Hofher József: Megáll az ész a rasszista keresztényektől
SZEMlélek 2017. január 09.

Hofher József: Megáll az ész a rasszista keresztényektől

A bámulatosan szentlelkesen meglepő stílusáról ismert jezsuita szerzetes a cigányok "élve eltemetéséről", a menekültekkel szembeni hisztériakeltésről vall.

hofherjozsef.jpg

A Magyar Nemzet készített interjút terjedelmes intejút József atyával, szóba kerül még a nordic walking alkalmazása a Jézussal való gyaloglás gyakorlásában is. Mi most nem utóbbi témát, hanem a bevezetőben említett problémákat érintő gondolatokat szemlézünk a beszélgetésből, amely ide kattintva olvasható teljes egészében.

azokat a szegény közegből származó cigány lányokat, akik a roma közösségekben szokatlan módon egyetemre járnak, szinte biztos, hogy a falubeliek kiközösítik, mert immár mint magyarok – merthogy akik tanulni kezdenek, gádzsóvá, azaz magyarrá válnak – biztosan lenézik őket. A kitaszítottság, a megbélyegzettség érzése mindennapos a romák életében.

A cigány telepek száma nem csökkent látványosan. Azokat az elszegényedett cigány családokat, amelyeket szétszórtak az ország távoli, szegény kistelepülésein, gyakorlatilag élve eltemették. Onnan visszakapaszkodni nincs esély. A legsúlyosabb hibákat az oktatás területén követtük el. A többségi társadalom a mai napig nem hajlandó tudomásul venni, hogy szegregált közegből egyetlen cigány gyerek sem került még egyetemre, de többnyire még középiskolába sem. Pedig a mi érdekünk is, hogy a Magyarországon élő, lassan egymilliós cigány népesség gyermekei iskolázott emberekké váljanak.

Időről időre felmerül bennem a kérdés, hogy ha a cigányokat nem tudtuk integrálni, a menekülteket hogyan tudnánk. Ugyanakkor azt a hisztériakeltést sem tudom elfogadni, ami az idegenekkel szemben folyik. Keresztények olyan rasszista módon gondolkodnak a menekültekről, hogy megáll az ember esze. Nálunk, a Horánszky utcai rendházban hosszú ideig lakott egy kurd család négy gyerekkel. Tüneményes emberek voltak, az apa dolgozott, a gyerekek iskolába jártak. Nekem ne mondja senki, hogy ők veszélyt jelentenek a magyar társadalomra. Azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy papok úgy beszéljenek a pápáról, ahogyan némelyek megnyilatkoznak. Amikor a pápa azt kérte, hogy mutassunk példát, fogadjon be minden plébánia egy menekült családot vagy néhány embert, olyanokat halottam Isten szolgáitól, hogy azt jobb volna elfelejteni. Ez a hozzáállás elfogadhatatlan, pláne keresztények részéről.

(Fotó: Magyar Kurír/Lambert Attila)

süti beállítások módosítása