Székely János: Nem állami kérésre helyeztem át a körmendi plébánost
Gégény István 2017. december 05.

Székely János: Nem állami kérésre helyeztem át a körmendi plébánost

A szombathelyi megyéspüspök tájékoztatta a SZEMléleket Németh Zoltán dispozíciójával kapcsolatban, amelyet az alábbiakban közlünk.

Ugye, nem szól bele az állam a papok életébe? Ezzel a címmel tettünk közzé november 23-án egy cikket, amelyben rámutattunk a szerkesztőségünkhöz papi körökből eljutó információk alapján, hogy furcsának tűnő körülmények között helyezték át az egykori körmendi plébánost Celldömölkre. Megnyugtató válasz érkezett a címben felvetett kérdésre Székely János püspöktől, amely röviden így foglalható össze: nem.

szekelyjanos_thaler.jpg

– Nem kaptam semmilyen kérést, megkeresést állami részről, Németh Zoltán áthelyezésének nincs köze ilyesmihez. A döntést egyáltalán nem büntetésnek szántam, azt ráadásul már jórészt előkészítették az egyházmegye munkatársai – közölte a SZEMlélekkel a Szombathelyi Egyházmegye vezetője.

Bár a korábbi cikkünkben közölt alapvető információk ezek szerint valósak, a feltételezések, következtetések nem állják meg a helyüket. Ezért elnézést kérünk.

A bocsánatkérésnél azonban többet szeretnénk elérni, ugyanis amit feltételes módban tettünk közzé, az kijelentésként jutott el hozzánk papoktól, nem is csupán a helyi klérus tagjai részéről. Ezért arra kérjük mindazokat, akik eddig a feltételezett politikai befolyásolást tényként kezelték, hogy vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben Székely János püspök közlését!

Én biztosan hibáztam, amikor nem tájékozódtam közvetlenül Székely Jánosnál, hiszen így helyesebb, hitelesebb lett volna az összkép. Ugyanakkor a belső egyházi kommunikáció terén is akadhat tennivaló, hiszen több pap – köztük a legfőbb érintett – tájékoztatása, megerősítése alapján született az előző cikk.

– Azért írtuk meg, hogy segítsük az igazság kiderítését – így zárult a korábbi írás. Rossz mechanizmusok tényleg vannak, de leginkább a kommunikációban, és ez ránk is vonatkozik. Igyekszünk tanulni a történtekből.

Még egyszer: bocsánatot kérünk!

Gégény István
főszerkesztő

(Fotó: Thaler Tamás)

süti beállítások módosítása