Megtévesztő elnevezésű, ám fontos témákat felszínre hozó nemzetközi konferenciát szerveztek Budapesten, ahol kiderült, volna miről beszélnünk, és lehetne másként is beszélni róla, mint eddig.
– Ez meg mi lehet? – kérdezte tőlem pár napja egy keresztény kommunikátor ismerősöm, a Budapest Forum for Christian Communicators nevű rendezvényre utalva. Nem lepődtem meg az érdeklődésén, hiszen magam sem szervezői meghívás alapján, hanem egy külföldi ismerősömtől értesültem a szeptember elején tartott programról. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke saját visszajelzése szerint az én biztatásomra küldette körbe a szervezet tagjai között az esemény hírét, egy katolikus püspök pedig tőlem hallott először erről a találkozóról. A maróthmiklósi "keresztény kommunikáció" fordulatával élve azt is írhatnám, nem beszéltem egyetlen olyan püspökkel sem, aki ne tőlem tudott volna a programról, de ez megtévesztő csúsztatás lenne, amellett, hogy önmagában kétségkívül igaz állítás.
Ugyanezen csúsztatás köszönt vissza a rendezvény nevében, ugyanis a legkevésbé sem klasszikus értelemben vett keresztény kommunikátorok adtak randevút egymásnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Legalábbis ezen szakma hazai képviselői a második, csütörtöki napon alig-alig voltak felfedezhetőek az előadóteremben. Van olyan keresztény kommunikátor ismerősöm, aki tudatosan maradt távol, mások talán információhiány, időhiány miatt nem jöttek el... Én viszont tudatosan éltem a lehetőséggel, ugyanis a nyilvánvaló egyoldalú politikai felhang ellenére esélyét láttam, hogy egyrészt új dolgokat tudjak meg, másrészt árnyaltabban lássam azt a törekvést, amire a szervező (a magyar kormányzat egyik minisztériuma) "keresztény kommunikáció" kifejezéssel hivatkozik.
Nem csalódtam, sok hasznos információval lettem gazdagabb. Ehhez persze el kellett tudni vonatkoztatni attól a konferencia során többször előkerült koncepciótól, miszerint a magyarok "ülnének a lovon", amelynek egyik oldalán, keleten vannak az üldözött hitvallók, a túloldalon pedig az elkényelmesedett liberálisok. Ez a koncepció ezer sebből vérzik, hiszen például sem Dél-Amerika, sem Afrika nem fér fel erre a tengelyre, ráadásul számos nemzet nyújt segítséget a rászoruló országok tagjainak, sokan vesznek részt a közel-keleti újjáépítésben, némely nemzetek ráadásul annyival több forrást mozgósítanak erre a célra, mint mi, amennyivel többet ér 1 euró egy forintnál. Alighanem azon elv mentén nyertek meghívást a megszólalók, hogy magukénak vallják-e ezt a sajátos "hungarocentrikus" világképet. Ezt viszont hasznos tudni, mert a valódi kereszténységről való párbeszéd előfeltétele, hogy tudjuk, miként gondolkodnak a másként gondolkodók.
Márpedig a "fórum" – az esemény tapasztalatom szerint nélkülözte a vitát, mindenki nagyjából ugyanarról beszélt nagy egyetértésben – vezérüzenete az volt, hogy beszélnünk kell egymással, beszélnünk kell a kereszténységről. Beszélnünk kell róla, hogy míg idehaza viszonylagos kényelemben gyakorolhatják sokan ezt a vallást, a világ számos pontján tömegek fizetnek az életükkel a hitükért.
Miközben sorozatosan gyilkolnak meg embereket a hitükért, ez kevésbé éri el a globális közbeszéd, médiafigyelem ingerküszöbét, mint például a klímaváltozás ügye.
Egy megszólaló szerint valódi nemzetközi fórumokat szükséges teremteni, ahol objektív adatok alapján, tényszerűen, világosan beszélhetünk a keresztények helyzetéről. Többet kell kommunikálnunk a kereszténységről, ehhez pedig bátorság kell. Küzdeni kell a közöny, az elutasítás, az információhiány ellen. Mindez nem kizárólag vallási érdek – az egész emberiség "humán arcának" megmaradása vagy elvesztése a tét.
Mark von Riedemann, a Catholic Radio and Television Network (CRTN) ügyvezetője szerint az említett hiteles információk elterjesztésében óriási szerepe van a médiának, e téren pedig a jelenlegi, többnyire érdektelen sajtóhozzáálláson az változtathat, ha felkészült újságírókat nevelünk ki.
Kifejezetten szimpatikus volt, hogy az emelvényre lépők nem siránkoztak, nem a bajokat sorolták – ezekre is kitértek –, hanem lehetséges megoldási javaslatokat is felvázoltak.
Ján Figel, az EU-n kívüli vallásszabadság előmozdításáért felelős különleges EU-megbízott odáig ment, hogy szerinte "a szó kevés", vagyis nem csupán az eddiginél bátrabban kell beszélni a kereszténység aktuális helyzetéről, a keresztények ellen elkövetett bűncselekményekről, hanem konkrét lépéseket kell tenni a béke előmozdításáért. Szerinte e téren több lehetőségük van a Közel-Keleten a vallási vezetőknek, mint a politikusoknak. Talán ezért is tűnt ellentmondásosnak, hogy a budapesti rendezvényen néhány, jellemzően rövid időre "beugró" klerikus ellenében tucatnyi politikai szereplő vett részt.
Az alábbi képre kattintva galéria nyílik helyszíni fotóinkból
Egy újabb üdvözlendő aspektus volt számomra, hogy a masszív kormánypropaganda egysíkúságával szemben itt árnyalt megfogalmazásokkal – is – találkozhatott a hallgatóság. Olyan kijelentésekkel, amelyeket szívesen hallanánk a jövőben nagyobb nyilvánosság előtt. Például a Hungary Helps egyik képviselője nem azt mondta, hogy ez a program egyedi lenne: az ő szavaival élve az "nem exkluzív, hanem explicit". Egészen másként hangzik, hogy hazánk az elsők között csatlakozott be a közel-keleti nemzetközi segítségnyújtásba, ahhoz képest, hogy egyedül Magyarország segítene, majd mi példát mutatunk a világnak.
Szóba került az üldözött keresztények megsegítése témájában egy érlelődő összefogás az USA, az Egyesült Királyság, Lengyelország és hazánk között, ennek pontosabb részletei azonban egyelőre nem nyertek kibontást, így érdeklődve tekintünk a megvalósulás felé.
A SZEMlélek állandó szerzője, Gundel Takács Gábor több panelbeszélgetést is vezetett a konferencián. Az egyik ilyen alkalommal megrendítő beszámolót hallhattunk a libanoni keresztények sok tűz közötti mindennapjairól, a magyar kormány képviselője pedig üdvözlendő visszafogottsággal azt jelölte meg a politika feladatának e téren, hogy rávilágítsanak a problémára és a megfelelő segítség célba érését elősegítsék. A panelbeszélgetés végkicsengése az volt, hogy
globális, holisztikus megoldásért kiált a keresztények/kereszténység aktuális helyzete. Erről kell beszélnünk, erről beszélnünk kell – hangzott az átfogó útmutatás.
A Budapest Forum for Christian Communicators hasznos, szükségszerű, sok értékes üzenetet felszínre hozó rendezvénynek tűnt számomra. Jó lett volna, ha vagy hitelesebb címet találnak a rendezvénynek, vagy az elnevezéshez hűen szervezték volna meg a programot. Ez aligha sikerült. Így minden értéke ellenére kissé pusztába kiáltott szónak tűnik az a sok gondolat, az a bátorítás, amely a határozottabb kommunikációra, a megoldás keresésére, a cselekvés előmozdítására vonatkozott. Ha keresztény kommunikátorok nem is, de ügyvéd, kontrollingos, filmrendező biztosan részt vett a programon – velük ebédeltem egy asztalnál. Nem kétséges, hogy ők is hazavisznek valamit az elhangzottakból. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ha pedig az üldözött keresztények megsegítéséért fáradozók kiigazítják, megigazítják, hitelesebbé formálják a saját kommunikációjukat, az mindenki javára válhat.
Amennyiben ez megvalósul, a következő hasonló rendezvényen bizonnyal sokkal több keresztény kommunikátorral találkozhatunk majd, akik egymást támogatva még bátrabban tudnák továbbadni és meg is valósítani a fő üzenetet: beszéljünk bátran és hitelesen, csúsztatásoktól mentesen a kereszténységről!
