"Add Istenünk, ahogy vasárnap reggel a zárókő elmozdul, és a sír megnyílik, úgy mozduljon szívünkről minden nehéz és mozdíthatatlan kő."
Az igazságügyi miniszter család és hivatás kapcsolatáról, a nők különleges szerepéről, a környezettudatosság nemzeti egységéről és a jogi pálya szépségéről is nyilatkozott a SZEMléleknek.
A koronavírus és a migráció témáját érintő nyilatkozatot adott ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
Az már általánosan elfogadott az oktatással foglalkozó szakemberek szerint, hogy minél korábban kezdenek el foglalkozni a gyerekekkel, annál nagyobb a hatása. De mi lenne, ha már születés előtt elkezdenék az esélyek kiegyenlítését?
Ma kezdődik nagyböjt. Ez a visszavonulás ideje. Ilyenkor nemcsak a gyomrunkat, de egész életünket a lelki dolgok felé irányíthatjuk. Röviden így mondjuk ezt: elcsendesedünk.
Ne terheljük meg szervezetünket a 40 napos húsvéti böjt vagy egy fogyókúra után, és ne egyetlen kiadós étkezéssel pótoljuk, amit addig megtagadtunk magunktól - tanácsolja Takács Hajnalka dietetikus, táplálkozási szakértő.
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Az ünnepen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.