Gyakran látni olyan férfiembert, aki melós ruhában éppen egy kisbolt mellett álldogál, vagy szimplán sétálva egyik kezében sörösüveget vagy energiaitalt, másik kezében cigarettát szorongat. Készül a munkára, „férfimódra”.

Nagyjából be tudom lőni, milyen gyermekkora lehetett, a gyermekvédelemben eltöltött idő ezt a szemüveget hordatja az emberrel, látom, mi várhat az övéire ilyen apamintát látva és elém tárul nemzetünk sorsa ezekkel az apaképekkel.

Azt is tudom ugyanis, hogy sokuk családapa, hogy egész életükben kemény fizikai munkát végeztek, végeztettek velük, hogy egykoron álmaik voltak és még egy ideig meg is akarták valósítani, csak nem igazán jött össze.

Egy „melós az melós” - mondják, és ennek az identitásnak vannak furcsa kellékei, téveszméi. A melós bírja a piát, lerendezi az asszonyt, és nem lelkizik. Ismeri az összes obszcén, disznó és hímsoviniszta viccet. Mindenki más hülye, a másik munka nem munka, csakis az, amit két kézzel végez az ember. A melósnak inni kell, a munkát bírni kell, a főnök az bunkó és nemjófej és egyébként is, úgy sem lesz jobb, minek is reméljünk. Az aktuális kormány sosem jó, a jó munkát nem találtak még fel, ja és elég, ha dolgozgatok, úgyis csak fizetgetnek.

Érettségi előtt dolgoztam segédmunkásként és már akkor alkohollal kínáltak munka közben és jól éreztem magam „az ennyi jutott, ezt dobta a gép” ringató kijelentéseiben. Jó, hogy nem hittem el végleg, de ezt kizárólag a Jóistennek köszönhetem, aki kimentett a pokolból, ami a tíz évnyi szenvedélybetegségemet jelentette.

Gyermekkoromban nagyfiú, majd férfi akartam lenni, egy darabig olyan, mint apám, aztán ahogy ő eltűnt egy időre, olyan mint a nevelőapám. Később saját elképzeléseim lettek a férfiképről, amik közül nagyon tetszett a Bruce Willis féle karakter, a mindig másnapos, legyőzhetetlen, a két végén égető, vagány. Aki amúgy fasírtban volt a családjával – ez volt a legvalósághűbb vonása, a többi az csak koholmány. Aki ennyire alkoholista, mint Mclean, (A Die Hard című film főhőse) az biztos nem tud annyira jól teljesíteni ilyen extrém helyzetekben.

Fel sem tűnt, hogy alkoholista, érzelmi analfabéta és még igénytelen is önmagára. Kamaszként nem tudtam, hogy követhetetlen minták szövik belém örökségüket. Erről nem is tudtam beszélni senkivel, vagy nem úgy, hogy megértsem. Rémisztő, hogy alig van sorozat, vagy film, ahol a kemény főhős ne szorongatna a kezében egy üveg sört. Mintha teljesen természetes kelléke lenne a férfilétnek az alkoholfogyasztás.

Mikor látom ezeket a nyúzott felnőtt-bőrben ücsörgő szomorú, magányos, elcsüggedt kisfiúkat, kezükben az üvegre cserélt cumisüveggel, megrendül a szívem. Akiket bántalmaztak s egészen biztos, hogy folytatják ezt a hagyományt, ahogy csak tudják. Alkoholszagú apukák jönnek az oviba a gyerekükért és lábukon alig állva viszik a játszótérre őket. Az alkohol egy oldószer és fel is oldja szép lassan, de annál látványosabban a fogyasztóját. Hogyan lehet "kemény férfi", aki önmagát ily módon puhítja? 

Nem örülök annak, ha más férfit gyengének látok, nem nyugtat meg a tudat, hogy magának köszönheti. Nem erősít az ő gyengeségük.

A gyermekvédelem a túlterheltségét leginkább az apák hiányának köszönheti, meg az alkoholnak. Ha van egy alkoholista a családban, ami igen gyakori, az egy őrült helyzetet teremt. Ugyanis van, de nincs jelenléte.

A részeg szülő ugyanis nincs a családban, csak olyan, mintha. A gyermek nyúlna felé, de nem lehet elérni, nem lehet megérinteni.

Sok olyan esetünk van, amikor a folyton ígérgető szülő teljesen kifárasztja és depresszióba sodorja a gyereket, mert az kimerül a be nem vált ígéretek okozta érzelmi csalódásokban. A gyermek pedig helyzeténél fogva nem tud mást csinálni, csak vár. Míg anya vagy apa csoda módra kijózanodik, vagy a gyermekvédelem munkatársai a gyermeket intézménybe helyezik. Ami rossz, de nem rosszabb a szülőnél, aki van, de nincs.

Nekem úgy kellett "kikukáznom", milyen férfi szeretnék lenni, aztán eljutottam arra következtetésre, hogy férfi csak emberből lehet. Ha egy emberszabású hímivarsejt nem emberséges, csak az ösztönei uralják, akkor még nem vált emberré. Aki nem ura önmagának, nem ura az életének. Igyekeztem leválasztani a károsnak ítélt mintákat magamról, amikről meggyőződtem, ha követem, nem sokáig maradok sem állva, sem élve.

Nos, mindezt a nagy csomag siralmat összevetve a helyzet borzasztó és tragikus, de sosem reménytelen. A torz férfiminták, mint a konkoly egyre nyilvánvalóbbak, egyre többet beszélünk róla, egyre tudatosabb, hogy mi a jó s mi a nem jó. Ha ezeket felismerjük, majd beismerjük magunknak és azoknak, akikkel kapcsolatban állunk, bátran felvállalva a szembenézés okozta fájdalmakat, akkor már rá is léptünk a jó és üdvös, ám küzdelmes változások talajára.

A mérce az Ember, mert csak abból lehet Férfi és Nő.