Baritz Sarolta Laura: Amit maximalizálni kell, az a közjó
SZEMlélek 2018. december 28.

Baritz Sarolta Laura: Amit maximalizálni kell, az a közjó

Sikeres menedzserből domonkosrendi szerzetesnő lett, eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott: a közgazdaságtan megújításáért, az emberközpontúságért és a fenntartható fejlődésért fáradozik.

laura01.jpg

Laura nővérrel a Forbes magazin készített interjút, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány részletet szemlézünk a válaszokból.

Nekem valóban ez a klasszikus, menő közgazdászkarrierem volt. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen akkor négy–öt szak volt. A nemzetközi szak volt a legjobb, ott tanultak az újságírók és a diplomaták. Én külgazdasági szakra jártam, innen egyenes útja volt a végzős hallgatóknak egy-egy külkervállalathoz. Magyarországon sok állami monopóliumban lévő külkereskedelmi vállalat volt, mind szakosodott. A Metalimpex a fémeket exportálta, a Transelektro a gépeket, az elektronikus, energetikai berendezéseket exportálta, a Hungarotex a textilre szakosodott. Egy végzős közgázos hallgató el tudott helyezkedni az úgynevezett külkereskedelmi szférában. Én végül nem egy nagy monopolhoz mentem el, hanem egy kisebb céghez, az Intercooperation Kereskedelemfejlesztési Részvénytársasághoz, ami előremutató volt a rendszerváltás felé, mert kelet-nyugati kooperációval foglalkozott. Főleg Európán belül, a szorosabb együttműködési formákat kereste, nem csak az exportot.

Amikor a Pepsinél dolgoztam, akkor is megvoltak a csírái annak, amit most vallok. Akkor is tudtam úgy bánni az alkalmazottaimmal, amit most is szívesen felvállalok. Én inkább ennek a kizárólagosságát kérdőjeleztem meg. Részben ez vezetett az egész rendbe lépésemhez – én kicsit kiégtem ebben. Csak ez volt. Amíg ez egy munka, addig nagyon is kielégítő, kiteljesítő, de mint élet, nem. Az embernek szerintem ennél több célja kell, hogy legyen az életben, mint hogy most tízezertől tizenötezerre emelem a lóbabeladás arányát. A célok lettek kevesek. Ennek felismerésével kezdődött a szerzetesi hivatásom.

Jártam Izraelben, Tajvanon, Szingapúrban, Dubai, Abu-Dhabi, Németországban, Ausztriában és különösen sokat Amerikában. Sok ember azt hiszi, hogy az utazás boldoggá tesz – és tényleg. Nagy kaland, de amikor már tíz év eltelt, megint az USA-ba mentem, megint repültem, megint szállodában aludtam, az már kiégetté tett. Nem a repülőn van a boldogság, meg nem a szállodában van a boldogság. Ennél sokkal mélyebbek az emberi célok és ennél sokkal mélyebbek az ember igazi vágyai. Valahogy úgy csinálnám, ahogy most csinálom. Megvan a cél, megvan a vágy, megvan, hogy mi az, ami boldoggá tesz, és ebbe ágyazva csinálom, amit csinálok. Most is sokat utazom és tanítok. De ez is mindegy, mert valakinek a tudomány a kedves területe, másnak meg a szervezés és nyüzsgés és menedzsment. Kinek mi a habitusa. Csak ez ágyazódjon be egy sokkal mélyebb célrendszerbe, mintsem hogy most megint repülök.

Az ember nem egy eszköz benne, mint fogyasztó, vagy munkaerő erőforrás, hanem a test-lélek-szellem, tehát a teljes ember vesz részt a gazdasági életben. Amilyen az emberi értékrend, olyan lesz a gazdasági rend. Ez a mi kiinduló tézisünk. És ha az ember ennyire fontos a gazdaságban, akkor meg kell ismernünk az embert. A céljait, a motivációit, a milyenségét, a testi-lelki összetevőit. Ezzel leginkább a teológia és a filozófia foglalkozik. Ebben van egy jó adag történeti tudás is, vannak filozófiatörténeti gondolatok is a menüben. Bevisszük ezt a két mélyen emberrel foglalkozó diszciplínát és innen indulunk.

Ez az álmom és ez a célunk, hogy megmutassuk az üzleti világnak, hogy ami keresztény szemléletű közgazdaságtannak mondunk, az mindenkihez szól. Olyan alapvető elveink vannak, mint az emberi méltóság, a szolidaritás, a szubszidiaritás, a közjó elve, az igazságosság elve. Ezek mind olyan fogalmak, amelyek minden világvallásnak és minden, normálisan gondolkozó embernek az elve lehet. Ezeken az alapelveken egyet tud érteni az egész világ.

Az enciklikák mindig egy adott történelmi helyzetre koncentrálnak, de sorra megfogalmazódnak bennük az általános alapelvek, mintegy vörös fonálként. Mi az egyház társadalmi tanítására alapozott közgazdaságtant tanítjuk, de tág értelemben az egyház társadalmi tanítása is Arisztotelészen és Aquinói Szent Tamáson alapul. Magyarországon az egyház társadalmi tanítására alapozott közgazdaságtant az ALTERN-csoport vezette be az 1990-es években. Én a kétezres évek elején csatlakoztam hozzájuk, az ő hatásukra kezdtem el a doktorimat írni, majd létrejött a Sapientián a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) nevű posztgraduális szak 2010-ben, majd három évvel később az emberközpontú gazdaság szak a Corvinuson.

Az embernek a legelső hajlama a jóra való. És ugyanilyen elsődleges belső hajlama van a társas létre, meg az igazságkeresésre, meg az élet továbbadására és fenntartására.

Ezt ma is így valljuk: ha a profit eszköz és értéket teremt, akkor jó. Ezért én hozzáteszem, hogy nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell. És amit maximalizálni kell, az a közjó. Megnézem, hogy hol az a profitoptimum, amivel el tudom érni a közjó maximumát.

A globális klímaváltozásnak és a környezeti problémáknak ez a pozitív hozadéka. Az emberek elkezdenek gondolkozni és kijön az emberből a jó. Amit mondtam a természettörvényről, az itt megtapasztalható. Egy csomó, nem is feltétlen istenhívő, csak ember, akiből az jön ki, hogy segíteni akar. Én is ilyen megdöbbentően jó példákat találok magam körül nagyon sok helyen.

(Forrás és fotó: forbes.hu)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása