Közös zarándoklaton hinduk és katolikusok
SZEMlélek 2016. szeptember 21.

Közös zarándoklaton hinduk és katolikusok

India egyike a világ vallásilag legsokszínűbb országainak. A Mumbai külvárosában fekvő Szent András Középiskola ezért idén vallásközi zarándoklatot szervezett, hogy a diákok növekedhessenek egymás tiszteletében és elfogadásában.

A Bandrában található középiskola által szeptember 16-án szervezett közös zarándoklaton 400 diák vett részt, főként hindu vallásúak, de sokféle vallás képviselői is érkeztek a közös gyaloglásra.

_dsc4961net_26694007.jpg

A zarándoklatot egy közös szentmisével kezdték a Monta di Maria Bazilikánál, ami egy magasabb dombon fekszik. Az iskola igazgatója, Magi Murzello atya elmondta, hogy egy ősi hagyományt követnek azzal, hogy imádságban sétálnak fel a hegyre. Bandrához tartozunk mind, ez egy olyan hely, ahol a számtalan vallási közösség él együtt harmóniában, tökéletes közösségben és testvéri szeretetben. Ezzel a zarándoklattal életre keltjük az egység értékét egy olyan sokszínű országban, mint India, folytatta Murzello atya.

Bandra lakosságának a Monta di Maria látogatása igen fontos hagyomány. Minden vallás gyakorlói a bazilikához gyűlnek a Szűz közbenjárását kérve, hogy az Úr kegyes legyen hozzájuk, tette hozzá az igazgató. Azért imádkozunk Máriához, hogy ő kísérje a következő generációkat, hogy növekedhessenek a tiszteletben, a figyelemben és egymás elfogadásában.

(fides.org)

(fotók: mountmarybasilicabandra.in)

süti beállítások módosítása