Az államfő-diákok vita 3 pozitív tanulsága (és 2+1 paradoxona)
Gégény István 2017. április 25.

Az államfő-diákok vita 3 pozitív tanulsága (és 2+1 paradoxona)

Feszült előhangokat követően fesztelen párbeszéd alakult ki Áder János és ifjú hallgatósága között a Trefort-gimnáziumban.

ader.jpg

Nem szeretnék ebben a bejegyzésben kitérni a köztársasági elnök politikai szerepvállalására, különösen a Közép-európai Egyetem kapcsán – megtették, meg is fogják ezt tenni sokan mások. Április 25-én elvileg teljesen más okból tartott "klímaórát" a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban, amelynek számos oktatója és diákja jelezte előzetesen, hogy nem értenek egyet a CEU-ra szabott törvénnyel kapcsolatos döntésével. Az órát ettől függetlenül megtartották, az alábbi videón visszanézhető az a része az eseménynek, amikor hang is járult a mozgóképes közvetítés mellé (alatta pedig a hangtalan, hanghibás előzmények láthatóak).

Mit tanulhatunk mindannyian ebből a sajátos interaktív előadásból?

1. Az egyet nem értés nem azonos a gyűlölettel

Az előadást az államfő megtartotta. Mert megtarthatta. Furának tűnik, de a jelenlegi közállapotok ismeretében ez egyáltalán nem evidens. Egyetlen feltétele volt az államfő döntése ellen tiltakozó, de személyét nem kitiltó házigazdáknak: hogy aktuálpolitikai témában is kérdezhessenek a diákok Áder Jánostól. Mind a közjogi méltóság, mind az iskola érzékelhetően helyes döntést hozott a kapu kinyitásával, illetve az azon való belépéssel. Nem értek veled egyet, de elfogadlak.

2. Így is lehet vitázni

Aki látta, vagy utólag megtekinti a közvetítést, talán már fel is tette magában a kérdést: nem lehetne, hogy ezek a diákok üljenek inkább a parlamentben azok helyett, akik ki tudja, kiket, de tudjuk, hogyan képviselnek? Akik vitakultúrát, színesebb gondolkodást hiányolnak – jogosan – a közéletből, a kultúránkból, valami olyasmire vágynak, amit a trefortos fiatalok műveltek. Aki velem együtt élőben nézte a Youtube felületén a közvetítést, éles kontrasztként szembesülhetett egyes csetelők mocskolódásaival, undorító megjegyzéseivel. Amelyek nyilván reakciók valamire...

3. A politizáláshoz nem kell bunkónak lenni

Arrogancia, pökhendiség – ha ilyen kifejezések jutnak eszünkbe a hazai politikai élet vezető szereplői kapcsán, az sajnos nem a véletlen műve (nagy tisztelet illeti a kivételeket). Ezek a bántó megnyilvánulások viszont mind hiányoztak Áder János megszólalásából, válaszaiból. Olyan értelmesen, szimpatikusan állta a sarat – ez most a formára vonatkozik, nem a tartalomra –, ahogyan azt egy politikustól, "méltóságtól" elvárnánk. Azt is elismerte, hogy nem tud minden kérdésre válaszolni, s felvállalta, hogy egyes témákban vitája van a kormánnyal. Ami például az áldoktori botrányába belebukott előző "álamfőre" nem igazán volt jellemző.

Bár ezek a pozitívumok aligha változtatnak az eddigi és várható közéleti folyományokon, érdemes észrevenni akár egy ilyen rendezvény kapcsán is, hogy mi hiányzik olyan nagyon a közös életünkből, a közéletünkből. A SZEMléleknek nyilatkozó Bolba Márta által használt "szerethető közélet" kifejezés jelenleg klasszikus paradoxon, pedig a jelek szerint nem feloldhatatlan az ellentmondásosnak tűnő helyzet. Hogy mi kell hozzá? Valódi párbeszéd és őszinte nyitottság, amelyek közösséggé formálódást képesek eredményezni pártoskodás, civakodás helyett.

Az a szomorú helyzet azonban, hogy a tapasztalatok alapján épp ezek a szimpatikus, vitaképes, nyitott, gondolkodó fiatalok az elsők, akik érettségit követően szedik a sátorfájukat, és külföldre mennek továbbtanulni, letelepedni, karriert építeni. Aligha véletlenül. A történet másik paradoxona tehát az, hogy...

...pont azokba rúg bele páros lábbal kormányunk – a CEU szekálásával is, de a sor hosszan folytatható –, akiket itthon kéne tartani ahelyett, hogy utólag próbálunk költséges programok révén pár fehér hollót közülük visszacsábítani.

De ehhez arra volna szükség, hogy szerethető közéletet akarjanak kialakítani azok, akik miatt nem szerethető a közélet. Ez viszont nem szimpla önellentmondás, inkább gordiuszi csomó. Vajon miként lehetne átvágni?

Gégény István

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

* * *

A témához a legnevesebb magyar katolikus kiadó, a Szent István Társulat főszerkesztője is hozzászólt a Facebook felületén, ahol megosztottam a gimnázium tanárainak tiltakozó közleményét.

gyozo1.jpg

süti beállítások módosítása