#szívmelengető – Pipó József
Gégény István 2021. február 14.

#szívmelengető – Pipó József

Szinte lehetetlen csokorba szedni a szerény alkotó gazdag, ma is gazdagodó életművét.

pipo.jpg

– Sziasztok! Nézzétek, mit hoztam magammal! Ezt a dalt most írtam, a HÉV-en – s már veszi is elő legújabb szerzeményét a kacagó szemű alkotó. Egy sablon kottáspapírra megírt, többszólamú, alaposan kidolgozott dal kerül a szemünk elé, Józsi pedig már mutatja is gitáron, amit fejben, hangszer nélkül létrehozott. Az ének, a dallam ül, él. Nagyon rendben van prozódia, ritmika, összhang, lelki hangoltság, mondanivaló tekintetében egyaránt. Mindeközben fél hetet mutat az óra. Nem délután, reggel. A budapesti katolikus egyetemi lelkészség szokásos szentmiséjére készültünk ugyanis gitáros kórusunkkal, amire mindenki hajnalban indult el saját otthonából. Pipó Józsefnek Budakalásztól a Ferenciek teréig így telt a napindítása.

Egyetlen történet az ezernyiből, ami hűen jellemzi Isten vidám dalnokának karakterét. Alapos szakmai tudás, precizitás, erős (ön)kritikai szemlélet, semmi mismásolás, mindeközben folyamatos nyitottság az inspirációra, kifogásmentes elkötelezettség, valamint "játékos", közösségi életszemlélet. Utóbbit illető mellékszál, hogy a középsúlyos fogyatékosokkal foglalkozó, asztalos mesterségű dalnok rendszeresen tart bűvész előadásokat is.

Nagyon különleges anyagból gyúrta össze a Teremtő Pipó Józsefet, s ennek tömegek ismerik áldásos következményét.

Pedig sajnos ő is beleilleszkedik azon kimagasló képességű alkotók sorába, akiket nem igazán becsül meg a hazai katolikus egyház(i vezetés). Józsi maga is kerüli a rivaldát, nem kenyere a helyezkedés, de ahová hívják, szívesen megy. Bármikor beszélek vele, hosszan sorolja, milyen településeken járt nemrég, s merre van meghívása. Ezek gyakran kevéssé ismert kisebb települések, de mégis eljutott arrafelé a híre, és hívják, mert tudják, hogy amit közvetít, nagyon jót tesz a léleknek.

Szinte megszámlálhatatlan mennyiségű daltermése akár kategóriákba is sorolható: a kifejezetten liturgikus célú szerzemények – nem csupán egyes tételek, egész misekompozíciók – mellett tábortűzi dalokat is ír, emellett Szent-Gály Kata versei közül sok tucatot zenésített meg, a Tűz Tamás papköltő által írt Keresztútnak pedig olyan dallamvilágot adott, amit nem csupán előadni kihívás, de bármi máshoz hasonlítani is nehéz lenne.

Ennek a passiófeldolgozásnak a része a Jézus kereszthaláláról szóló tétel.

Ez pedig Szent-Gály Kata egyik versének megzenésítése.

Sokáig kellett várnia annak, aki Pipó József önálló albumát szerette volna kezébe venni. De már ez is lehetséges, noha nem klasszikus stúdióalbumról van szó: a "Reményem, boldogságom" felvétele templomban készült. Az alábbi válogatás rövid belehallgatást enged egy korhű zsoltáros sokszínű zenés kincsestárába.

Pipó József saját szavaival is vall egy videóban zenei küldetéséről.

A következő dalhoz nem sok információt tudok hozzátenni, mert ez is olyan szerzemény, aminek létezéséről én is csak az internet révén szereztem tudomást. Aki azonban az ilyen dalokat hallgatja, talán ráeszmél, hogy létezik olyan keresztény könnyűzene is, ami valójában nagyon is komoly, nem felszínes, nem instant élvezetet kínál, hanem letisztultságával, benső szépségével az Úrhoz vonz.

Az a megtiszteltetés ért, hogy néhány dalt – külföldi szerzemények fordítását – közösen jegyzünk szerzőtársként. Ezek közül a 2000-es Ifjúsági Világtalálkozó himnuszának hivatalos magyar fordítása hallható alább.

süti beállítások módosítása