Dumát lehet rekeszteni!
Dr. Fekete Ágnes 2020. február 26.

Dumát lehet rekeszteni!

Ma kezdődik nagyböjt. Ez a visszavonulás ideje. Ilyenkor nemcsak a gyomrunkat, de egész életünket a lelki dolgok felé irányíthatjuk. Röviden így mondjuk ezt: elcsendesedünk.

tollpihe.jpg

A csend a legtöbb nyelvben csak hiányként értelmezhető. Ott van csend, ahol nincs zaj, nincs hang, nincs szó. A latinos nyelvekben szilenciumot tartanak az emberek. Mi magyarok a csendben halljuk a "csendülést" is. De a csendes szó is óhatatlanul a fülünkben van, amikor valaki az indulatokat "lecsendesíti", bizonyára nem véletlen, hogy sok ló kapta a Csendes, azaz a megszelídítésre utaló nevet. Mi sokkal inkább valami pozitív cselekvést érzünk a csend szó mögött.
De van feszítő csend is. Ez a szavak előtti csend. Amikor bennünk feszül valami, és azt érezzük, ki kell mondani. Hazugság az elhallgatás! És sokszor erővel tör ki a szó, mint valami malomkő, és el is talál embereket. Ez a csönd a szavakon innen van.
A passió történetében (Mt 27,14) szerepel a mondat: "És nem felelt (Jézus) egyetlen szót sem, úgyhogy a helytartó igen elcsodálkozott."
Pilátus a szavakon innen, Jézus a szavakon túl volt. Pilátusnak nem volt ideje arra, hogy belekerüljön Jézus csendjébe. Neki gyors döntésre volt szüksége, várta a támpontokat, amiket a bíróság elé terjeszthet. Lefojtott indulat volt benne, szinte megőrült a csendtől. Így állt szemben Jézus és Pilátus. Jézus már csak a csendet ismerte. Lelke elcsendesedett, elfogadta Isten akaratát. De ez a csend nem véleményhiány, nem süket csönd, hanem a megszelídült lélek csendje, aki teret enged Isten munkájának.
Talán egy élet kell ahhoz, hogy az ember megtanulja nem lenyelni a szavakat, hanem elereszteni őket. Nem gyomorfekélyt okozni magunknak ki nem engedett gőzünkkel, hanem elpárologtatni indulatainkat a csendben.
Az elengedés a csend igazi üzenete. Nem zajhiány, hanem az a belső állapot, egyfajta erőtér, amiben jó élni. A csend ideje lehet számunkra az a hely, ahol kicsik vagyunk, ahol egyszerűen lemállanak rólunk azok a szavak, amikkel annyit sebeztünk, és annyi bajt okoztunk, csak Krisztus és mi vagyunk jelen, önzetlenül, magunk.
Ha Babits úgy érezte, hogy "hűtlen lettek a szavak", mi ezerszeresen gondolhatjuk ezt. Nem lehet őket csak úgy mondogatni, használni. Csak az beszéljen, aki volt már a cethal gyomrában! Mert ideje van a hallgatásnak.

Mostanában mindennap igyekszem egy időt imádsággal tölteni a fölöttünk levő erdőben sétálva. Nagyon nagy érték számomra ez a csönd és elmélyedés. De egyik nap, amikor felhívtam a férjemet, hogy megyek haza, de még szeretnék elmenni imádkozni, ő megkérdezte: És a vacsora mi lesz? Én úgy gondoltam, hogy kikészítek egy tésztát, nagyok a gyerekek, megfőzik. Aztán ahogy sorban megkérdeztem a családot, világossá vált, hogy itt nem lesz vacsora, ha én nem maradok otthon. Beszorítottnak éreztem magam. Feltettem a vizet a gázra, és lekuporodtam a konyhában imádkozni, miközben rotyogott a fazék. Elém jött Jézus életéből az a kép, amikor összehívták az egész katonai csapatot, akik Jeruzsálemben voltak, és körbeállták őt, gúnyolódtak vele.

Jézus egész életében szabad volt. Mindenfelé járkált, szinte minden hasonlata a természetbe hívott, Izrael minden zegét-zugát bebarangolta, és most egy csapat katona felfegyverezve körbeállja: azt tesznek vele, amit akarnak.

Valójában Jézus ekkor volt a legszabadabb egész életében talán. Szinte hallom, ahogyan magában imádkozik, Uram segíts, hogy most a szeretet győzzön. És győzött, mert csendben tudott maradni. Kipányvázták, még egy legyet sem tudott elhessegetni az arcáról, és teljesen szabad volt, csendben volt.

(Fotó: Pixabay)

süti beállítások módosítása