A Muszlim Bölcsek Tanácsa nevű szervezet közlemény ítéli el a több száz halálos áldozatot követelő merényleteket, amelyeket Srí Lanka több templomában és szállodájában követtek el.
Az Európai Néppárt "csúcsjelöltje" szerint ez a vallás az európai értékrend alapja, amely biztosítja az eligazodást a jövőben.
Így köszöntöm hívő és hitetlen embertársaimat, immáron évek óta. Talán furcsán hangzik, bár nekem még nem kívánták. A kislányom azonban – még – bírja a szövegeimet és előszeretettel kívánja másoknak ő is.
A kereszténység legnagyobb ünnepe mára inkább a legnagyobb nehézséget jelenti, a nem-hívőknek és a hívőknek egyaránt. Az ünnep tartalma elveszett, hagyományai pedig kiürültek. Mit ünneplünk tehát?
A keresztény egyházak megerősítése nélkül Szíria "nem állhat helyre", ugyanis társadalmi elfogadottságuk révén ezek hídszerepet töltenek be a polgárháború sújtotta régióban az oktatásban, az egészségügyben és a kultúrában - jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti…