A nyugdíjba vonuló püspök erősíteni szeretné a józan párbeszédet, amit szerinte akadályoz a politika által erőltetett megosztottság.

A szolgálatától búcsúzó váci főpásztor a hvg.hu munkatársának adott interjút, ami ide kattintva olvashat teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány részletet idézünk Miklós püspök válaszaiból.

Ami egyre jobban foglalkoztat, az az, hogy hátha régi baráti kapcsolataim alapján bele tudnék vágni egy hajléktalanmentő misszióba vagy egy cigányság-felzárkóztató programba. Egy egészen személyes élményem: a mostani átmeneti lakásom előtt az ablakom előtt ott fekszik a padon egy volt ismerősöm, akivel még Márianosztrán ismerkedtünk meg 40 éve. És aztán láttam az élete menetét, ahogy lecsúszott, a felesége kirakta a lakásból, elkezdett inni, kirakták a munkahelyéről, sajnos tipikus történet. Ott fekszik a padon. Reggel találkozunk, köszönt, "Szervusz, Miklóskám, hogy aludtál?". Én jól, és te? Ilyesmin spekulálok, hozzunk létre egy alapítványt, vegyünk egy házat, ott lehetne egy munkaterápiás felzárkóztató programot csinálni. És a cigányság. Mindent nem tudunk megoldani nyilván, de egy mintaprojektet el lehetne indítani, vagy csatlakozni egyhez, ami már működik. Szóval mindenféleképpen valami szociális vonalon próbálnám hasznosítani magam. A másik vonal pedig egy merészebb dolog, talán lesz alkalmam józan beszélgetőpartnereket találni, talán van egy-két ember, akivel tudnék miről beszélgetni. Arra vágyom, hogy őszintén beszélgethessünk az életünk gondjairól, ezt baráti körben képzelem el. Aztán ez kibővülhetne előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel.

Ahogy visszagondolok a közel 20 éves püspöki szolgálatomra, a leginkább jellemző a mai magyar egyházunkra az útkeresés. Mindnyájan rájöttünk arra, hogy a kereteket, a megszokott struktúrát át kell gondolni. Új hangra van szükségünk. A hangsúlyokat át kell tenni – a klerikális egyházstruktúra csapdájából ki kell lépni. A papság létszáma drasztikusan lecsökkent ez alatt a 20 év alatt is, a váci egyházmegyében a papság létszáma egynegyedével csökkent.

Azt a centralizált püspöki szolgálatot, hogy mindent a püspök szervez, és létszámarányban próbál gazdálkodni a papsággal, el kellene felejteni. Egyre inkább teret nyer az az elképzelés, hogy ahol vannak élő egyházközségek, oda kell koncentrálni a "személyi állományt". A lelkipásztori ellátás fogalma hasonló a körzeti orvosi ellátáséhoz: van öt falu, annak van egy papja, és az öt falut reggeltől esti látogatja, de sejtjük, hogy ennek nincs értelme – sokfelé megy, de sehol nincs. Azért lenne fontos, hogy helyben találjunk egyházközségi vezetőket.

A mai magyar társadalom legnagyobb kihívása a személyes gondoskodás megvalósítása: hajléktalanok, kábítószeresek, értelmi fogyatékosok, romák, ezeken a területeken sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalni egyházi oldalról is.

Ott vagyunk a templomban, mi, papok, beszélünk, de ha senki nem érti vagy nem érdekli őket az egyházi zsargon, akkor mi értelme van. Mondani is kell valamit. Az utóbbi éveim győztek meg arról, hogy sokkal több időt kell fordítani a személyes találkozásokra, és ez mindenkire vonatkozik. Annyi emberi problémával találkozunk.

Többször kaptam meg, hogy az ellenzéki oldalon állok. Azt tartom a legnagyobb problémának a mai magyar társadalomban, hogy nem beszéljük végig a problémákat. Nagyon beállt ez a jobb-baloldali megosztottság, amit a politika ránk erőltet, és ez megakadályozza a józan párbeszédet, gondolkozást. Amikor megszólaltam, és sokan nagyon megharagudtak rám, hogy miért van véleményem, én tényleg lelkiismereti kérdésnek fogtam fel és fogom fel ezt: mindenkit arra szeretnék rávezetni, hogy előítéletek nélkül gondolkozzunk, keressük a megoldást.

Azon csak mosolygok, hogy nem hívnak a királyi televízióhoz, persona non grata vagyok a hivatalos kormánysajtónál.

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye. Mindenhol érdekek ütköznek. Nem meghallgatni a másikat, ez az emberi gyengeség. A paragrafusok mögé rejtőzés a hitbeli bizonytalanság bizonyítéka, szoktam mondani vallási témában - és ez a politikai síkon is igaz.

Azt nem mondták meg, hogy mit mondjak, csak azt, hogy fogjam be a szájam, ez tényleg elhangzott.

Az elmúlt évek élményei és a személyes barátságaimban megtapasztalt visszajelzések azért megerősítettek: sokan megköszönték, amikor elmondtam a véleményem. Nagyon sok jó ember van az országban, akik tudják magukat függetleníteni az egyéni érdekeiktől. És ez lenne a nagyon szép, ha ez az egyházainkra is érvényes lenne, ha tényleg szabadok lennénk.

(Forrás és fotó: hvg.hu)