Szabadon kérdez mindenkitől az ismert televíziós műsorvezető, aki beszélgetésünk során ugyancsak szabadon vallott munkájáról, családjáról, címkézésről, barátokról, elmaradt válaszokról.
– Mi kell ahhoz, hogy hozzád hasonlóan bárki bekerüljön a média világába – inkább szerencse, vagy elszánt törekvés alapján válhat valakiből televíziós műsorvezető?
– Azt gondolom, mindkettőre egyaránt szükség van. Eredetileg egyébként színésznő szerettem volna lenni, jelentkeztem is a Színművészeti Főiskolára. Miután nem vettek fel, a Madách Színházba kerültem stúdiósnak. Mindenféle feladatok megtaláltak, sokszor statiszta voltam, de kaptam kisebb és nagyobb szerepeket is. Ezekben az években kerültem közelebbi kapcsolatba a televízió világával, hiszen olyan műsorokban is megfordultam, mint a Cimbora, vagy a Múlt-kor adásai. Az ilyen élmények hatására a színészi pálya helyett már tudatosan a média irányába fordultam, Pécsre jelentkeztem, ahol a művelődésszervező és a vizuális kultúra szakot végeztem. Ezekben az években már tudatosult bennem, hogy számomra a kulturális témák helyett inkább a politikai, közéleti témák és maga a híradózás az igazán érdekes. Itt lépett be a kérdésben felvetett szerencse, hiszen 1999-ben a Szatellit Televízió műsorvezetőt keresett. Őszintén szólva nem hittem benne, hogy fel fognak venni, gyakorlatilag a férjem bátorítására mentem el a castingra, ahol állást ajánlottak. 3 évig dolgoztam ott, 2002-ben az a szerkesztőség megszűnt, viszont szinte ugyanakkor megkeresett Borókai Gábor, és elhívott az éppen induló Hír TV-hez. Rendkívül érdekelt a feladat, ezért igent mondtam.
– További váltások követték egymást aztán a mai napig a szakmai pályádon, amelyekre mindjárt kitérünk. Előtte azonban az érdekelne, hogyan tudtál kimaradni a média celebgyártó mechanizmusából?
– Szerintem ennek az az egyik oka, hogy soha nem dolgoztam egyik nagy kereskedelmi tévénél sem. Eleve azt gondolom, hogy nem vagyok érdekes a bulvársajtó számára, hiszen nincsenek botrányos pasiügyeim, boldog házasságban élek. Egyébként szívesen nyilatkozom, nem zárkózom el a korrekt megkeresésektől, de kétségkívül voltak olyan felkérések, amelyekbe tudatosan nem mentem bele. Kézben kell, sikerült is kézben tartanom a nyilvánossággal való kapcsolatot, s alapvetően azt gondolom, ha az ember nem akarja, akkor nem lesz belőle bulvárceleb.
– Kétgyermekes édesanya vagy, ráadásul a férjeddel is kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Össze lehet ezek szerint egyeztetni nőként a képernyő világát és a családi életet?
– 21 éve vagyunk együtt a férjemmel, ezt sokan egyszerűen hihetetlennek tartják. Boldog vagyok, mert középiskolai ismeretségből szövődött szerelem közöttünk, és valóban sikerült megtalálnom a hozzám illő társat. Igen, lehet valaki egyszerre televíziós műsorvezető és boldog családanya, nekem legalábbis sikerült ezt megvalósítanom. Vidéken, Leányfalun élünk, szeretek kertészkedni, teljesen normális embernek tartom magam, aki igyekszik minél több időt a szeretteivel tölteni.
– Szerepet játszott ez a hozzáállásod is abban, hogy a közmédiától visszamentél a Hír TV-hez?
– Részben igen. Amikor a második gyermekem születése előtt a köztévénél dolgoztam, még egészen más volt a szerkesztési koncepció. Szülés után már nem mentem vissza, mert a jelenlegi struktúrához való alkalmazkodás olyan időbeosztást követelt volna meg, amely a családi életünk rovására menne. A kisebbik lányom még csak egy éves, nem szeretnénk bölcsődébe adni, igyekszem nagyon sokat vele lenni. Amikor dolgozom, a férjem vigyáz rá. Ez könnyen megvalósítható, hiszen a Hír TV-hez visszakerülve egyetlen műsorom van, a Magyarország élőben. Egyik héten három, másik héten kettő adásom van, ez összeegyeztethető az édesanyai feladataimmal.
– Interjúnk apropója az a tény, hogy korábban a Hír TV-nél dolgoztál, aztán átmentél a közmédiához, most pedig visszatértél előző munkáltatódhoz. Ennek alapján több sajtóorgánumban is előkerült a neved, arra célozgatva, hogy a váltásod közvetlen összefüggésben lehet az S. betűs személy G. betűs megszólalásához. Mennyi alapja van ezeknek a találgatásoknak?
– A váltás alapvető indokát már az előbb kifejtettem. Kaptam egy megkeresést a megújuló Hír TV részéről, és bevallom, sokat gondolkodtam, épp az említett háttértörténet miatt. Azért mondtam igent a váltásra, mert garanciákat kaptam arra vonatkozóan, hogy minőségi munkát végezhetek. A jelenlegi kollégáim közül többen a barátaim, külön kiemelném D. Bányász Gergőt, akivel korábban is dolgoztunk együtt.
– Nyilván mégsem tudod magadat függetleníteni annak a szinte hisztérikus közhangulatnak a hatásaitól, amely a hazai médiavilágon végigsöpört, és talán még várhatóak újabb fordulatok e téren. Szerintem például megdöbbentő, amikor egy vezető kormánypolitikus olyan nyilatkozatot tesz, amelyben definiálja, melyek a kormánypárti, és melyek a "mostantól ellenzékinek tekintendő" orgánumok.
– Igyekszem nem sokat foglalkozni ezzel az egész üggyel, hiszen úgysem tudok változtatni rajta. Eddigi pályám során sokszor sütöttek már rám ilyen és olyan bélyegeket. Ez korábban jobban zavart, most már függetleníteni tudom magamat ezektől a címkézésemtől. Érdekes, hogy az említett velem kapcsolatos megnyilvánulások rendre elfelejtik, hogy miután annak idején eljöttem 2 év után a Hír TV-től, 5 évig a Duna Televíziónál dolgoztam, csak utána kerültem át az M1 csatornához. Abban az időszakban pedig balos kormánya volt az országnak, és tőlük sem állt távol a közmédia orientálása. Sőt, a Szatellit Televízió, ahonnan indultam, balosabbnak számított, mint a mostani ATV. Igazából sosem érdekelt, ki melyik pártot képviseli, arra törekszem mindig, hogy mindenkitől ugyanolyan szakmai szempontok alapján kérdezzek. Nekem teljesen mindegy, milyen színű az interjúalanyom. Függetlennek tartom a munkám terén magam a pártpolitikától, és soha senki nem mondta és ma sem mondja meg, kitől mit kérdezzek. Persze némileg nehezíti a helyzetet, hogy a jelzett okok miatt a kormánypártok képviselőinek gyakorlatilag meg van tiltva, hogy nekünk nyilatkozzanak, ám akadnak közöttük is olyanok, akik nem tartják be ezt az előírást.
– Sokan sokszor mondták már magukat függetlennek, de nehezen hihető, hogy egy médiamunkásnak ne lenne politikai hovatartozása. Az eddigi pályád alapján úgy tűnik, többségében mégiscsak konzervatív médiumoknál dolgoztál szívesen.
– Neveztek engem már mindennek: voltam liberális, sőt, balliberális, de a szélsőjobbos jelzőt ugyanúgy megkaptam. Az ilyen többirányú reakciók végülis abban erősítenek, hogy jól teszem a dolgom, hiszen nem vagyok egyik irányban sem elfogult. Egyértelmű, hogy mindenkinek van valamilyen politikai hozzáállása, de ha akarnám, akkor sem tudnám magam valamelyik csoportba bekategorizálni.
Van, amiben liberálisabban gondolkodom Fodor Gábornál, de olyan téma is akad, amiben konzervatívabb vagyok Harrach Péternél. A világ nem fekete-fehér: nem a "vagy-vagy", hanem az "és" híve vagyok. Örülnék, ha a címkézés helyett színesebben gondolkodnának az emberek.
– Nemrég úgy fogalmaztál, a Hír TV lesz az ország legjobb tévéje. Mi alapján gondolod ezt?
– Inkább úgy mondanám, a Hír TV lehet a legjobb televízió az országban. Azért látom így, mert tényleg mindenféle színű kormány alatt dolgoztam már, és most alakult ki először olyan helyzet, hogy pártpolitikai befolyástól mentes médium jött létre. Érzékelhető, hogy ezt az emberek is észrevették, hiszen nagyon jó az adónk nézettsége, a saját baráti köröm szintén pozitívan reagált a megújulásra. Rengeteg levelet kapok, ezek döntő többsége ugyancsak azt állítja, hogy nézhetőbb lett a csatorna, jobbak a műsorok. Kritikusabbak lettünk, de szerintem ez előnyös tulajdonság, hiszen jobban jár a néző. Kaptam néhány olyan üzenetet is, amelyek feladója árulónak nevezett, hiszen "átmentem Orbántól Simicskához", de aki ennyit lát csupán a világból, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni.
– Bárdos András, akivel a Szatellit Televíziónál közvetlen kollégák is voltatok, néhány napja egy interjúban azt állította, szinte megszűnt a vita lehetősége, nem öröm ma híradót csinálni, merthogy nem kapnak a sajtómunkások normális válaszokat a kérdéseikre. Te is így látod?
– Sajnos maximálisan egyetértek ezekkel a gondolatokkal, magam is hasonlót tapasztalok. De hogy pozitív gondolattal zárjam a beszélgetésünket: nekem most mégis örömet jelent a munka. Szeptember 21-én kezdtem újra dolgozni, frissen, lelkesen érkeztem vissza a média világába. Újra kíváncsi lettem, ez hajt előre. Bizony, az is hír, ha a hátát mutatja egy politikus, ha az a válasz, hogy nincs válasz. Az ilyen hozzáállás az adott személyeket, pártokat minősíti, s talán belátják, hogy ez rossz üzenet. Nekünk az a legfontosabb, hogy szabadon kérdezzünk, mert ezt várják el tőlünk a nézőink.
Beszélgetőtárs: Gégény István
