Bong Dzsun Ho műve az első az amerikai filmakadémia rangos elismerésének történetében, amely nem angol nyelvű filmként diadalmaskodott a legjelentősebb kategóriában.
A Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész által megkomponált Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára néz. Le lehet ülni melléje.
– Gondoltam, megajándékozom magamat – fogalmazott a régóta fiatal szerzetes személyes ünnepe kapcsán, majd elindult felfelé.
Színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel is ünneplik ma országszerte a magyar kultúra napját.
Ezt az évet Zrínyi Mikós tiszteletének szentelte a Honvédelmi Minisztérium javaslatára a kormány. Amint emlékszünk, összekeveredett a két Zrínyi Miklós neve. Kik is voltak ők?
Farsang az álruhába öltözés ideje. Ilyenkor szabad megjátszanunk magunkat, valami mögé elbújunk. A bújócska lényege, hogy kifigurázzuk azt, amikor az ember nem mutatja be tisztán szándékát. Ősi szokás a kecskézés, amikor ezt az állatot utánozva ugrálva viccelődtek.
Ötéves tematikus programsorozat indul Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére - jelentette be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke.
A gyermekkori keresztelést tanácsolta a családoknak Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában mondott beszédében, ahol 32 kisgyereket részesített a keresztség szentségében vasárnap.
Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, valamint a keresőké is, akik képesek kilépni a komfortzónájukból, és nyitottak a természetfeletti hit iránt.
Tudom, hogy mindenki jó szívvel mondta, mégis sokszor nehéz volt válaszolni arra, hogy „Boldog új évet kívánok!”. Vajon mit jelentenek ezek a szavak?
Mi még ma is lencsefőzeléket eszünk virslivel, és a spéci, bejglivégekből készült máglyarakás maradéka lesz a desszert, mert megint elfelejtettem, hogy már nem nagycsaládra kell főznöm...