Elgondolkodtató, ahogy életerős, felnőtt emberek mancsos posztokkal és buzgó lelkülettel kiskutyákért küzdenek.

Postás voltam öt éven keresztül, az utolsó körzetem mélyszegények lakta peremkerület volt. Kettő évig közel 200 kutya ugatott meg minden áldott nap, néha megtámadtak, haraptak is. A Posta által biztosított kutyariasztó nem sokat használt, ezért be kellett vetnem a lábaimat, hol futásra, hol rúgásra, attól függően, hogy a helyzet milyen lehetőséget biztosított. Mindeközben nekem dolgoznom kellett, teljesen váratlan helyzetben bukkant elő egy eb. Aki tegnap még nem ott volt, vagy tegnap még meg volt kötve. Forró nyárban és hóban, fagyban, esőben is. Mielőtt bárki felhúzná magát, szeretem az állatokat. Mert a megvadult, sokszor éhes és bántalmazott kutyák mögött nagyon mélyre nyúló sorsok húzódnak, amik gyökerei az állatokkal való bánásmódnak.

Sok százezer, emberekből kiábrándult kétlábú etetné az állatokat és vigyázná és óvná őket. Azokat az állatokat, amiket felelőtlen emberek tenyésztettek túl és hagytak magukra. És ha ezekkel a felelőtlen emberekkel nem foglalkozunk, akkor újabb állatok kerülnek kínpadra, utcára, zárt ketrecekbe. Az állatvédelem is a gyermekvédelemmel kezdődik. Egy nehezen nevelhető gyermek, aki mindenféle lelki traumát és esetleg még testit is hordoz, jóval kevésbé vonzó, mint egy kiscica vagy kiskutya. Nem is lehet könnyen magunkhoz venni, és sokkal felelősebb döntés szükséges ahhoz, hogy ezt megtegyük. Tisztelem az állatvédőket, de ahogy látom, a szenvedélyes állatszeretet mögött egy mélyen gyökerező embergyűlölet van. Egy menekülés az emberiségtől, annak szeretetre érdemtelensége miatt.

Ha a gyermeket nem tanítjuk meg felelősen élni és tenni a környezetéért, nem tanítjuk meg tisztelni és szeretni önmagát és az őt körülvevő világot, akkor tiszteletlen lesz a világgal és pusztítani fogja azt. Nem fogja érdekelni sem a kisállatok sorsa, sem a klíma, sem az étrendje, sem a társadalom szabályai. Ha bántották és vigaszt nem kapott, akkor bántani fog, és nem fog vigasztalni.

Ha a gyereknek nem tanítjuk meg, hogy a kisebbek, gyengébbek, elesettek nem használati tárgyak, cselédek, vagy szolgák, akkor felnőve nem igazán fogják érteni, miért is probléma, amit tesznek a másikkal. Az egymással való bánásmód tanítása nem egy bonyolult dolog és logikusan felépíthető. Lehetne tanítani a szeretetet az iskolákban.

Ha azt az energiát, amit állatok etetésébe, ennek reklámozásába fektetnek, a gyermekvédelemnek adnák, az dupla nyereséget adna. Felelősebb, önmagukat elfogadó és szerető gyerekekből az állatok iránt is érzékenyebb felnőttek nevelődnének. Ennek megvalósulása kizárólag akarat kérdése, segítő szándékát minden ember maga koordinálja az általa vélt nagyobb Jó felé.

Jelenleg egy gyermekkorú is lazán vásárolhat magának energiaitalt, a dohányboltokba bemegy helyettük egy segítő szándékú „felnőtt”, a designer drogok nagyon olcsók és csupa jóindulatból, vagy mert „erre nincs ideje” sok-sok szülő különféle okoskütyüvel ajándékozza meg az éretlen idegrendszerű gyerkőcöket. Aminek a következményeit már láthatjuk: frusztráltabb, feszültebb, zavartabb és vadabb, felelőtlenebb gyerekek rohangálnak a világban.

A gyermekkel való törődés: nem játék. Jövőbe vetett magok, melyek kihatnak mindenre és mindenkire. Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy ezt jól csináljuk, csak az akarat hiányzik. És az az egészséges önszeretet, amivel felelősen tudnánk gondoskodni a jövő generációiról.

Szeretem az állatvédőket és hiszem, hogy ők is szeretetre vágynak. Egy állattól azonban nem lehet kapni emberszeretetet. Valahol egyszer olvastam, hogy aki nem tud szeretni, annak Isten ad egy kutyát. Az állatasszisztált terápiák sikeresek, de biztos vagyok benne, hogy mi emberek is tudunk úgy szeretni, ahogy egy jól tartott eb és bárcsak úgy tudnánk örülni egymásnak, ahogy egy kutya tud örülni, mikor csak meglátja a szeretett gazdáját. Ha ezt minden nap meg tudja tenni és mi, emberek fejlettebb élőlénynek tartjuk magunkat, akkor nekünk ez miért olyan nehéz?

 (Képek: Hajdú D. András fotóin a szerző szolgálatban - 2014.)