Élénk vitát hozott egy hajókikötés az olasz partoknál. Egyesek méltatják a kapitányt, mások elítélik, amit tett, börtönbe is vetnék.
– Háborús bűnös – e szavakkal fejtette ki véleményét Matteo Salvini olasz belügyminiszter a német származású Carola Rackete tevékenységéről. Hogy mit követett el a 31 éves hölgy, sokan tudhatják, hiszen tele vele a hazai és világsajtó. Hosszabb várakozást követően annak ellenére kötött ki Lampedusa partjánál egy menekültekkel teli hajó kapitányaként, hogy erre nem kapott engedélyt. Ezzel a tettel nyilvánvalóan törvényt szegett, ezt nem érdemes vitatni.
Az már annál inkább vitatandó, vitatják is sokan, hogy jogos–e a belügyminiszter erős megfogalmazása, az eset – és az "elkövető" – kriminalizálása. Sokan szeretnék talán azt hinni, hogy csupán a problémát nem értő, világtól elrugaszkodott naiv személyek értenek egyet a kapitány döntésével, de a keresztény világ vezető képviselői is határozottan kiálltak a hölgy mellett, bátornak, hősiesnek nevezve, amit tett. Ez a kiállás azért is figyelemre méltó, mert
sajnos nem minden országra jellemző, hogy egyházi tisztségviselők felemelnék a hangjukat, ha egy politikus vagy egy kormányzat kereszténységről beszél, de annak ellenében cselekszik.
Emlékezetes, hogy az sem maradt egyházi tiltakozás nélkül, amikor ugyanezen belügyminiszter Szűz Máriát próbálta saját pártja mellé állítani.
Itt van tehát egy eset, ami nem független az előzményétől, de nem is azonosítható azzal. Hasznos és szükséges is lenne értelmes, érveken alapuló, árnyalt vitát folytatni arról, hogy a civil szervezetek Földközi–tengeren üzemeltetett hajói mennyiben végeznek valóban segítő szolgálatot, avagy – épp ellenkezőleg – tevékenyen hozzájárulnak az embercsempészet, az illegális migráció folyamatához. Mert ugyanezen hajó a lélekvesztőről kimentett személyekkel akár vissza is fordulhatott volna az afrikai parthoz. Meglehet, hogy ezáltal a biztos halálba küldte volna vissza ezeket az embereket, akik még egy veszélyes átkelést is jobbnak láttak a helyben maradásnál... Sok–sok kérdés tornyosul az áldatlan helyzettel kapcsolatban, ám ezeknek nem sok közük van a kapitány kritizált/méltatott döntéséhez.
A tények ugyanis úgy szólnak, hogy az adott hajó jó ideje a tengeren vesztegelt, arra várva, hogy valamely ország jelezze: befogadja–e ezeket az embereket. Ami többé–kevésbé meg is történt: a Japánban zajlott G20 csúcstalálkozón legalább négy ország jelezte azon szándékát Giuseppe Conte miniszterelnök felé, hogy befogadnának néhányat a hajó utasai közül.
Csakhogy addigra már történt valami. A kapitány úgy ítélte meg, hogy a hosszú ideje várakozó hajó utasai közül néhányan nehezen tarthatók vissza attól, hogy a tengerbe ugorva megpróbáljanak kijutni a partra. Mivel azonban nem voltak jó úszók, ez személyes meggyőződése szerint öngyilkossággal ért volna fel. Sokáig dilemmázott, majd amikor úgy látta, életveszélyes lenne a további halogatás, döntött. Bevállalta a biztos büntetést, törvényszegést azért, hogy megmentse ezeknek az embereknek az életét.
Az elmúlt időszakban láttunk már néhány hasonló helyzetet, amelyek egyként arról szóltak, hogy az adott hajó kapitánya bizonnyal rossz döntést hozott. Viking Sigyn, Costa Concordia – hogy csak két esetet említsünk, noha a dunai baleset kapcsán még zajlik a nyomozás. A holtak életét viszont senki nem adja vissza.
Carola Rackete kapitány azon döntése, hogy az általa tapasztalt tények alapján úgy döntött, ahogy, törvénytelen, de életpárti lépés volt.
Lehet ezt sokféleképpen értelmezni, de keresztényi szempontból – legyen szó keresztény hitről, keresztény politikáról, keresztény kultúráról – értékes, elismerésre méltó cselekedet. Ha szentírási párhuzamot keresünk, a szombati kalászszedés példája állhat előttünk: tiltja a törvény, de ha betartanák az írott szabályokat, éhen halnának.
– Meggyőződésem, hogy az emberi életet bármilyen módon óvni kell. Ennek kellene a vezércsillagnak lennie mindannyiunk számára, minden egyéb dolog másodlagos – fogalmazott Pietro Parolin vatikáni államtitkár.
Carmelo La Magra, Lampedusa plébánosa már a kikötés előtt elkötelezte magát a menekültek fogadása iránt. Együttérzése jeleként több éjszakát plébániája lépcsőin töltött.
– Carola különleges, elkötelezett hölgy. Úgy tekintek rá, mint az emberség és a jog tanújára, merthogy létezik tengerjog, az emberiség alapvető törvénye, amely felette áll minden más normának – ezek Massimo Biancalani katolikus pap szavai.
A német evangélikus egyház vezetője, Heinrich Bedfort–Strohm szomorúságának és aggodalmának adott hangot a kapitány letartóztatása kapcsán.
Alex Zanotelli misszionárius egyenesen Nobel–díjat adományozna a hölgynek, "egy abszurd törvénnyel való bátor szembenállásáért, merthogy az igazságtalansággal való szembehelyezkedés alapvető keresztény viselkedés". – Az első mártírok pontosan ugyanezért adták az életüket – tette hozzá.
– Nem engedelmeskedni egy törvénynek azért, hogy életeket mentsünk keresztényi kötelesség, amely emberi szempontból is alapvető fontosságú. Ezt valósította meg a kapitány – mutatott rá Gian Carlo Perego érsek, aki korábban az olasz püspökök közösségének migrációval foglalkozó szekcióját vezette. Amit Carola Rackete tett, Giuseppe Garibaldi szabadságharcot juttatta az egyházi vezető eszébe.
Az iménti megszólalások – amelyeket a Crux Now portál cikkéből idéztem – érzékelhetően éles ellentétben állnak a magát kereszténynek nevező politikai berendezkedéssel. Érdemes észrevenni, hogy amennyiben a világ vezető politikusai kicsit hamarabb emelik fel azt, amit – szavukat, tollukat –, talán nem is lenne miről beszélnünk.
Embert csempészni, az illegális migrációt támogatni, veszélyt okozni, fokozni nem helyénvaló. Ebben aligha lehet vita, akár ezen történet kapcsán is. De vajon kik okozzák, fokozzák leginkább a veszélyt? Kik idézték, idézik elő az illegális migrációt, akár csempésznek is embert, ha az érdek úgy kívánja?
Hősök és gazemberek egyaránt élnek közöttünk. Nem vezetne jóra, ha felcserélnénk, ki melyik tábort erősíti.
(Nyitókép forrása: themillennial.it)
