Képtelen gyerekek a képernyő előtt
SZEMlélek 2019. november 29.

Képtelen gyerekek a képernyő előtt

Ha belekukkantunk egy-egy család életébe, nagyon széles skáláját találhatjuk a nevelési elveknek. De egy téma biztosan előkerül minden családban, van valami, ami minden, de minden háztartásban gond mifelénk, és ez az, hogy mennyit üljenek a gyerekek a kütyük, különösen a számítógép ellőtt.

0_tv-addict.jpg

Nemrég kimutatták, hogy a számítógép egészen valóságos erőtér. A Mirror magzinban megjelent cikk a Dr. John Hutton által vezetett kutatócsoport adataira hivatkozik. Állítása szerint " az eredmények megalapozzák feltevésüket: a képernyő előtt eltöltött időtartam valóban hatást gyakorol az agyra.” Kimutatták, hogy különösen a korai gyermekkori dinamikus agyi fejlődés szakaszában elengedhetetlen, hogy a szolgáltatók és a politikai döntéshozók megállapítsák, hogy mik az egészségügyi korlátok.

A kutatócsoport megállapította, hogy a táblagépek, okostelefonok és a tévék hatására az agy másként, illetve nem normális módon fejlődik. Azon agyterületek, amelyek felelősek a felismerés képességéért, illetve a mentális kontroll és az önszabályozás folyamatáért, nem fejlődnek kellőképpen. A 300 millió dolláros Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) tanulmányának első információs hulláma azt mutatja, hogy azoknál a kilenc és tízéves gyerekeknél, akik napi több, mint hét órát töltenek ilyen eszközökkel, a kéreg, az agy korai elvékonyodásának jeleit mutatja, ezért nem fejlődik a szenzoros információkat feldolgozó legkülső agyi réteg.

0_215729.png

Ez a gyermek agyképe, amely jelentős képernyőidőnek volt kitéve. A fehér szín alacsonyabb szintű szerkezeti integritását mutat.

Dr. Hutton, a Cincinnati Gyermekkórház Reading & Literacy Discovery Központjának igazgatója azt állította, hogy "ez a tanulmány elsőként írja le az óvodás korú gyermekek képernyő-alapú médiahasználatának strukturális neurobiológiai következményrendszerét."

A tanulmány azt találta, hogy azoknál az óvodáskorú gyermekeknél, akik számítógépes játékokkal és egyéb digitális kijelzőhöz köthető tevékenységekkel töltik a szabadidejüket, kevesebb az agy fehérállományszintje, ami fontos szerepet tölt be az idegsejtek közötti kommunikációban. Ez rontja az agyi szervezettséget és a mielin képződését.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia most azt ajánlja a szülőknek, hogy "kerüljék a digitális média használatát 18–24 hónaposnál fiatalabb gyermekeknél". Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása ezek szerint az, hogy kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket!

A 4500 gyermek agyának letapogatásával foglalkozó tanulmány végül azt a kérdést teszi fel, vajon a képernyő ideje függőséget okoz-e, de a kutatóknak több évre van szükségük az ilyen hosszú távú eredmények megértéséhez.

A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is.

A Bestlife magazin azt sejteti, hogy egy amerikai blogger nő,  Molly DeFrank profilja azért lett vírusos, mert a gyerekek számítógépezése ellen írt. Egy olyan képet tett fel, ahol az édesanya gyermekei egy ágyban ülnek és olvasnak. Molly a képhez azt írta, hogy hónapokkal ezelőtt beszüntették a képernyőidőt otthon, mert állítása szerint a gyerekei zombikhoz kezdtek hasonlítani.

Az anyuka szerint annak ellenére, hogy korábban is csak napi 1 órát hagyták, hogy a gyerekek használják a különböző eszközöket, a képernyőidő visszavette a kreativitásukat, veszekedést, hisztit okozott. - Amikor kihúztuk a dugót, néhány percig hevesen tiltakoztak, majd szó szerint továbbléptek a dolgon - mondta a blogger.

Az édesanya szerint mindez olyan volt, mintha végre visszakapta volna a saját gyerekeit. - Korábban azt figyeltem, hogyan válnak a gyerekeim függővé a képernyőtől, most pedig látom, ahogy újra együtt játsszanak, alkotnak, tanítják egymást. Nem tudom elhinni, hogy a megoldás ennyire egyszerű volt! - magyarázta.

A fotó csak néhány héttel a digitális méregtelenítés után készült, és az édesanya megjegyezte, hogy egyáltalán nem beállított képről van szó: a gyerekei látták, hogy ő és férje olvasnak az ágyban, és ez részükről is szokássá vált az elmúlt időszakban.

Az édesanya ötletét nagyon sok szülőt sarkallt arra, hogy hasonlóan járjanak el, és kommentben többen beszámoltak arról, hogy szintén tapasztalják a pozitív hatásokat.

kep_7.jpg

(Forrás: digitaliscsalad.hu,  babaszoba.hu)

süti beállítások módosítása