Ma a figyelem a kopoltyúsok felé irányul. Az idei a negyedik év, hogy március 20-án, a csillagászati tél utolsó napján, amikor jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása csúcsra ér, s innentől kezdve a többi faj ivadékai is megjelennek, megünneplik a Halak Napját, melynek elsődleges…
A gemenci fekete gólyák Afrikából visszatérve várhatóan napokon belül elfoglalják az ártéri erdőben bekamerázott fészküket.
A Vadonleső Program hetedik éve választja meg azt a védett vagy fokozottan védett, többnyire közösségi jelentőségű őshonos emlősfajt, amelyre szeretné egész évben ráirányítani mind a szakmai közösség, mind pedig a társadalom széles rétegének figyelmét.
Megérkeztek telelésükből az első fehér gólyák Európába, méghozzá a németországi Alsó-Szászországba, írta az ndr.de. Alsó-Szászországban körülbelül 1350 gólyapár él tavasztól őszig, és tavaly mintegy 2500 fióka kelt ki a fészkekben.
Az erdei fülesbaglyot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, az év hüllője pedig a keresztes vipera lett.
Nem elegendő a méhek, pillangók és egyéb beporzó rovarok megmentésére az Unió beporzókról szóló kezdeményezése.
A kardszárnyú delfinek, (Orcinus orca), más néven gyilkos bálnák életével kapcsolatban újabb kutatások láttak napvilágot a PNAS oldalán. Kiderült, hogy a nagymamáktól is függ az unokák életben maradása.
A „remény szikrájának” tekinti a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), hogy a védelmi intézkedések és a tenyészprogramok eredményeként javult tíz veszélyeztetett faj természetvédelmi besorolása. Néhányat a kihalás széléről sikerült visszahozni.
A South Park-i Bernadette idősek otthonában élő Joyce Gardner története bizonyítja, hogy sosincs késő álmainkat valóra váltani. Mint minden lakót, a 99 éves Joyce Gardnert is megkérdezték beköltözéskor, hogy van-e valami kívánsága. Miután a legtöbben tortát, különös filmeket kérnek, így az otthon…
Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VIII. Fehértavi Darvadozásra Szeged mellé.