– Nincs vitakultúránk, mindenki mondja a magáét – nyilatkozta a SZEMléleknek fél éve Veiszer Alinda. – Örülnék, ha színesebben gondolkodnának az emberek – ez Szöllősi Györgyi vágya. Kettejük gondolatait fűztük tovább a kommunikáció tudományának avatott képviselőjével, az olasz Istituto Universitario Sophia tanárával.

– Miért indítottad el az Új Európa blogot?
– Baráti beszélgetések nyomán született az ötlet. Úgy tűnik, ma – különböző hangsúlyokkal – közmegegyezés van arról, hogy Európa valamilyen formában válságban van, egyúttal azonban számos innováció hordozója is, mely kibontakozásra vár. Egy ilyen helyzetben elmélyült és bölcs közbeszédre van szükség, közös útkeresésre. Én úgy látom, hogy Ferenc pápával a katolikus egyház egy új típusú, jövőbe tekintő gondolkodás katalizátora lett, melyet éppen az újszerűsége miatt sokan nem értenek. Szeretném, ha jobban érthetővé válna számunkra, mit is akar kezdeményezni az egyházfő. A blog elsősorban ezt a célt szolgálja, ahol általában elméleti, átfogóbb írásokat osztok meg, melyek reményeim szerint segítenek abban, hogy tágabb perspektívában lássuk az összefüggéseket. Facebook oldalamon aktualitásokról írok. Alapvetően szorgalmaznám, hogy fejlesszük, építsük ki a párbeszéd kultúráját, amikor személyeskedés, szélsőségességek nélkül tudunk eltérő nézeteket is szembesíteni egymással. Örömömre szolgál, hogy a blogomon egyelőre békés hangnemben zajlik az eszmecsere.

– Ferenc pápát említetted, illetve az ő személyével kapcsolatos ellenérzéseket. Számomra úgy tűnik, hogy vele kapcsolatban egyre több az ellenérzés, és immár odáig fajult a dolog, hogy kifejezetten ellenségesen állnak a pápához széles tömegek, köztük katolikusok is Magyarországon. Mi lehet ennek az oka?
– Én azt tapasztalom, hogy nem értjük igazán a pápa gondolatait. A legtöbb katolikushoz is a média közvetítésével és interpretációjával jutnak el Ferenc pápának az összefüggésükből gyakran kiragadott szavai, pedig a Magyar Kurír tolmácsolásban magyarul is naprakészen követhetjük minden lényeges megnyilvánulását. A konkrét okot illetően világos, hogy a magyar társadalmat rendkívüli módon foglalkoztatja a migráció kérdése. Sokan úgy érzik, hogy a rendszerváltást követően most van leginkább olyan vezetése az országnak, amely segítheti a nemzeti önbizalom növekedését, erőre kaphatunk, az elnyomott helyzetből az önállóság felé mozdulhatunk. Ezeket az érzéseket meg tudom érteni, hiszen fontos dolog országunk stabilitása, nemzeti identitásunk erősítése. Az az érzésünk, hogy a migráció zavaró tényező, veszélyforrás ebben a folyamatban. Ezért Magyarországon jelenleg kiemelkedő hangsúlyt kap a biztonságpolitika és az identitáspolitika, amelyek mellett háttérbe szorulnak a humanitárius szempontok. Ezzel szemben több más európai országban a szolidaritás áll az első helyen. Erről alkalmam volt meggyőződni az elmúlt hónapokban Görögországban, Németországban és Olaszországban is. Egyszerűen azért, mert az európai keresztény kultúra elidegeníthetetlen része az elesettek, rászorulók segítése, az idegenek befogadása. Az is látható, hogy a menekültek érkezése hatalmas erőpróba elé állítja a befogadó társadalmakat, de ez egyúttal új szellemi és erkölcsi erőforrások mozgósítására is ösztönöz. Úgy tűnik, hogy mi, magyarok most inkább a kockázatok elkerülésére törekszünk, ez tűnik számunkra az egyetlen ésszerű megoldásnak, és ebben az összefüggésben zavaró számunkra, amit a pápa mond.

– Egy ilyen helyzetben aligha adhatóak egyszerű válaszok.
– Valós veszélyekkel kell szembenéznünk. Elég az utóbbi hónapok migránsokhoz köthető erőszakos cselekedetire gondolunk. Ugyanakkor nagy hiba lenne csupán az aktuális félelmeinkre pillanatnyi gyógyírt keresnünk. Sokan hangsúlyozzák, hogy az, ami tavaly elért bennünket, csupán a jéghegy csúcsa. A jelenkori népvándorlás hasonlít a globális felmelegedéshez: ismerjük a jelenséget, sejtjük a következményeit, de túl gyökeres változásokat kívánna tőlünk a valóban hatékony megoldás. Alázatosan be kell vallanunk, hogy a migrációval kapcsolatban nincs még kiérlelt, jó stratégiánk. A jelenlegi megoldások olyanok, mint amikor egy társadalom a felmelegedésre úgy akar válaszolni, hogy több klímaberendezést épít be a lakásokba. Az alapkérdés azonban mégiscsak az, hogy vannak valós menekültek, akik az életükért futnak, katasztrofális körülmények közül érkeznek, nem élősködők és nem terroristák. Ők elsősorban vészhelyzetben levő emberek, és csak utána szírek vagy afgánok, keresztények vagy muszlimok, kedvesek vagy utálatosak, együttműködők vagy bajkeverők. A bevándorlókkal szemben táplált ellenérzésekhez hozzájárul az is, hogy hazánkban a migrációnak nem volt arca, a magyarok többsége nem találkozott közvetlenül velük. Tömegként vonultak át az országon, olyanokkal találkoztunk, akik két hónapja úton voltak, úgy is néztek ki, úgy is viselkedtek, és ez alapján képzeljük el, hogy milyen is lenne, ha itt élnének közöttünk.

– Mi lehet ebben a helyzetben a keresztények feladata?
– Nagyon egyértelműek azok a szavak, amelyeket Jézus az utolsó ítélet kapcsán mond: „Idegen voltam és befogadtatok”. Ez lelkiismeretünkre apellál, embervoltunknál fogva szólít meg, és megelőz minden egyéb megfontolást, abszolút prioritást élvez. Rajtunk áll azonban, hogy ezt intelligensen alkalmazzuk saját körülményeink között. Ferenc pápa pontosan ezt javasolja, amikor azt mondja, hogy közösségek fogadjanak be családokat. A jó megoldásokat azonban Európa csak közösen találhatja meg, és ez ma fájdalmasan hiányzik. Ezzel kapcsolatos a második keresztény feladat: az egység előmozdítása. Az egységnek le kell győznie a konfliktust – hangsúlyozza pápa az Evangélium öröme kezdetű buzdításában. A keresztények feladata, hogy előmozdítsák az egységet Európában nem csupán a szorosabban vett ökumenizmus, hanem a társadalmi élet minden területén. Mindez nem lehet csupán a politikusok dolga, hiszen mindannyiunkat egzisztenciálisan érint.

Közös gondolkodásra és párbeszédre van szükség az állampolgárok között Európa-szerte, nálunk is. A valósághoz közeli, mérlegelő, egymástól tanulni akaró bölcsességi beszélgetésekre, a politikától némi távolságot tartó fórumokra.

Úgy vélem, hogy a magyar közbeszédet jelenleg túlságosan is a politikai kommunikáció uralja, azokban a kategóriákban gondolkodunk, amit a fejünkbe ültetnek. A politikának alapvető velejárója a versenyhelyzet, amely a velem vagy ellenem logikája szerint rendezi át a világot. Aki velem van, az jó, becsületes, sikeres, aki ellenem van, az tisztességtelen, felelőtlen és lúzer. Fontos lenne a közbeszédet kiszabadítani ebből a csapdából. A keresztények élen járhatnak abban, hogy Ferenc pápával együtt szorgalmazzák a párbeszéd kultúrájának kialakítását hazánkban is. Gondolkozzunk közösen, hogyan építhetnénk fel újra a társadalmat, az új Európát! A blog egy próbálkozás részemről, mellette szükség van élő, személyes találkozásokra is. Szent II. János Pál úgy fogalmaz a Novo Millenio Ineunte apostoli levélben, hogy az egyházat a közösség iskolájává kell tennünk. Rengeteg tanulnivalónk van, tanulni pedig úgy tudunk, ha elkezdjük művelni a párbeszédet.

(Beszélgetőtárs: Gégény István)