Véget ért a labdarúgó világbajnokság. Persze voltak, akiket az egész nem érintett meg, de azért az kétségtelen, hogy egy olyan eseményről beszélünk, amiről mindenki tud. Vajon miért pont ez a sportág a legnépszerűbb?

Bármilyen kutatás eredményét vizsgáljuk meg, mindig azt az eredményt kapjuk, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sport. A 2-3. helyen a krikett és a kosárlabda áll, változó sorrendben, a további rangsor pedig kutatásoktól függően még eltérőbb, de a foci elsősége elvitathatatlan. Nem pontosan egyeznek az adatok, de megállapítható, hogy 3,5-4 milliárd ember szereti. Azaz, ha a világ népességének a fele több-kevesebb rendszerességgel meccset néz, arról a másik felének is tudnia kell, ha tetszik, ha nem. Magyarán nem az én véleményem az, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, hanem tényszerűen igazolható.

A világ minden országában játsszák, a legtöbb csapat, a legtöbb játékos, a legtöbb amatőr játékos, a legtöbb néző és a legtöbb bevétel is ezé a sportágé.

Amikor nemrég Cristiano Ronaldot leigazolta a Juventus, a FIAT gyár szakszervezete sztrájkot hirdetett. A csapat és a gyár egyik résztulajdonosa ugyanis egyaránt az Angelli család. Csakhogy miközben elbocsátásokkal és kedvezmények elvonásával igyekszik a gyár vezetése gazdaságossá tenni a gyárat, közben kifizetnek 112 millió eurót egyetlen focistáért? Nonszensz. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem az. Az új Ronaldo mezből, amit 145 euróért (kb. 47 ezer forintért) lehet megrendelni, 24 óra alatt 520 ezer darabot adtak el világszerte, azaz egyetlen nap alatt behozta a játékos árának a felét. Valószínűsíthető, hogy mire CR7 az első tétmeccsen labdába rúg, már bőven visszahozta az árát. Vajon hány FIAT dolgozó vett 145 euróért mezt? Mert az 1700 dolgozóból csak 5 – öt – vett részt a sztrájkban.

De vajon miért övezi mindez a labdarúgást? Magam is futballrajongó vagyok, de az a véleményem, hogy a labdarúgás sok szempontból kevésbé látványos, mint a jégkorong, a kézilabda, a röplabda, vagy a kosárlabda: kevesebb a gól, gyakorlatilag az egyetlen labdasport, ahol reális esélye van a 0-0-ás eredménynek. Kevesebb az akció. Lassabb a tempó. Persze, pont a gólok számát tekintve az érem másik oldala az, hogy a futballban a gól sokkal nagyobb érzelmi reakciót vált ki. Kézilabdában, vagy kosárlabdában alig örülnek, mert egyrészt sok gól van, másrészt rohanni kell vissza védekezni. Adott esetben annak az egyetlen, meccset eldöntő gólnak sokkal jobban lehet örülni, visszanézni, lassítani, beszélni róla.

A másik különbség a többi sportághoz képest, hogy labdarúgásban sokkal több esélye van a kiscsapatnak nyerni. Védekezni mindenki tud, és egyetlen kósza akcióval akár a győzelmet is meg lehet szerezni. Azokban a sportágakban, ahol eleve sok a gól, a nagy számok törvénye alapján a mérkőzések többségében előbb-utóbb érvényre jut a tudáskülönbség. Persze, a védekező játék nem szemet gyönyörködtető, de ha a kiscsapat legyőzi a nagyot, akkor legalább az ő szurkolói mesélni fogják még az unokáiknak is. Egyszóval a labdarúgásban több a csoda.

Az alapvető titok azonban szerintem abban van, hogy a labdarúgás egyszerű játék. Egyrészt viszonylag egyszerűek a szabályok, a lest például több mint 100 éve vezették be, mégis még mindig ezzel ugratják a hölgyeket. Másrészt maga a játék is egyszerű. Ahhoz, hogy eldobjunk egy követ, le kell hajolni. Ahhoz, hogy elrúgjuk, nem kell csinálni semmit. Ebből kifolyólag mindenkinek van gólélménye. Egész egyszerűen...

...mindenki rúgott már gólt, ha máshogy nem, egy kaviccsal egy pad két lába közé. Még a lányok is.

Ha egy labdasport edzésén valami mást akarnak játszani, akkor a legtöbbször fociznak. Még a női csapatok is. Ezzel szemben a szurkolók zöme talán dobott már kosárra tornaórán, de soha életében nem játszott kézilabda, vagy röplabda meccset, korcsolyázni meg talán egyáltalán nem is tud. Persze, mindenki futott, vagy úszott már életében, de az emberek többségének ezek a versenyek legfeljebb az olimpián, vagy egy világbajnokságon jelentenek élményt, ott is csak akkor, ha a saját honfitársuknak szurkolhatnak. A labdarúgás az egyetlen olyan sportág, amit mindenki kipróbált már, amelyik az egész világon elterjedt, amelyik képes megtölteni akár 80-90 ezres stadionokat is, és milliókat ültet le a képernyők elé.

Az, hogy a sport már gyerekként ilyen közel kerül az emberhez, egyben azt is jelenti, hogy elkezdi nézni, elkezd szurkolni, ez pedig egyre szenvedélyesebbé teszi. A szenvedély pedig nagy úr! Még arra is ráveszi az embert, hogy mindenféle kényelmetlenséget vállalva, akár több tízezres tömegben is hajlandó legyen vonulni, sorban állni, szorongani a metrón, mindezt jelmezbálokkal vetekedő, a normál napokon vállalhatatlan maskarákban és arcfestésekben. De ez már olyan kötődés, ami rabul ejtette az embert és nem engedi. Ha veszít a csapat, akkor bosszankodik, de legközelebb megint ott lesz, hátha most nyernek a fiúk.

Ilyenek vagyunk, örök gyerekek.

Gundel Takács Gábor

(Képek forrása: southfloridareporter.com, baltimoresun.com, tematy.info)