Enyhíthetővé válhat az elviselhetetlennek tűnő fájdalom
SZEMlélek 2019. június 26.

Enyhíthetővé válhat az elviselhetetlennek tűnő fájdalom

Helyes Zsuzsanna a Pécsi Tudományegyetemről és Dénes Ádám az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből a Liverpooli Egyetem kutatóival együttműködve fontos felfedezést tettek.

fajdalom.jpg

A kutatók kimutatták, hogy egy testi sérülés a gyulladásos folyamatok nem megfelelő szabályozásával együtt milyen hatással lehet a fájdalomérzékelésre az idegrendszerben. A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) által támogatott projekt nyomán néhány éven belül enyhíthetők lehetnek egy krónikus fájdalomszindróma tünetei.

A komplex regionális fájdalomszindrómát (CRPS) hosszan tartó, látszólag minden ok nélküli fájdalom jellemzi, amely ha nagyobb sérülések, műtétek után alakul ki, a jelenlegi fájdalomcsillapító kezelésekre nem reagáló, súlyos depressziót eredményező, tartós szenvedést okozhat. A fájdalom mellett sok esetben a helyi gyulladás tünetei sem csillapodnak, így a kutatók már régóta sejtették, hogy az idegrendszer mellett a gyulladásos és autoimmun folyamatoknak is fontos szerepük lehet a CRPS kialakulásában.

Helyes Zsuzsannáék kutatása korábban a fájdalom perifériás folyamataira, az érzőideg-végződések működésére irányult. A NAP pályázata támogatta a kutatókat abban, hogy új területek felé nyissanak. Számukra ez a központi idegrendszer és az ott kialakuló gyulladásos folyamatok szerepének vizsgálata volt a fájdalommechanizmusokban.

A kutatók most megjelent közös cikke konkrét terápiás lehetőséget is felvázol, amely akár pár éven belül segíthet enyhíteni a tünetegyüttest.

(Forrás: MTI, illegallyhealed.com)

süti beállítások módosítása