó édesanyák a háborús viszálykodás közepette a mindenen felülemelkedő segítségnyújtásról tanúskodnak.
Alexis és Michael nagylelkűen és szeretettel nézett szembe a legrosszabb dologgal, amelyet szülőként megtapasztalhatnak.
Tara esküvőjére nem mehetett el 102 éves nagymamája, Stasia, mert orvosai megtiltották neki a Floridából Texasba vezető út megtételét egészsége és előrehaladott kora miatt.