A Knight Frank friss elemzése szerint a következő öt évben további 43 ezer embernek lesz 30 millió dollárnál is több vagyona. Magyarországon ennyi pénzzel 213 ember rendelkezik, Európában Németország viszi a prímet, a városok globális versenyében pedig London nyert.
Érdemes adózásunkat rendszeresen felülvizsgálni, a hibákat önkéntesen javítani, mert idén sokkal többe kerülnek a mulasztások, mint tavaly, vagyis az önellenőrzés még jobban megéri, mint korábban.
Mivel a munkaidő, túlóra és munkabér körüli viták állandósulni látszanak Magyarországon, érdemes lehet visszatérni arra a kérdésre: mit tanít minderről a Katolikus Egyház? Olvasói levél a munkaidő és a bér egyházi megítéléséről.
A hír nem rengette meg a világsajtót, nem vonultak ezrek az utcára, mégis nagy dolog történt 2018 szeptemberében. Csendesen és minden felhajtás nélkül az emberiség egy igazán csodálatos küszöböt lépett át.
Sikeres menedzserből domonkosrendi szerzetesnő lett, eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott: a közgazdaságtan megújításáért, az emberközpontúságért és a fenntartható fejlődésért fáradozik.
Mi az okostelefonok valódi ára? A hét 6 napján, napi 12 óra megfeszített munka, alacsony fizetésért. Sokszor olyan vegyianyagokkal (benzol, n-hexán), amelyektől súlyosan megbetegszenek. Ezekben az összeszerelő üzemekben még szakszervezeteket sem hozhatnak létre az érdekeik képviseletére.
A magunk mögött hagyott Fekete Péntek eredetileg nem az átverésekről szólna, mégsem úsztuk meg ezt a napot/hétvégét trükközések nélkül. Kinek jó ez?
Nem milliárdos, még csak nem is milliomos, nincsenek jól menő vállalatai, nem tud gazdasági tanácsokat osztogatni, mégis a világhírű üzleti magazin címlapjáról mosolyog ránk.