Skrabski Fruzsina: A gyerek a nemzeti minimum
Madocsai Bea 2019. november 26.

Skrabski Fruzsina: A gyerek a nemzeti minimum

„Azt látjuk, hogy hatalmas vágy van arra, hogy valamiben végre legyen már egyetértés” – mondja beszélgetőtársam. A díjak, elismerésmerések olykor minden más eszköznél hatékonyabban alakítják a közgondolkozást.

aa4.jpg

A Három királyfi, Három királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyerekek. Szerteágazó tevékenységgel igyekeznek ezt elérni, ezek egyike a jó kezdeményezések, családbarát intézmények illetve példaadó személyek elismerése, díjazása. Skrabski Fruzsinával beszélgetünk, aki édesanyjától, a mozgalmat alapító orvos, pszichológus, klinikus szakpszichológus, egyetemi tanár Kopp Máriától vette át a civil szervezet vezetését.

A mindennapjainkban mintha mindig csak a rosszra fókuszálnánk, ami jó, az alig kap nyilvánosságot, hiányzik az elismerés, a pozitív visszajelzés. Ezzel szembemegy az, hogy ti sokféle pályázattal, díjjal próbáljátok fölhívni a figyelmet arra, ami előbbre visz. Idén ősszel is voltak díjátadók…
Két díjról van szó, az egyik a Kopp-Skrabski díj azoknak, akik a közösségükért tesznek sokat, ezen belül a családokat segítik; a másik pedig az Együtt dolgozó házaspár-díj, melynek lényege, hogy olyan házaspárok kapják, akik az élet bármely területén együtt dolgoznak, mint a szüleim tették. Ilyen díj nem tudom, hogy a világon bárhol lenne a miénken kívül.

Milyen szempontok alapján ítélitek oda a Kopp-Skrabski díjat?
Nincs igazán szempontrendszer, hiszen tudjuk, hogy nem lehet összehasonlítani almát a körtével, ezért mi azt mondjuk, hogy olyan ez, mint az Oscar-díj jelölés. Már ha valaki bekerült a tízes jelölti körbe, az önmagában rangot jelent. És széles körben ismertté is válik, hiszen közzétesszük a listát a tevékenységük leírásával, és az alapján lehet rájuk szavazni. A díjátadókra szinte mindig minden jelölt eljött, hozták az egész családjukat: már az is meghatja őket, hogy valaki fölfigyelt rájuk és díjazásra javasolta. Aztán hogy a tízen belül ki nyer, tulajdonképpen mindegy is, hiszen a díjazottak is érzik, hogy a többiek is ugyanúgy megérdemelték volna.

aa1_1.jpg

Mi indított a díjak létrehozására?
Sokféle díjunk van, mert az előbb említetteken kívül elismerjük az év családbarát vállalatát, adunk díjat családbarát kórházi osztályoknak, de tíz évenként díjazzuk a családok „angyalait” is. Kávézóknak, éttermeknek „családbarát hely” minősítést adunk. Azt vettük észre, hogy ezzel lehet kiemelni azokat, akik sokat tesznek valami jobbításáért.

Mi szemléletformáló civil szervezet vagyunk, egy-egy díjjal sokat tudunk alakítani.

Mondok erre egy példát.  A British Telecom nagy- és középvállalat kategóriában kapott tőlünk díjat. Ennek kapcsán létrejött egy családbarát vállalat-vezetői közösség, ahol egymásnak adnak tanácsot, hogyan tudnak családbarát vállalat lenni. Ez a brit cég, miután megkapta tőlünk a díjat, felmérték, hogy az összes PR tevékenységük közül ez volt a leghatásosabb, és a mi elismerésünk miatt sokan mentek oda dolgozni. A minőségi munkaerő oda megy, ahol akár kevesebb pénzért, akár külföldről hazatérve, de úgy tud dolgozni, hogy mellette jut ideje a családjára. Rájöttünk, ha egyetlen díj, szobrocska vagy oklevél ha ilyen nagy hatású, akkor érdemes elismeréseket osztogatni.

Külön díjatok van kórházak számára…
Ami a családbarát kórházi osztályt illeti, a Kórházszövetség keresett meg minket azzal, hogy a nővérek helyzete olyan szörnyű, hogy valamit tenni kellene. Felmerült, hogy tartsunk stresszekezelő tréninget, de eredményesebbnek véltük, ha családbarát osztály-pályázatot írunk ki. Két éve elképesztően jó pályázatok érkeznek… Egy vidéki kórházban például a nagymamák összefogtak, az iskolai szünetben egyik nap az egyiküknél, a másik nap a másikuknál vannak a gyerekek, akik jól érzik magukat együtt, a nagymamákra is csak egy-egy nap jut, amikor fogadják a mintegy húsz gyereket, és nem egész szünetben vannak náluk az unokák. Ez pénzbe nem kerül, csak szervezés kérdése, és a kórházban dolgozó édesanyák is örültek a megoldásnak. Sok más olyan megoldással is találkoztunk, ami csak hozzáállás kérdése, és ezeken a főként vidéki osztályokon sorba állnak az ápolónők és a rezidensek, mert ott ügyes összefogással megoldják, hogy lehessen magánéletük, családi életük a dolgozóknak.

Legtöbbször helyben van a megoldás, csak annyi kellene, hogy valaki kezdeményezze…
Igen, az egész Három Királyfi erre jött rá, hogy ha létrejönnek helyi közösségek, és ott segítik egymást az emberek, akkor találnak a fiatalok párt és el merik kötelezni magukat, vállalni tudnak gyerekeket, támogatni fogják egymást… Ez egyébként a szüleim kutatásából is kiderült, hogy akkor vállalnak a nők második-harmadik gyereket, ha az elsőnél kaptak segítséget. A szomszéd segítsége is sokat jelent: ha ő áthoz egy kis levest, vagy kicsit vigyáz a gyerekekre, akkor az anya mer még egy gyereket vállalni.

Az elismeréseknek milyen hatását tapasztaljátok?
Az egyik díjazottunk elkérte az összes Kopp-Skrabski díj jelöltjének a címét, hogy összehívja őket, tehát ők is közösséget akarnak alkotni, hiszen az a lényeg, hogy a jó gyakorlatok tapasztalatát átadják egymásnak. Sokszor a készség megvan a „családbarát” lépések megtételére, csak az ötlet hiányzik, ami gyakran nagyon egyszerű és könnyen megvalósítható, átvehető. Tehát a cégvezetők, kórházigazgatók, közösségépítő emberek szívesen találkoznak, mert sokat tudnak tanulni egymástól, és örömmel látják, hogy az országban számos helyen mások is ugyanarra törekszenek.

Hogyan figyeltek föl a jó kezdeményezésekre, a kiváló emberekre?
Minket is mindig meglep, hogy milyen sok jelölés érkezik. Ez is csoda, hogy rengeteg olyan ember van, aki a közösségében nagyon sokat tesz a családokért. Igazában a legnagyobb probléma, hogy mindenki magányos. A fiatalok azért panaszkodnak, hogy nem találnak párt, nincs hol keresni, nincs nekik való társaság, interneten rossz tapasztalataik vannak. A párok is úgy érzik, egyedül vannak, a kismama is magányos, az elváltak meg pláne, szóval nagyon sok magányos ember van, és ezen próbálunk segíteni, hogy legyenek közösségek. 

A civil szervezet nem csak a társadalomra, de a politikára is hatással tud lenni.  A Három királyfi, Három királylány Mozgalom már előbb vitte a családtámogatás zászlaját, s ez inspirálta annyira a kormányt, hogy létrejött a családtámogatás rendszere.
Ennek mi örülünk, anyukám biztos nagyon boldog lenne ha látná, mi lett az egészből, hogy ilyen komoly támogatási rendszer alakul ki.
A civil szféra nagyon komoly hatást tud elérni, és nekünk ez célunk is. 2013-ban mind az öt frakcióvezető alá is írta a nyilatkozatot, hogy támogatják a családokat meg a kívánt gyerekek megszületését mind kormányon, mind ellenzékben. Tehát mi is úgy vagyunk vele, hogy ha valaki hozzányúlna, akkor mi is meg tudunk most már mozdulni, mert éppen elég nagyok vagyunk, és tudunk mutogatni a nyilatkozatra. Mert az ugye nagyon fontos, hogy a gyerek nem egy évre születik, hanem fel is kell nevelni, tehát a támogatásra a családoknak tudniuk kell számítani.

aa3.jpg

A ti mozgalmatok példája azt mutatja, hogy van értelme a civilek összefogásának.
A civilek nagyon nagy hatással tudnak lenni, és szerintem erre kell menni. Én például sosem akartam politikus lenni, viszont fantasztikusnak tartom a civil lehetőségeket, amik politikai hatással bírnak.
Egyébként anyagi befolyásunk is lehet a jövőben, mert a kormány eddig is értékelte a családbarát vállalatokat, ők családbarát munkahelynek nevezték. Párhuzamosan van ez a két díj, de elkövetkezhet, hogy adókedvezményt kap az a cég, amelyik  családbarát minősítést kap, és ebbe lehet beleszólásunk. Szóval azt akarom mondani, hogy konkrét anyagi befolyásuk is lehet a civil szervezeteknek akkor is, ha nem alakítanak pártot és nem választáson nyertek.

Ha egy ügyért fognak össze a civilek, abba például belefér az, hogy a gyermek születésekor gratuláljanak Dúró Dórának is meg Demeter Mártának is, hiszen a baba érkezése öröm függetlenül attól, hogy melyik oldalon politizál.
Igen, igen, nekünk ebben az évben a fő kommunikációs irányunk, hogy a gyerek a nemzeti minimum, tehát azt gondoljuk, hogy a gyerekeket az emberek kilencvenkilenc százaléka szereti, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali, keresztény vagy nem keresztény. Ezért azt gondoljuk, ez olyan közös téma, amiben végre mindenki egyetérthet. Egyébként azt látjuk, hogy hatalmas vágy van arra, hogy valamiben végre legyen már egyetértés!

Milyen az elismertsége a Három királyfi, Három királylány Mozgalom tevékenységének?
Nekünk nem csak ötpercnyi támogatásunk van, a médiában jobb- és baloldalon egyaránt fogadnak minket, rólunk negatív cikk lényegében nem született, mert nem családszervezet vagyunk, vagy „pro life” szervezet, amelyeknek persze vannak nagyon szép gondolataik, mégis lehetnek megosztók, mert van, hogy valaki nem akar gyereket.
Mi azt mondjuk, hogy aki nem akar, annak ne legyen gyereke, azonban ha valaki ötöt akar, annak annyi legyen.

Tehát mi nem azt mondjuk, hogy mindenki szüljön gyereket, hanem azt mondjuk, hogy ha szeretnél, akkor lehessen. És evvel nem lehet vitatkozni.

Egyébként hungarikum maga a Három Királyfi, Három királylány Mozgalom is: ilyen gondolatú civil szervezet nincs máshol Európában. Nemrég egy családkongresszus miatt hazánkban járt egy csomó családszervezet a világ minden tájáról. Mindenki kerek szemekkel nézte, hogy ilyen szervezet is létezik, amelyik nem tagozódik be a politikába: a miénkkel a szélső liberálistól a szélsőjobboldaliig mindenki egyetért és nincs ebben vita. Lehet, hogy nap közben két férfi csetel és elküldi egymást a csudába, azonban amikor délután egyszerre mennek az óvodába a gyerekekért, akkor ugyanúgy álldogálnak a játszótéren, beszélgetnek és jól érzik magukat. A gyerek olyan téma, ami politikán, valláson és mindenen felül áll.

Beszélgetőtárs: Madocsai Bea

süti beállítások módosítása