Stradivari mester hangszere, vagy kortárs hegedű? Hát lehet jobbat alkotni, mint egy Stradivari?
Különleges versengés, megmérettetés helyszíne volt a Vigadó északi terme, ahol a Magyar hegedű ünnepét tartották. Szakemberek, zeneértők, zeneszerető laikusok, egyszerű érdeklődők, idősek és fiatalok, minden jelenlévő zsűritagként szavazhatott azon a versenyen, amire a rendezvény első napján került sor.
Vajon nyilvánvaló-e, hogy melyik a „sztradivári” hangja? Szebben szól-e, mint a ma készített hegedűk? A hazai kortárs hangszerek közül melyik hangja nyeri el a közönség tetszését?
A következőképp zajlott a verseny: hat különböző hangszerkészítő mester hegedűjét, köztük Stradivariét egy paraván mögé rejtették. Ez akkora volt, hogy eltakarta a zongorát is, ami a megszólaló hegedűk hangját kísérte. Itt, a paraván mögött vette kézbe először Falvay Attila a hangszereket, ugyanazt a rövid darabot, ugyanazzal a vonóval játszva egymás után mindegyiken.
Ezt követően Szecsődi Ferenc szólaltatta meg a hat hegedűt ugyanabban a sorrendben, mint művésztársa az imént, ám ezúttal más-más rövid tétel csendült föl rajtuk. A darabok kiválasztásánál azonban figyeltek arra, hogy azok hossza, stílusa, hangterjedelme egyforma legyen, minden húr megszólaljon, így a zenedarab ne befolyásolja a közönséget, csak a hegedű hangjára, megszólalására figyeljenek.
Magam is így tettem: bár a fekete paravántól semmit sem lehetett látni, még a szememet is becsuktam, hogy jobban tudjak koncentrálni arra, amit hallok. Vajon kitalálom-e, mikor szól a Stradivari? Tudok-e sorrendet felállítani a hangzások között?
Valószínűleg ugyanígy járnék, ha borverseny zsűrijébe hívnának. Egymás után forgatnám a számban a legkiválóbb borokat, de már a harmadik után nem emlékeznék arra, milyen is volt az első, nem hogy sorrendet állítsak hat közül.
Nagyon elgondolkodtató: mennyire nem gyakorlatoztatom a hallásomat és az ízlelésemet! Hát a tapintás? Nos, azon is lenne fejlesztenivaló. Nemrég egy gyógytornász mutatta, hol érez erősebb izomtónust, hol izomcsomót – nekem valahogy ezek kitapintása sem ment könnyen. Talán még a látásomban bízom. A vizuális ingereket jobban be tudom fogadni, rendszerezni, és ha kérdezik, még azt is meg tudom mondani, melyik látvány tetszik jobban.
De itt, ahol a hangzásról kell véleményt alkotni? Ráadásul nem jó és rossz között kell különbséget tenni, hanem kiválóbbnál kiválóbb mesterhegedűk hangját kell sorrendbe állítani! Hát én csak annyit hallottam, hogy egyik szebb mint a másik. Még jó, hogy nem nekem kellett döntenem, hanem a hatvan-hetven jelenlévőnek, akik örömmel álltak bele a játékba, és a maguk ízlése szerint sorba állították a hangszereket.
Amíg a szavazatszámláló bizottság összesíti a cédulákon szereplő helyezés-javaslatokat, szóljunk pár szót a Magyar hegedű ünnepe elnevezésű kétnapos eseményről.
2019-ben éppen 11 éve, hogy első ízben rendeztem meg a kortárs magyar hegedűkészítők kiállítását, melynek akkori helyszíne a Régi Zeneakadémia volt. Azóta ez az esemény sorozattá vált és évről évre bemutattam a hazai fiatal hangszerkészítő generációt, akik világszínvonalú munkát végeznek, egyre több elismerést aratva. Az idők során a tematika tovább bővült, más művészeti ágak csatlakozásával vált sokszínűvé — mondja Szecsődi Ferenc hegedűművész, az MMA rendes tagja.
Az idei rendezvényen is kiállították az új magyar mesterhangszereket, bemutatkozott a Szegedi Hegedűegyüttes, előadást hallottak a Stradivari hegedű titkáról, elhangzottak Marton Árpád költő „Szó–Mi–Szó" hangok ihlette versei, látható volt Véber Noémi festőművész tárlata „Inspirációk hegedűre" címmel. A világhírű Hubay mesteriskola utódai, „Mester és tanítvány” adott koncertet, valamint Szecsődi Ferenc Liszt-díjas, érdemes művész.
Nem csigázom tovább a kíváncsiságukat a programok sorolásával, lássuk, milyen eredményt hozott a hegedűk versengése. Annyit előre elárulok, én magamban a másodikként megszólaló hegedűre tippeltem, hogy az lehet Stradivari alkotása. És valóban!
De vajon még annak a hangzásánál is szebben szól-e valamelyik hazai készítésű mesterhegedű? Nos, a tizennyolcadik században élt legendás mester mind az öt magyar hangszerkészítőnek szívből gratulálna – feltételezek róla ennyi „sportszerűséget” – mivel mindegyikük megelőzte őt.
Ez lett a nem hivatalos verseny, inkább a derűs hangulatú játék mégis elgondolkodtató eredménye:
I. hely (holtverseny) Kemény Zsombor, Holló Bence
II. hely Székely Márton
III. hely Guminár Tamás
IV. hely Horváth Pál
V. hely Antonio Stradivari (1781.)
Ennek ellenére nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor azt mondom: akinek Stradivarival van módja játszani, semmiért el nem cserélné. A Magyar hegedű ünnepe azonban nem a fent leírt "versenyről" szólt, hanem a hangszerről, a muzsikáról, a szépségről, az örömteli együttlétről. Álljon hát itt egy vers Marton Árpád költőtől, aki a rendezvény szóvivőjeként a műsorszámok között saját verseiből is elmondott néhányat:
TECHNIKA
Ahogy a táncos a testét:
te önnön lelkedet szedd szét,
s ha minden érzés, észlelet előtted fekszik,
megleled a vázat, melyre fölrakod.
Magad vagy alapanyagod,
s míg összeácsolsz rímre rímet,
magadat lassan megfeszíted.
Így minden vers csak változat,
míg végbemegy az áldozat.
(Fotók: wikipedia, mma.hu, boraszportal.hu, zene-kar.hu)
