Könnyű lenne azt mondani, hogy minket nem érint, meg különben is, milyen durva felvétel ez. Ám a jelenet maga a valóság, amelyben élünk.

Egy 16 éves mexikói fiatalember át akart kelni az amerikai határon, ám az ellenőrzéskor színes folyadékot találtak nála a hatóság képviselői. Megkérdezték, mi az, ő erre azt felelte, almalé. Nem akarták elhinni, ezért megkérték, igyon bele. Megtette, pár óra múlva halott volt.

Óriási kérdéseket vet fel ez a rövid idő alatt lezajló eset. A két flakonban ugyanis olyan kábítószer – metamfetamin, elterjedt nevén meth – volt, ami ilyen állapotban, töménységben halálos. A 2013-ban történt tragédia most került nyilvánosságra, és van mit tanulnunk belőle. A felvételt annak ellenére érdemes megnézni, hogy erős hatást gyakorolhat ránk. Ennél sokkalta keményebb jeleneteket látunk rendszeresen filmekben, ám ez maga a valóság, amivel fontos szembesülni.

Sokan az ellenőrök felelősségét hangoztatják, mondván, ha gyanakodtak, hogy veszélyes anyag van a palackban, miért itatták meg a tinédzserrel? Mások úgy vélekednek, senki nem kényszerítette a fiút, ő döntött így, jobb lett volna – mindenkinek – ha feladja magát: bevallja, hogy drogot akart átcsempészni a határon.

Jogos kérdések, súlyos dilemmák, ám ezek mind a "mi lett volna, ha" múltat megváltoztatni nem tudó felvetései. De tanulhatunk-e valamit a jövőre vonatkozóan ebből a drámából?

Nem kérdés, hogy a határellenőröknek nagyobb érzékenységet, figyelmességet kell tanúsítaniuk, és a legkisebb gyanú esetén az "élő teszt" helyett a rövid idő alatt elvégezhető drogtesztet kell alkalmazni ilyen helyzetekben.

A súlyosabb kérdések viszont ezek:

1. Hogyan fordulhat elő, hogy egy tini ilyen veszélyes és nyilván méregdrága anyaggal a táskájában sétáljon, akár országhatárokon át, akár bármerre a világban?

2. Mi lett volna, ha nem akad fenn a rostán, és ez a gyilkos szer célba ér, ezrek életét tönkretéve?

3. Mit tehetnénk azért, hogy ilyesmi ne forduljon elő?

4. Mi közünk nekünk ehhez a tengerentúli történethez?

Válaszkísérleteim, amiket bátran ki lehet egészíteni saját meglátásokkal:

1. A drogkereskedelem hatalmas üzlet, amely ugyanúgy szedi áldozatait, mint maga a drogfogyasztás. Minél fiatalabb, minél ártatlanabbnak tűnő "szállítókat" sikerül beszervezni, annál nagyobb sikerre számíthatnak a háttérben szervezkedő nyerészkedők.

2. Az ellenőrök kétségkívül még nagyobb tragédiát előztek meg, ám rossz módszerrel tették ezt. Remélhetőleg az eset napvilágra kerülése eltántoríthat néhányakat a csempészéstől, de egyetlen élet is drága, fájdalmas áldozat ebben a küzdelemben.

3. A legfontosabb: nem vagyunk tehetetlenek. Az első reakció talán megpróbálja elhitetni, hogy mindez messze van tőlünk, meg úgysincs eszközünk a drogcsempészet ellen. Pedig van. Úgy hívják: összefogás, odafigyelés. Egy élő közösség tagja sokkal nehezebben sodródhat bele a drogcsempészet bűnös világába. Ha gyanús jeleket észlelnek valamelyik társukon a közösség tagjai, segíthetnek megelőzni a gonoszság szolgálatába sodródást.

4. Magyarországon viszonylag olcsó a drog, a marihuánától a kokainon át a heroinig széles a kínálat, ezek pedig valahogy el is jutnak a szerek használóihoz. A nem rendeltetésüknek megfelelően szedett gyógyszerek - altató, nyugtató, fájdalomcsillapító - kivételével a többi anyag alighanem drogcsempészet útján terjed. A fogyasztók között pedig bőséggel találhatunk olyan 16 év körüli fiatalokat, mint amilyen az elhunyt Cruz Marcelino Velazquez Acevedo.

Tegyünk érte, hogy a mexikói kamasz tragédiája ne legyen hiábavaló! Figyeljünk oda még jobban a körülöttünk élőkre. Felelősek vagyunk egymásért.

Gégény István

(Forrás és nyitó illusztráció: ABC via 444)