Ezt az évet Zrínyi Mikós tiszteletének szentelte a Honvédelmi Minisztérium javaslatára a kormány. Amint emlékszünk, összekeveredett a két Zrínyi Miklós neve. Kik is voltak ők?
VII. Zrínyi Miklós (költő), grófot ünnepeljük ebben az évben, akiről a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a nevét is kapta.
A költő Zrínyi Miklós dédapja: IV. Zrínyi Miklós (hadvezér), 1508 körül született, a szigetvári hős. A Szigetvárért életét 1566 szeptember 7-én feláldozó legendás emlékű várkapitány.
VII. Zrínyi Miklós (költő) életéről röviden:
1620 május 3-án született Zrínyifalván, és 1664-ben halt meg. Horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és hadtudós.
Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, anyja Széchy Magdolna volt. Apjának 1626. december 18-án bekövetkezett halála után – mivel anyja rövid özvegység után ismét férjhez ment – II. Ferdinánd gondoskodott róla és Péter öccséről, öt gyámot jelölve ki melléjük. Mivel az árvavagyont a gyámok kezdték széthordani, egy év után a király megszüntette az ötös gyámságot és a neveléssel Pázmány Pétert bízta meg. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Nagy hatással volt rá 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja, melyet Senkviczy Mátyás esztergomi kanonokkal tett.
Hazatérése után, a családi hagyományoknak megfelelően, birtoka védelmében állandó harcokat folytatott a törökök ellen, kiverte őket a Muraközből és védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát, Stájerországot. A családi birtokot megosztotta öccsével, Zrínyi Péterrel: ő maga a Muraközben maradt, öccse a tengermelléki földeket kapta.
Európai szintű könyvtára volt (Bibliotheca Zriniana); főleg a történelmi tárgyú könyveket kedvelte.
Családi hagyományként hozta magával a magyar, a horvát és az olasz nyelv ismeretét. Iskolai tanulmányai során kitűnően megtanult latinul. Ezen túl németül és törökül is értett.
Az 1642-45 közötti időszakban bekapcsolódott a harmincéves háborúba: Saját költségén felállított sereggel, III. Ferdinánd király hadában, a Lennart Torstenson vezette svédek ellen Sziléziában és Morvaországban; I. Rákóczi György ellen a Felvidéken harcolt.
Az erdélyi fejedelem elleni hadjáratban, 1644. szeptemberben, a felkelőket szétverték, közülük háromezren estek el a csatában. Itt Zrínyi, a küzdelem hevében, a zászlót őrzők közül kettőt leterített, a harmadiknak kezéből pedig kiragadta a zászlót; e hősi tette még jobban növelte hírnevét.
Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban a Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost. Még ebben az évben, a törökök elleni, légrádi győzelmet értékelve, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, mely tisztséget ugyancsak haláláig töltötte be.
1651-52 szüntelen hadakozással telt el. A törökök által 1651. augusztusban elfoglalt Kiskomár (Kiskomárom) várát Zrínyi ebben a hónapban már visszafoglalta. Még ebben az évben, Kosztajnicánál (Hrvatska Kostajnica, Horvátország) is emlékezetes diadalt aratott felettük.
Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Foglalkoztatta a magyar, Habsburgoktól független, nemzeti királyság gondolata is. Noha esélyes volt, az uralkodó – protestáns kapcsolatai miatt – 1655-ben nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben.
Fő célja továbbra is a török kiűzése maradt, ezért 1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére – Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin). 1663-ban szövetséget kötött Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval. Ennek hatására, továbbá látva, hogy az akkor megindult háborúban a Montecuccoli vezetése alatt álló császári sereg képtelen feltartóztatni a Bécs felé irányuló török offenzívát, I. Lipót magyar főparancsnokká tette Zrínyit. Ő az 1663–64. évi háborúban látványos sikereket ért el. 1664. január–februárban téli hadjáratot vezetett: az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni. Húszezer fős seregével 240 km-re hatolt be az ellenséges területre, felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Dráva-hidat, előkészítve a tavaszi háborút.
Sikerére Európa-szerte felfigyeltek, „Magyar Marsnak” nevezték; I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, amit Zrínyi nem fogadott el.
VII. Sándor pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, IV. Fülöp spanyol király az aranygyapjas renddel, a XIV. Lajos francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak nevezték, II. János György szász választófejedelem pedig testvérének nevezte.
Halála:
Az elkeseredett Zrínyi – akit a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, és az általa élesen bírált Montecuccolira bízták a fővezérséget – új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. A Habsburg uralommal elégedetlenek ekkorra már egyértelműen benne, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták támaszukat. Elképzelései megvalósítására azonban nem maradt ideje: 1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor pókafalvi Póka István fővadász horvát nyelven közölte Zrínyivel: „Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők”.
Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és Pókával valamint egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalemberrel a nyomában elnyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.
Irodalmi munkássága:
Kora ifjúkorától fogva írt verseket. Költeményei nagy részét 20-25 éves kora között vetette papírra.
Fő művén, a 15 énekből álló Szigeti veszedelem (Obsidio Szigetianae) című hősi eposzon 1645-től dolgozott. Ebben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket.
A mű 1651-ben jelent meg Bécsben, a kötetben olasz jellegű szerelmi lírája és költői hitvallása (Peroratio) is helyet kapott.
Prózai és hadtudományi munkáira főleg Pázmány Péter stílusa volt hatással. A Tábori kis tracta (1646-51) lényegében egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete, a Vitéz hadnagy (1650-53) ugyancsak nevelő célzatú mű.
Legismertebb műve Az török áfium ellen való orvosság (1661), melyben Machiavelli hadi tanait nagy önállósággal alkalmazta a hazai viszonyokra. E művében is a legerősebb nemzeti lelkesedés lobogja körül az állandó magyar hadsereg felállításának, a haza felszabadításának és a régi magyar nagyság helyreállításának gondolatát.
„Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tüz! Ime tudománt tészek* előtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy éntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Venientem gladium nisi annunciaverit speculator, animarum quae perierint sangvinem de manu ejus requiret Dominus” – Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart Az török áfium* ellen való orvosság, avagy Az töröknek magyarral való békessége ellen való antidotum (részlet)
Hitte, hogy a magyarok képesek lennének magunk erejéből is elűzni a törököt, s így megerősödve megszabadulhatnának a Habsburg elnyomás alól is. Összefogásra és tettekre hívott fel: Volenti nihil difficile (Aki akar, annak semmi sem nehéz) zárta sorait. E műve csupán kéziratban maradt, és csak jóval később, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben adták ki Bártfán. A többi prózai műve viszont még később, 1853-ban került kiadásra.
(Forrás: Arcanum.hu, wikipedia.hu)
