Charles Dickens Angliában a viktoriánus kor egyik legelismertebb regényírója volt. Szülei beadták egy gyárba dolgozni, innen is ered szociális érzékenysége.
Dickens 15 regényt írt, emellett fáradhatatlanul küzdött a gyermekjogokért, az oktatás reformjáért és egyéb szociális reformokért. Az író művei már életében is példa nélkül való népszerűségnek örvendtek, a 20. századra pedig a kritikusok és az irodalmárok is felismerték irodalmi géniuszát.
Charles Dickens 1812. február 7-én született Landportban, Portsmouthban, nyolc gyerek közül a másodikként. Apja, John Dickens a tengerészeti pénztár hivatalnokaként dolgozott. A család sokat költözködött, Dickens születése után nem sokkal Bloomsburybe költöztek, néhány évvel később Chathambe, majd Kentbe, ahol a fiatal Dickens gyermekkora meghatározó éveit töltötte, 11 éves koráig. A fiú gyerekkora nagyjából idillikusnak volt mondható – sokat játszott, sokat olvasott, különösen Tobias Smollett és Henry Fielding pikareszkregényeit szerette. Az apja hivatalnoki fizetése lehetővé tette, hogy Dickens néhány évig magániskolákban tanulhasson, ám mindennek vége szakadt, amikor a család anyagi nehézségek miatt 1822-ben arra kényszerült, hogy Kentből a londoni Camden Townba költözzön.
Dickens apja hajlamos volt a lehetőségein felül költekezni, ami végül ahhoz vezetett, hogy John Dickens 1824-ben az adósok börtönébe került. A kor szokásainak megfelelően a felesége és a kisebb gyerekek is a börtönbe vonultak vele, ám az akkor 12 éves Charles Camden Townban maradt, a család egy elszegényedett régi barátjánál, egy Elizabeth Roylance nevű idős hölgynél elszállásolva. Hogy fizetni tudjon a lakhatásért és támogatni tudja a családját, Dickensnek ott kellett hagynia az iskolát és munkába kellett állnia. A fiú napi tíz órát dolgozott egy patkányferőzött gyárban, gyakran igen nehéz körülmények között, heti hat shillinges fizetésért. A gyárban cipőkrémeket állítottak elő, Dickens a dobozokat címkézte; “fiatal gentlemannek” szólították. Ez azonban nemigen vigasztalta: az itteni tapasztalatai maradandó hatással voltak a fiatal fiúra, és a későbbiekben nagyban befolyásolták az írói tevékenységét és számos művéhez nyújtottak inspirációt, hiszen ezek a tapasztalatok alapozták meg Dickens későbbi érdeklődését a társadalmi-gazdasági reformok, illetve a munkakörülmények megváltoztatásának szükségessége iránt.
A Dickens család néhány hónappal később elhagyhatta az adósok börtönét, amikor John Dickens megörökölt egy nagyobb összeget. A fiatal Dickens lelkivilága azonban további sérüléseket szenvedett, mivel az anyja nem vette ki rögtön a gyárból, sőt amellett volt, hogy a fia folytassa tovább a gyári munkát.
1827 májusa és 1828 novembere között Dickens egy ügyvédi irodában dolgozott. Szabadidejében megtanulta a gyorsírást. A következő négy évben távoli rokona, Thomas Carlton mellett dolgozott és bírósági ügyekről tudósított. A munka során szerzett tapasztalatokat később olyan művekben használta fel, mint a Nicholas Nickleby, a Dombey és fia, és legfőképpen az Örökösök, amelyben különösen élénk portrét festett a jogrendszer bürokratikus útvesztőiről és arról, hogy milyen nehézségekkel kell megbirkóznia valakinek, ha arra kényszerül, hogy ügyvédhez forduljon.
1833-ban küldte el első novelláját a londoni Monthly Magazine-nak. Ebben az időszakban politikai újságíróként dolgozott, parlamenti vitákról tudósított, illetve járta az országot, hogy a választási kampányokról tudósítson a Morning Chronicle nevű lapnak. Újságíróként írott feljegyzései később összegyűjtve is megjelentek, Sketches by Boz (London aranykora és más karcolatok) címmel, 1836-ban, s a gyűjtemény nagy sikert aratott.
A könyv sikere után Dickens ajánlatot kapott a Chapham és Hall kiadótól, hogy írjon szöveget Robert Seymour illusztrációi mellé egy havi kiadványban. Seymour azonban a második szám után öngyilkosságot követett el, ezért Dickens, aki szeretett volna egy összefüggő szkeccs-sorozatot írni, felkérte Hablot K. Browne-t, hogy készítse el az illusztrációkat. Az eredmény a Pickwick Klub című könyv, Dickens első, havi folytatásokban megjelenő műve lett, amelynek utolsó folytatása 40000 példányban kelt el.
1836-ban, a Pickwick Klub utolsó folytatásait befejezve, belekezdett a Twist Olivér megírásába – akár havi 90 oldalt is írva. A Twist Olivér 1838-ban jelent, Dickens egyik legismertebb írása volt. A regény azért is különösen jelentős, mert ez volt az első viktoriánus regény, amelynek főszereplője egy gyerek volt. A Twist Olivér után Dickens regényírói pályája továbbra is sikeresen alakult. A Nicholas Nickleby, Az Ódon ritkaságok boltja és a Barnaby Rudge című regények is havi folytatásokban jelentek meg, mielőtt könyvformában is kiadták volna őket.
1840-ben Dickens, a frissen Marylebone-ba költözött polgár - immár ismert íróként, beleavatkozik egy perbe, ahol egy csecsemőgyilkossággal meggyanúsított szolgálólányt akarnak elítélni. Dickens eléri, hogy ne ítéljék halálra a lányt, akinek babája valószínűleg már halva született; ügyvédet fogad, és gondoskodik róla, hogy a szerencsétlennel, amíg a tárgyalást várja a börtönben, emberségesen bánjanak.
1842-ben Dickens és felesége az Egyedült Államokba és Kanadába látogattak. Az utazás során Dickens egy hónapot New Yorkban töltött, ahol előadásokat tartott és felvetette a nemzetközi szerzői jog kérdését, mivel a műveit számos kiadó illegálisan adta ki és terjesztette Amerikában. A sajtó meglehetősen ellenségesen viszonyult az ügyhöz.
Nem sokkal az Angliába való visszatérése után Dickens elkezdett dolgozni első karácsonyi történetén, a Karácsonyi éneken, amely 1843-ban jelent meg. Később ezt követte a Harangszó (1844), majd a Tücsök szól a tűzhelyen (1845). Ezek közül a Karácsonyi ének bizonyult a legnépszerűbbnek, s ez a mű nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a karácsony népszerű világi ünneppé váljon Amerikában és Angliában. Rövid itáliai tartózkodást követően Dickens 1846-ban Svájcba utazott, s itt látott neki a Dombey és fia című regényének is. Ez és az ezt követő Copperfield Dávid jelentős művészi áttörés volt Dickens karrierjében, innentől kezdve a regényei tematikailag komolyabbak és szerkezetileg jobban kidolgozottabbak, mint a koraiak.
1851 novemberében Dickens a londoni Tavistock House-ba költözött, itt írta az Örökösök, a Nehéz idők és a Kis Dorrit című regényeit. Itteni évei alatt az írás mellett az amatőr színházcsinálásba is belekóstolt. 1856-ban aztán a jövedelme lehetővé tette, hogy megvásárolja a Gad’s Hill Place nevű házat a kenti Highamben, amelyről gyerekkora óta ábrándozott. Dickens 1857-ben hivatásos színésznőket alkalmazott a The Frozen Deep című darab színreviteléhez, amelyet Wilkie Collinsszal közösen írt. Az író mélységes szerelembe esett az egyik színésznővel, Ellen Ternannel, s ez a szerelem az egész további életében elkísérte. Dickens 45, a színésznő pedig 18 éves volt, amikor megismerkedtek. Házassága akkor csődölt be, mikor Catherine egy ékszerésztől érkezett, nem neki szánt csomagot bontott ki a közös rezindencián, amelyben egy Ellennek szánt arany karkötő és Dickens szerelmes üzenete rejtőzött. Az író ezek után se szó, se beszéd szó szerint - fallal - kettéválasztotta a hitvesi hálót, majd rövid úton elzavarta feleségét, aki soha többé nem látta viszont Dickenst. Később azt nyilatkozta Catherine-ről, hogy alkalmatlan anyának, és valószínűleg elmebajos. Ezekről Catherine a lapokban olvasott először, mert Dickens már nem beszélt vele.
Ezután Dickens roppant közönség- és anyagi sikert is hozó felolvasókörutakba kezdett, amelyek – az újságírás mellett – a következő évtizedben nagyjából teljesen lekötötték a kreatív energiáit, s ebben az időszakban mindössze két újabb regényt írt, a Két város regényét, illetve a Szép reményeket – mindkettő zajos sikert aratott. Mindemellett Dickens két lapot is kiadott, írt és szerkesztett ebben az időszakban: a Household Words c. kiadványt 1850 és 1859 között, illetve az All the Year Round címűt, 1858 és 1870 között.
1865 június 9-én Dickens épp Párizsból utazott hazafelé Ellen Ternannel és a nő anyjával, amikor vonatszerencsétlenség történt a Staplehurstnél. A vonat első hét kocsija lezuhant egy javítás alatt álló hídról, az egyetlen első osztályú kocsi, amely a sínen maradt, az volt, amelyben Dickens is utazott. Mielőtt megkezdődött a mentés, Dickens maga is számos sérültnek és haldoklónak nyújtott segítséget, és több életet is megmentett. Később ebből az élményből született a The Signal Man című rövid kísértethistória. Bár Dickens nem sérült meg, sosem heverte ki egészen a vonatbaleset okozta sokkot. Már csak az Our Mutual Friend című művét tudta befejezni, illetve belekezdett a befejezetlenül maradt The Mystery of Edwin Drood című könyvbe.
1867 novemberében Dickens ismét Amerikába utazott, második felolvasókörútjára. 1867 decemberétől Dickens egyre jobban szenvedett egy hurutos megbetegedéstől, mégis tartotta magát a határidőkhöz. A felolvasókörút végére Dickens egyre rosszabb állapotba került, s már jóformán nem tudta a szilárd táplálékot megemészteni.
1868 és 1869 között Dickens „búcsúfelolvasásokat” tartott Angliában, Skóciában és Írországban. A szerződésben foglalt 100 felolvasásból még képes volt megtartani 75-öt vidéken, 12-t pedig Londonban. Ám egyre több szédülési és bénulási rohama volt, majd 1869. április 22-én összeesett a lancashire-i Prestonban, és orvosi tanácsra a többi előadást lemondta. Az író eztán utolsó regényén, a Mystery of Edwin Drood címűn kezdett dolgozni. Amikor kellőképpen visszanyerte az erejét, Dickens – orvosa beleegyezésével – megszervezett egy utolsó felolvasókörutat. 12 előadás volt tervbe véve. Utolsó nyilvános szereplése május 2-án történt a Királyi Művészeti Akadémia bankettjén, a wales-i herceg és hercegnő jelenlétében.
1870. június 8-án Dickens szélütést szenvedett otthonában, miután egész nap a regényén dolgozott. Ezután már nem tért többet magához, és másnap, pontosan öt évvel a staplehurst-i vonatbaleset ötödik évfordulóján meghalt. Bár a kívánsága az volt, hogy a rochesteri katedrálisban temessék el, nem hivalkodó módon, mégis a westminsteri apátságban helyezték nyugalomra.
Utolsó szavait így jegyezték föl:
“Jöjjön, feküdjön le.”
“Igen, a földbe.”
Dickenst kora egyik irodalmi kolosszusának tekintik. 1843-as műve, a Karácsonyi ének a valaha volt egyik legnagyobb hatású irodalmi mű, amely nagyban hozzájárult a karácsonyi ünnepek ma is meglévő kultuszának megteremtéséhez.
(Forrás: story magazin, ekultura.hu)
