Veres András szomorú az Európai Parlament hazánkat érintő döntése miatt
SZEMlélek 2018. szeptember 18.

Veres András szomorú az Európai Parlament hazánkat érintő döntése miatt

A Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke Poznanban vette védelmébe a magyar kormány tevékenységét.

va01.jpg

– Szomorúak vagyunk, mert örülünk a kormány közelmúltban tett erőfeszítéseinek – fogalmazott a magyar főpásztor egy püspöki tanácskozás alkalmával Lengyelországban szeptember közepén, az Európai Parlament azon döntésére reagálva, amely szerint Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unió alapvető értékeit. A beszédről a SIR hírügynökség közölt összefoglalót.

– Adódhat néhány kérdéses pont, ám a kormány megpróbálta megvédeni Európát és a saját országát. Úgy gondoljuk, ezért a védekezésért sújtotta ítélet hazánkat – adott hangot véleményének a katolikus egyházi vezető. Szerinte a történelem ismétli önmagát, hiszen a XVI. században már egyszer komoly támadást szenvedett el Magyarország az iszlámtól. – Nagyon rossz emlékek élnek bennünk, az egyházat teljesen lerombolták. Most az emberek félnek egy újabb elmozdulástól az iszlám irányába – tette hozzá.

Elmondta, hogy kétszer is kétharmados többséggel választották meg a kormányt, tehát bárki láthatja, hogy az emberek támogatják az ország vezetőit. – Meglátjuk, miként tudjuk újraépíteni az EU-val való kapcsolatunkat és megoldást találni erre a problémára – mutatott a jövőbe Veres András.

– Nem vagyunk a migránsok ellen, ám az a rendszer, amit az EU szeretne, nem egyezik a magyar kormány szándékával, miszerint oda vigyük a segítséget, ahol az emberek vannak – idézte fel a gyakran elhangzott célkitűzést a püspök. Megemlékezett azon közel-keleti egyházi vezetők kéréséről, akik az ott élő emberek helyben maradásához kértek segítséget.

– Minden ember segítséget kapott, aki Magyarországra jött. Még akkor is, ha azt mondhatjuk, senki nem kíván az országunkban maradni, Németországba, Franciaországba vagy máshová szeretnének menni. 2015-ben migránsok nagy tömege érkezett, és már akkor is mind a kormány, mind a katolikus egyház mindent megtett, amit tudott értük – érvelt Veres András, majd kifejezte azon szándékát, hogy amelyik ország szeretne befogadni menekülteket, megteheti, de tartsák tiszteletben azokat, akiknek problémájuk van ezzel a megoldással. - Minden ország szabad és magának kell a döntéseit meghoznia - zárul a püspök szavait idéző közlemény.

(Forrás: agensir.it, fotó: uj.katolikus.hu)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása