"Ahhoz tartom magam, amit Jézus mond."
SZEMlélek 2017. március 07.

"Ahhoz tartom magam, amit Jézus mond."

Ez nem meglepő kijelentés egy püspök vagy pap szájából, de ha egy provokatív riportjairól is ismertté vált humorista mondja, akkor még felkapjuk a fejünket.

20150305mogacs-daniel-mogacs-daniel10.jpg

Van Dr. Mogács, aki megbotránkoztat, aki egy "féreg", aki mellett ott vannak a testőrei. Van Mogács Dániel, aki egy kedves ember - saját elmondása szerint - , aki elgondolkodik az építő jellegű kritikán, aki Boney M-et vett rá a nagyapja baráti körébe tartozó Pilinszky magnóra felmondott verseire és, aki a Bibliát olvassa és ahhoz is próbálja tartani magát.

Papíron katolikus vallású, a gyakorlatban keresztény próbál lenni, olvasható az Origo-n két évvel ezelőtt megjelent interjúban, ahol az egyház és a Biblia tanításai közti különbségekről is beszélt.

Én inkább ahhoz próbálom tartani magam, amit a Biblia és Jézus mond, szerintem nincs a Szentírásnak olyan pontja, amely ne építené az embert, de könnyen hozzá tudnak írni, vagy el tudják ferdíteni azok, akik nem feltétlen csak arra akarják használni, amire hivatott.

Az emberiség egyre kevesebb szabályt tart be, egyre kevesebb dologra mondja azt, hogy bűn, ami szerintem nem viszi jó felé a világot.

(fotó: Bielik István, Origo)

süti beállítások módosítása