Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal várja az érdeklődőket vasárnaptól keddig Budapesten a Magyar Ízek Utcája.
A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen szombaton, vasárnap és hétfő este láthatja a nagyközönség a hetedik Koronázási Szertartásjátékot, IV. Béla – Az élet magja címmel.
Az "Isten éltessen, Magyarország!" szlogennel induló ünnepen augusztus 20-án, kedden a központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek.
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennybevételét.
Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program keretében a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott több mint 100 tonna búzát szombaton az ungvári járási Nagydobronyban.
Pákozdi István atya, egyetemi lelkész, teológiai tanár és Szeghy Csaba Tamás atya, nemesapáti plébános összesen 46 év papi szolgálatért adtak hálát a Szent Péter bazilikában és a Szent István körtemplomban.
2020 szeptemberében az egész világegyház figyelme Budapestre irányul majd. Vajon sikerül-e élnünk ezzel az óriási lehetőséggel?
A székelyföldi Atyhán (Atia) szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni.
Ötven éve, 1969. július 20-án, magyar idő szerint 1969. július 21-én hajnali 2:56 perckor lépett először ember a Hold felszínére.
Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők július 1-jén, hétfőn az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon.
Volodimir Zelenszkij az ország alkotmányának ünnepnapján arra kérte honfitársait, nevezzék meg kedvenc cikkelyüket az alapszerződésben.