A legendás hazai túraútvonal, az Országos Kéktúra 2019-es teljesítőinek száma 404 fő, ez az előző évhez képest másfélszeres növekedést jelent.
Végre százmilliókban tudatosult a földi létezést fenyegető veszély. Északtól délig, kelettől nyugatig mindenki tudja, hogy ezt a témát nem lehet sem elkerülni, sem egyes emberek öko-hobbyjának tartani.
Az erdei fülesbaglyot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, az év hüllője pedig a keresztes vipera lett.
Nem elegendő a méhek, pillangók és egyéb beporzó rovarok megmentésére az Unió beporzókról szóló kezdeményezése.
Sok koppenhágainak nincs saját kertje, de az almafák és szederbokrok ültetésével a természetet is közelebb hozzák a városlakókhoz, akik így saját maguk is megtapasztalhatják, hogy a természet ajándékai sokszor csak karnyújtásnyira vannak.
Közegészségügyi vészhelyzet kihirdetésére kérik Sydneyben és térségében az ausztrál kormányt az ottani egészségügyi szervezetek.
Annyit árt a természetnek az emberiség, mint egy aszteroida becsapódása – az éghajlat változása új betegségek megjelenésével is együtt jár. Erről beszélgettünk dr. Szathmáry Eörssel, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójával és tudományos főmunkatársával, dr. Földvári Gáborral.
A tatai Öreg-tó partján szombaton rendezik Magyarország legnagyobb madárfesztiválját, az érdeklődők több tízezer madár beérkezését figyelhetik meg a Vadlúd Sokadalmon november 30-án.
A 2020-ra leginkább ajánlott huszonöt utazási célpont közé sorolta a Magyarországon átívelő Országos Kéktúrát a National Geographic magazin nemzetközi honlapja.
Poláris éjszakának azt a jelenséget nevezik, amikor egy helyen legalább 24 órán keresztül nincs napkelte.
Velencében kegyetlen időjárás tombol: az esőzés folyamatos, az erős szél miatt a tengervíz beáramlik a városba, a híres Szent Márk tér pedig ismét víz alá került. A természeti katasztrófában két idős ember életét vesztette.