Rómában a pápai alamizsnahivatal akcióba lendült: hajléktalanok számára hivatali gépkocsikat hagynak az utcákon, melyben meghúzhatják magukat a hatalmas hidegben azok a rászorulók is, akik valami okból szállásra nem szeretnének menni.
Az egyik megyei napilap 2016. december 24-én megjelent lapszámában olyan betlehemi kompozíciót mutatott be elismerő szavak kíséretében, amelyen kutyákkal helyettesítették a Szent Család tagjait.
Mivel érdemli ki Ferenc pápa a szegények pápája jelzőt? Talán azzal, hogy megválasztása után véget vetett a vatikáni karneválnak? Talán, de személyes példamutatásával biztos, hogy mindenki előtt jár.
A mi dicsőséges sokszínűségünk - hitünk, bőrszínünk és vallásaink sokszínűsége - nem veszélyt jelent, hanem ez tesz minket azzá, akik vagyunk, mondta Michelle Obama utolsó, first lady-ként adott hivatalos beszédében.
A bámulatosan szentlelkesen meglepő stílusáról ismert jezsuita szerzetes a cigányok "élve eltemetéséről", a menekültekkel szembeni hisztériakeltésről vall.
A népszerű piarista atyát megpróbálták beszervezni a III/3-ba. Ez nem sikerült, viszont hadifogolyként elhatározta, hogy megtéríti a szovjeteket. 89 évesen is aktívan szolgál, sokakat kísér el a halál kapujáig.
A papság egy része nem csupán beszáll a táncba, mókázásba szilveszterkor, de számosan közülük szívesen pattannak sokszáz lóerős kétkerekűek nyergébe. Képes bizonyítékok következnek: bemutatunk egy csokorra való motoros papot.
A 12 éves Campbell Ausztráliában él nyolc testvérével és szüleivel. Ha tehetné, minden idejét a varrásnak szentelné, hogy plüssállatokat készítsen beteg gyerekeknek, akik kórházban fekszenek.