Az idegeket felőrlő betegség még mindig pusztít, pedig van rá gyógyszer.

Január utolsó vasárnapja 1954 óta a lepra világnapja. Szomorú, de fontos ez a rendszeres megemlékezés, mert annak ellenére, hogy a lepra is egy bakteriális, ezért jól gyógyítható és megelőzhető betegség, sajnos ma is szedi áldozatait, évente több mint 200.000 az új fertőzött.

A betegség nem fáj, hiszen az idegek elhalnak, épp emiatt viszont a sérüléseket, gyulladásokat sem veszi észre a beteg, innen erednek a jellegzetes csonkulások, torzulások. Most, a pandémia miatt még tovább csökkent az amúgy is nehézkes ellátás, pedig

a kezeletlen trópusi betegségek hosszú távú szövődményei a Német Lepra- és TBC-segélyszolgálat (DAWH) adatai szerint minden ötödik embert sújtanak világszerte.

Mathias Druck német bevándorlók unokájaként már Paraguayban született, ahol India és Brazília mellett szintén gyakori betegség a lepra. A mennonita prédikátor és teológus maga is megfertőződött, és ha addig nem értette, miért félnek a betegek, hogy kitudódik a bajuk, most maga is megtapasztalta:

„az érintetteknek nem csak magával a betegséggel kell megküzdeniük, hanem a társadalmi megbélyegzéssel, a diszkriminációval is.

Ma is él az a felfogás, hogy egy ilyen betegség csak Isten büntetése lehet.” Mathias Druck még kollégák részéről is érzékelte azt a hozzáállást, hogy a lepra a bűn és a korrupció jele, jelképe.

Sok éven keresztül dolgozott lelkipásztorként a mennoniták „Kilometro81” nevű kórházában, amely 81 kilométernyire fekszik a fővárostól, Asuncióntól. Most már a lepra-segélyszervezetek nemzetközi egyesületében (ILEP) az érintettek bizottságát vezeti, mert néhány éve a lepra elleni küzdelmet tartja fő feladatának. Druck pásztor úgy vélekedik: „A corona víruson látjuk, hogy nagyon gyorsan le lehet győzni betegségeket, ha azok mindenkit érintenek. Most ennek kell érvényesülnie a leprára is."

Hazánkban is működik lepra-misszió, komoly segítséget nyújtottak a tavalyi évben is Indiában, Kongóban és Etiópiában.

Nem csak egészségügyi intézményeket segítenek felszereléssel, adományokkal, hanem például kutak építését vagy helybeli pásztorok és egyháztagok képzését és felkészítését: „hogy munkatársak legyenek a szégyenbélyeg, kirekesztés ma is élő gyakorlatának felszámolásában. A sok emberrel napi kapcsolatban lévő és tekintélyt élvező lelkészek szava nagy erőt jelent évezredek szellemi sötétségének oszlatásában.” – olvashatjuk a misszió honlapján.

Mi itt, Európában már magunk mögött hagytuk a leprát, bár például a volt Szovjetunió területén igen sok beteg van még. De magunk mögött kellene végre hagynunk a szégyenbélyeg, a kirekesztés gyakorlatát is, legyen szó testi vagy lelki betegségről, de bármilyen különbözőségről.

Összeállította és fordította: Herbert Dóra

(Forrás: evangelisch.de Nyitókép: back-to-life.org)