Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli orvos nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentette be a kamara elnöke szerda budapesti sajtótájékoztatóján.
A Jezsuita Roma Szakkollégium egykori lakója 2016 tavaszán gyakornokként került az M1 televízióhoz. Ma már nem dolgozik ott, nem véletlenül.
Az első alkalommal meghirdetett Portrait of Humanity fotópályázatra a világ minden tájáról érkeztek fényképek. A pályázat kiíróinak célja az volt, hogy megmutassák a világot, melyben mindenféle különbözőségünk mellett sokkal inkább hasonlítunk egymásra. A Portrait of Humanity közös értékeink…
Ha nem lenne elég meleg a nyár derekán, néhány plakát forralja az érzelmeket a hazai közbeszéd terepein. Pedig van ott másféle üzenet is, ahonnan ez jött.
Nyugdíjba igen, vissza azonban nem vonul a bátor hangvételéről ismert püspök. Ott folytatja, ahol abbahagyta, ám ezentúl videóblogban buzdít összefogásra.
A nyugdíjba vonuló püspök erősíteni szeretné a józan párbeszédet, amit szerinte akadályoz a politika által erőltetett megosztottság.
Bárhová menekül is a zebra, mindenhol csíkos marad. Nem bújhatunk el magunk elől, de sokféleképpen próbálkozhatunk.
Egy vak férfi és egy mozgáskorlátozott nő együtt járnak túrázni - erre külön nem lennének képesek. Trevor a hátán viszi Melanie-t, a lány pedig 'elmeséli' neki a tájat.
Elmennek a templomba, mert az a szokás, hogy vasárnap templomba kell menni és megszólják azt, aki nem ment el. Ugyanezek az emberek a templom kapuján kilépve megfeledkeznek mindenről, amit odabent hallottak.
A SZEMlélek autós műsorában a már megismert sportszakértő trió ezúttal egy bizonyos sárga vonal kapcsán beszélget arról, hogy saját gyengeségünk a legnagyobb ellenfelünk.
A mentálhigiénés szakemberként is munkálkodó katolikus pap szerint a gyermekekben benne van a természetes kapcsolódási szándék – a szülőkön múlik, hogy egy gépet adnak neki, vagy önmagukat.