A gyógyítók Isten emberei, avagy amikor a sapka nem esik vissza a földre
Madocsai Bea 2019. július 01.

A gyógyítók Isten emberei, avagy amikor a sapka nem esik vissza a földre

Sok orvos mondja, hogy persze, mi tesszük a dolgunkat, de azért Isten az, aki gyógyít.

orvosavatas_4_kicsinyiteni.jpg

A pécsi orvosavatáson magasba repültek a sapkák. Száznegyvenhét boldog fiatal doktor dobta föl, akik a magyar nyelvű képzésen vettek részt. Egy sapka azonban nem esett vissza. Ezt persze sokakkal együtt én is lefényképeztem (ld. alább), és arra gondoltam, milyen jól összefoglalja és jelképezi ez a két nap történéseit. Két nap? Igen, mert az ünnepi esemény előestéjén a jezsuita templomban az avatandók igen szép számban összejöttek, hogy a megyéspüspök által celebrált hálaadó szentmise után Isten áldását kérjék hivatásukra, kezdődő szolgálatukra.

orvosavatas_sapka_2.jpg

Talán furcsának tűnhet, hogy a hitüket nem gyakorló vagy nem is vallásos fiatalok is beálltak a sorba áldásért, ám ezen Nagy Norbert, a most leköszönő egyetemi lelkész nem csodálkozik: így volt ez a korábbi években is.

orvosavatas_puspoki_aldas.jpg

Isten áldása attól függetlenül árad ki az illetőre, hogy mennyire hisz benne? – kérdezem tőle.

Van, aki zavarban van, van, aki szívvel-lélekkel, hitével van jelen, ám az ünneptől föllazulnak, fölhígulnak az én határai, és akkor ez ott teret ad Istennek.

Az egyetemi lelkész vagy egy lelkes végzős szervezi ezt a hálaadó misét – meséli Udvardy György püspök, akit nagy örömmel állnak körül a fiatalok a közös fotózásra. Ha van a csoportban ilyen aktív kezdeményező, akkor sokan eljönnek, mert fontosnak tartják, hogy életüknek ebben a meghatározó, ünnepi, ámde komoly pillanatában, amikor elkezdik a szolgálatukat, kérjék Isten áldását.

orvosavatas_csoportkephez.jpg

– Azt gondolom, az ember természetesen rádöbben arra, hogy amire készültem, amire készen állok, amihez a képességeim kialakultak, az fontos, de amit teszek, az ennél sokkal több.

Sok orvos mondja, hogy persze, mi tesszük a dolgunkat, de azért Isten az, aki gyógyít.

Összecsengnek ezzel Miseta Attilának, a Pécsi Tudományegyetem rektorának másnapi szavai. Az orvosavató ünnepségen Voltaire-t idézi.

„Az orvos feladata, hogy szórakoztassa a betegeket, amíg a természet gyógyítja” – erről manapság el szoktunk feledkezni ebben a rohanó világban.

Felírjuk a pirulákat pácienseinknek, megoperáljuk őket, besugarazzuk, de a beteggel foglalkozni is kell. Nem mindenkivel ugyanúgy,  ugyanannyit kell foglalkozni, de egészen biztosan az egyik fő elem, hogy a megfelelő kontaktus, a megfelelő párbeszéd meglegyen.

Higgyék el, a kollégákkal is foglalkozni kell, mert a megerősítés, a támogatás, a hibák korrigálása, az ebben nyújtott segítség a jó kapcsolatok felépítéséhez biztosan szükséges – mondja fiatal kollégáinak a rektor. – Az élet kihívásai másfajta ismereteket is szükségessé tesznek majd: orvosi és egyéb továbbképzés lehetőségeket továbbra is kínál a pécsi egyetem, hiszen szükséges lépést tartani a fejlődő tudománnyal.

orvosavatas_3_kicsinyiteni.jpg

– Ezen kívül nagyon fontos, hogy aki még nem alapított családot, az megtegye, legyen biztos, kiegyensúlyozott háttere. Mert amennyire a jó munkahelyi környezet fontos, ugyanúgy a jó családi háttér is. Itt az alkalom – teszi hozzá – hogy megköszönjék a hozzátartozóik tanulmányaik elvégzéséhez nyújtott támogatását, és tudatosítsák, hogy képzésük a magyar nép, a magyar adófizetők számára generálisan is komoly invesztíció, amit nem szeretnénk elveszteni. Fontos a külföldi tapasztalatszerzés, de kérem azt, hogy minél többen ebben a hazában folytassanak praxist.

orvosavatas_5.jpg

Visszatérve az „odafönn maradt” sapkára: mintha a földi igyekezetet az égiek felé lendítették volna fiatal orvosaink. A püspök is úgy látja, hogy ezek a pályakezdő doktorok fontosnak tartják, hogy  isteni megerősítésben legyen részük, és hogy a küldetésüknek ez az Isteni kapcsolódása mindvégig megmaradjon.

orvosavatas_aldas_4.jpg

Mindig nagyon értékelem és becsülöm azoknak a gesztusát, akik nem keresztény vagy nem gyakorló hittel, de kérik Isten oltalmát. És az Isten adja! – mondja, amikor a sekrestyében beszélgetünk. – Ő nem nézi, hogy ki mennyire buzgón kéri, vagy mennyire tiszta szándékkal, hanem adja, mert pásztora akar lenni a népének, mert gondoskodni akar,

mert bizalmat akar építeni azokon keresztül, akik az emberhez mennek, a sebzett emberhez, akár a bűntől, akár a betegségtől sebzett emberhez.

orvosavatas.jpg

Amikor az ember beteg, akkor az egész ember beteg. És akkor a kétségei előjönnek az élet értelmével, a jövőjével, a szeretteivel kapcsolatban, Isten gondviselésével kapcsolatban, a bizalommal kapcsolatban – mondja Udardy György püspök, majd folytatja: – Kiben bízhatok? Kire bízzam rá saját magamat? Az orvos-beteg kapcsolat alapvetően és lényegileg bizalmi kapcsolat.

orvosavatas_6_csoport.jpg

– Mindig a reményt is kell gyógyítani, a jövőt is kell gyógyítani, az újra születő bizalmat, amiről azt gondoljuk, hogy ami egyszer eltörik, az úgy marad. Pedig nem így van! Újra lehet gyógyítani, de ezt mindig az Isten tudja megtenni.

Ezért bizony az orvosok, gyógyítók az Isten emberei.

(Fotó: facebook/pecsiegyhazmegye és szerzői)

süti beállítások módosítása